A történetben előfordulhat trágár beszéd illetve 18+os tartalom. A történet kitaláció nincs valóságalapja. Talán annyi hogy én mint író is imádok röpizni. Nem tudom nektek megmondani előre hogy milyen gyakran hozok részeket. Nem szeretnék nektek öss...
Az egyetemi éveim utolsó napja. Sok érzelem kavarog most bennem. Tudtam és reméltem hogy egyszer eljutok idáig, de hogy ez ilyen hirtelen és gyorsan megtörtént ez valami hihetetlen. Imádtam az egyetem minden percét, esküszöm. Ha beléptem az iskola falai közé mindent kint hagytam, mindent ami nem ide való volt. Gondolok itt munkára, családra, szerelemre, szóval tényleg mindenre. A tanárok valami eszméletlen jó emberek voltak, mint tanítás szempontjából mint emberileg. A röplabda szerves részemmé vált, semmi és senki miatt nem hagynám veszni. Imádom ez a jó szó rá. Nagyon sokat tanultam új emberektől, és ami még fontosabb hogy rengeteget fejlődtem. Kitűnő eredménnyel zártam mindegyik évemet, amiért büszke vagyok magamra. A vizsgáim is nagyon jók lettek, amiért hálás is voltam. Főként azért mert jelentkeztem egy edzői állásra, New Yorkba és ha hiszitek ha nem az enyém lett az állás. Úgyhogy jelenleg az egyik fontos dolog a diploma-osztó, a másik a hír közlése a családommal, a harmadik a költözés és annak a megszervezése. Nem lesz egy egyszerű folyamat de megéri.
Lisa. Az én legjobb barátnőm. Aki nemsokára Aaron felesége lesz, elképesztő nem igaz?! Annyira édesek együtt hogy az valami hihetetlen. Az esküvőjük valamikor nyár végén lesz a pontos dátumot még ők sem tudják, sőt szinte semmit még, aztán már nincs is rá 3 hónapuk sem. Lisa tanúja én leszek kizárásos alapon, Aaroné pedig Cameron. A lánybúcsút én míg a legénybúcsút nyilván Cameron szervezi. Cameronnal majd erről még beszélnem kell hogy hogyan meg mikor meg stb, de még ezzel nincs időm foglalkozni a sok más dolog mellett.
A húgom és Shawn a bejelentés után összeköltöztek, és azóta is együtt élnek Jacksonvillbe. Lett egy francia bulldog kiskutyájuk akit Bellának hívnak és persze senki se érti hogy miért így hívják.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kis édes. Imádom.
Cameron. A fiú aki végtelen sok fájdalmat okozott nekem. Viszont amikor velem volt minden percét imádtam, amit persze nem veszekedéssel töltöttünk el. Emlékeztek hogy megcsókolt engem az első egyetemi évem, szeptemberében ugye? Na hát onnantól kezdve szinte minden nap beszeltünk, telefonon vagy épp csak üzenetben, sokszor el is jött hozzám, amikor otthon voltam tegyük fel 2 napot az egyik mindig az övé volt úgy teljesen.. Minden félét csináltunk: filmeztünk, moziba mentünk, kajáltunk, kirándultunk, kocsikáztunk, sütöttünk-főztünk, buliba mentünk, sétáltunk, elmentünk edzeni, piknikeztünk vagy éppen csak feküdtünk egymás mellett és csak beszélgettünk. Egyszóval tökéletes volt mindig minden, és a mai napig is az. Ma eljön értem és hazavisz, aztán 3 nap múlva együtt jövünk majd vissza az ünnepségre. Mondhatni hogy filmbe illő életünk van jelenleg. A barátnője vagyok már 4 lassan 5 éve. El sem tudtam volna ezt képzelni akkor amikor legelőször annyira csúnyán megbántott, és onnantól majdnem csak napi rendszerességgel tette ezt meg. Annyit szenvedtünk és annyi rosszon átmentünk egymásért, a szerelmünkért azért hogy együtt legyünk. Sok nehézség árán de végre egymáséi vagyunk és remélem még sokáig ez így is marad.
~~~~~
Az utolsó órám 4 percen belül véget ér és el kell köszönnöm e iskola falaitól. Rápillantottam a mellettem ülő Hannara aki egy jó barátnőm lett az egyetemen.
-Elhiszed hogy ez az utolsó nap?-kérdeztem. -Nehezen, de el, hiányozni fog minden.-sóhajtott. -Nekem is. De legalább veled talizok New Yorkban is.-mosolyogtam rá. -Remélem sokszor összefutunk majd. -Szuper lenne. -Olyan mintha nem is 4 évet lettünk volna itt. -Szerintem is, kevésnek tűnik. -Nagyon is. Buli a az ünnepség után?-vigyorog rám. -Ki nem hagynám.
~~~~
Délután fél 3 van Cameron nemsokára itt van értem, legalábbis ezt írta 2 perccel ezelőtt. Most is nehezen hiszem el hogy mi ketten tényleg egy pár vagyunk, már több mint 4 éve.
A bőröndjeimbe bepakoltam, a házat kitakarítottuk Lissel még tegnap délután. Lis már ma reggel hazament Aaronnal. A kulcsért is hamarosan itt lesz a tulaj.
10 perc múlva valaki csengetett. -Gyere be.-kiabáltam a konyhából. -Szia gyönyörűm.-jött be Cam. -Sziaa. Hiányoztál.-mondtam és hozzábújtam. -Te is nekem, de most már többet leszünk együtt.-nekem itt egy kis bűntudatom van mert még ő sem tudja a New York-i dolgot. -Igen, remélem.-mosolyogtam bár nem teljesen őszintén. -Indulhatunk amúgy?-kérdezte -Még nem, jön nemsokára a tulaj a kulcsért. -Jól van, és addig mit csináljunk?-kérdezte. -Hát rendelhetnénk kaját, aztán eszünk és közbe filmezhetünk vagy csak beszélgetünk.-dobtam be. -Szupi, akkor rendelek.-mondta és elment telefonálni.
~~~~~
Végre hazaértünk, hiányzott már a családom. Itt vannak a fiúk is, meg a lányok is, plusz még eljött Jeremy és Nick is. Anya ölelt meg elsőnek, majd apa, aztán a húgom és szép sorban mindenki. -Cam.-hívtam félre a barátom. -Tessék babám, baj van? -Jaa nem, csak tudd hogy nagyon szeretlek. -Én is, de baj van?-méregetett furcsán. -Azért mondom most IS el hogy ne érezd azt hogy nem így van. Tudom hogy nem bírod Nicket meg Jeremyt sem. Ezért is mondom hogy téged szeretlek, ők csak barátok. -Baba, tudom. 4 év alatt is végig tudtam és tudom hogy szeretsz. És persze elfogadom hogy vannak fiú barátaid hiszen nekem is vannak lány barátaim. Úgyhogy menj köszönj nekik ahogy szoktál.-mosolygott. -Köszönöm, nem is tudod mennyit jelent nekem hogy ezt mondod.-bújtam az ölelésébe. -Na menj.-mondta és adott egy puszit a homlokomra.
-Szia Nick.-kopogtam a vállán, mert nem felém volt fordulva. -Sophie. Sziaa.-ölelt meg jó szorosan és el sem akart engedi. -Jó újra látni téged. -Téged is kicsilány. Aztán mi a helyzet? -Mire gondolsz? -Hát úgy mindenre. -Öhmmm, együtt vagyunk Cameronnal már lassan 5 éve. Az egyetemet imádtam, de tényleg, minden percét. És van még valami amit egyszerre szeretnék elmondani mindenkinek.-mosolyogtam. -Azta, gratulálok picúr.-ölelt meg.-De ugye nem terhes vagy?-kérdezte halál komoly fejjel, majd ezt látva elnevettem magam. -Jézusom dehogy vagyok, ott még nem tartok. -Huhh megnyugodtam.-nevetett már ő is. -Na megyek beszélek Jeremyvel. -Menj csak.-mondta mosolyogva.
-Jeremy, sziaa.-mondtam boldogan. -Sophie, hát szia, jó látni téged.-mondta és megölelt, és élesen beszívta a levegőt. -Valami baj van?-kérdeztem. -Nincs, nincs. Csak hiányoztál. -Te is nekem. Egyetem előtt is alig láttuk egymást. -Igen sajnos. De mi a helyzet veled? -Nincs semmi különös. Majd szeretnék mondani valamit. -Na hát akkor mondd. -Majd így egyszerre akarom, hogy mindenki hallja meg itt legyen. -Jólvan kislány. -Nem is vagyok kislány.-mondtam mosolyogva. -Nem baj. Nekem igen.-mondta mosolyogva o is.
