Florida dream (c.d. fanfiction)

15.rész

Jó olvasást bogyókák!❤

Reggel 9-kor keltem. Hirtelen fel sem fogtam, hogy miért vagyok kórházban. Aztán persze bevillant a tegnapi szép kis esésem. Kiszálltam az ágyból és elmentem mosdóba. Nagyon fájt a térdem ezért siettem is vissza az ágyba. Befeküdtem és becsuktam a szemem. Nem aludtam csak becsuktam. Hallottam ahogy nyílik az ajtó és hogy valaki bejön. Csendben csinált mindent.
-Jó reggelt.-köszöntem.
-Jézusom.-tette a kezét a szívér anya majd elnevette magát.-Neked is kicsim. Jobban vagy? Nagyon fáj a térded? Hozzak valamit? Hívjak orvost?-kérdezte.
-Anya nyugi.-mondtam.-Jól vagyok. Igen fáj a térdem de nem nagy ügy.
-Biztos?
-Ezer százalék.-mosolyogtam rá.
-Rendben. Hoztam neked ruhát.
-Köszi.-pillantottam rá hálásan.
-Segítsek?-kérdezte.
-Aha. Kérlek.-mondta.
Anya segített átöltözni. Hozott egy fekete farmer rövidnadrágot meg egy világoskék haspólót.
-Mikor engednek ki?-kérdeztem.
-Azt mondta a doki amikor találkoztam vele hogy megírja a papírjaidat és már mehetünk is.
Anya elpakolt mindent a táskámba és felrakta a székre.
-Jó reggelt.-jött be a doktorúr.
-Jó reggelt.-mondtuk egyszerre anyával.
-Jobban vagy?-kérdezte tőlem.
-Persze. Még fáj a térdem de jobb mint tegnap.
-Csodás. Na megírtam a papírokat. Parancsolj.-nyomott a kezembe két lapot.
-Köszönöm.
-Az a helyzet, hogy 2 hét múlva vissza kell majd jönnöd egy kontrollvizsgálatra. Illetve mivel 1 hét múlva kezdődik az iskola ezért az első hétre adok felmentést. A vizsgálatig kend a térded a lapon feltűntetett kenőccsel valamint tekerj rá fáslit. A szorító már nem fog kelleni de vidd el és ha úgy érzed hogy szükséged van rá akkor nyugodtan tedd rá azt is a térdedre. És pihentesd sokat.
-Rendben van. Akkor 2 hét múlva találkozunk.
-Pontosan. Akkor én megyek is. Viszont látásra, szia Sophie.-mosolygott.
-Viszlát.-köszöntünk ő pedig kiment.
-Akkor edzésre sem mehetek 2 hétig?
-Nem bizony.-mondta anya.
-De jó.-mondtam szarkasztikusan.
-2 hét nem a világ vége kislányom.
-Tudom anya. Viszont így neked kéne majd hazavinned Nicket.
-Tudom már meg is beszéltem vele.
-Ja értem.
-Na gyere menjünk haza.-mondta anya.
Én felvettem a vállamra a táskám és kimentem a kórteremből. Csendben sétáltam anya mögött egészen a kocsiig.
-Először gyógyszertárba menjünk.-mondtam.
-Igazad van.-mondta anya.

Sierra:
Szia Sophie. Jól vagy?
Én:
Szia Sierra. Igen jól vagyok. Most megyünk haza a kórházból.
Sierra:
Ilyen durva?😱
Én:
Nem csak a doki megfigyelésre bent tartott.
Sierra:
Akkor jó. Megijedtem.. Átmenjünk majd?
Én:
Ha szeretnétek akkor persze. Örülnék nektek ugyanis úgy sem mehetek sehova.
Sierra:
Összeszedem a srácokat és olyan 1 óra körül ott leszünk..💕
Én:
Oksi. Várni foglak titeket.😚😚 Akkor szia.
Sierra:
Szia szia...❤

-Kicsim el kell mondanom valamit.
-Megijesztesz anya. Mit szertnél mondani?
-Apáddal üzleti útra kell mennünk megint.
-Mikor indultok?
-Szerdán. Nicket kedden hazaviszem aztán másnap indulunk.
-Nagyszerű.-mondtam.
-Sajnálom kicsim.
-Semmi baj anya. És mikor jöttök haza?
-Nem tudom. Nem mondták.
-Ez komoly?! Nem hiszem el.-akadtam ki.
-Kicsim..
-Hagyjuk. Nem a te hibád. Viszont ma átjönnek hozzám a srácok ha nem baj.
-Nem persze. Jöjjenek. Legalább nem fogsz unatkozni.-mosolygott rám.
-És mi lesz Nickkel. Oké hogy hazaviszed de ki fog neki segíteni?
-Nem tudom.
-Majd én átmegyek hozzá.
-Nem.
-De. Anya szüksége van valakire.
-Tudom de majd szólunk a lányoknak.
-Biztos nem. Engem kért meg Eric akkor én is fogom megoldani.
-Rendben. Legyen ahogy akarod. De akkor apádnak egy szót se.
-Nem hát.-mondtam és elnevettük magunkat.
Anya leparkolt a gyógyszertár előtt és beszaladt a kenőcsért ami kell a térdemre. 5 perc múlva jött is vissza. Aztán elindultunk haza. Segített kiszállni a kocsiból. Felvettem a táskám és bementem a házba.
-Megjöttünk.-kiabáltam.
-Nappali.-kiabált a húgom.
Laraktam a táskám a folyosóra és bementem a nappaliba. Aztán lesokkolódtam. Ott volt Isa, apa, Sabri, Sierra, Brent, Cam, Lisa, Aaron, Shawn, Lily, Zoe, Jeremy meg Alex.
-Jézusom. Sziasztok.
-Szia.-köszöntek.
-Jobban vagy?-kérdezte apa.
-Persze apa. Semmi gáz.-mondtam.
-Jó nagyot estél.-mondta Shawn.
-Hát ja. Ilyen az én formám.-nevettem el magam.
-Csoda hogy még egyben vagy.-mondta Alex.
-Tudom.
-És mit mondtak a kórházba?-kérdezte Sierra.
-2 hétig nem mehetek edzésre meg felmentést kaptam tesióra alól. Meg 2 hét múlva vissza kell mennem kontrollvizsgálatra.
-Én is akarok felmentést.-mondta Lily.
-Neked adom az enyémet ha kell.-mondtam.
-Dehogy adod.-mondta Lily.-Csak vicceltem. Szeretek tesizni.
-Akkor a tánc is kilőve egy darabig.-mondta Lis.
-Az biztos.-mondtam.
-Táncolsz is?-kérdezte Zoe.
-Aha. Nem tudom pontosan hány éve de táncolok.
-Mennyi mindent tudsz te csinálni?-kérdezte Jeremy.
-Sokmindent. Tudod multifunkcionális vagyok.
-Tudom.-mondta Jeremy és fél kézzel átölelte a vállam.
Ha egy pillantással ölni lehetne akkor Jeremy most holtan esett volna össze. Cameron úgy nézett rá hogy még én is megijedtem. Ezért inkább kibújtam az öleléséből és elindultam a konyha felé. Éppen egy poharat akartam levenni amikor valaki egy hirtelen mozdulattal maga felé fordított.
-Mi van köztetek?-kérdezte ő.
-Ki között?
-Ne játszd a hülyét. Pontosan tudod hogy kire gondolok.
-Ha a pohárra gondolsz akkor elmondom hogy csak inni szerettem volna de ha ez ekkora baj akkor inkább nem iszok.-mondtam.
-Sophie.-mondta idegesen.-Johnra gondolok vagy hogy hívják.
-Jeremy. És nincs köztünk az ég világon semmi. Ő az egyik gyerekkori barátom. De miért is érdekel ez téged? Tudtommal nem vagy a pasim. Nem mondhatod meg hogy kivel legyek.
-Csak kérdeztem.
-Aha persze. Én meg hülye vagyok nem?! Ez pont olyan mint a tegnapi.
-Mi?-értetlenkedett.
-Tegnap Nickre voltál féltékeny ma meg Jeremyre.
-Nem vagyok féltékeny.
-Nem hát. Én se.
-Amúgy meg tegnap el sem köszöntél.
-Mert a barátnőd szájában matattál és én nem akartam megzavarni a csókcsatátokat.
-Na most ki a féltékeny?!
-Én ellentétben veled soha nem kértem számon hogy kivel vagy es mit csinálsz. És nem vagyok féltékeny. Örülök a boldogságodnak. Mégha nem is én vagyok az oka. Elfogadtam hogy mással vagy. Te viszont azt sem tudod elfogadni hogy vannak fiú barátaim. És ez a nem mindegy. Elmondtam neked az érzéseimet te pedig fogtad és millió apró darabra törted őket. Elmondtam neked mindent. De az egyik füleden be a másikon meg ki. És ezek után még te kérsz számon rajtam bármit. Hát nem.
-Ez nem igaz. Mióta bevallottál mindent azóta nem tudom kiverni a fejemből. Téged pedig az első találkozásunk óta nem tudlak.
-Ezt nekem most el is kéne hinnem?
-Te tudod hogy elhiszed-e vagy sem.
-Hát persze.
-Tudod milyen rossz téged szomorúnak látni?!
-Csak te tehetsz róla.
-Igen ezt én is pontosan tudom.
-Kiakadsz mert vannak fiú barátaim de az én helyzetembe egy kicsit sem gondolsz bele.
-Mégpedig?
-Azt hiszed, nekem könnyű téged valaki mással látni? Szerinted könnyű? Hát elmondom neked hogy kurvára nem az. De beletörődtem es elfogadtam hogy te mással vagy boldog, hogy más mellett kelsz fel és fekszel le. Nehogy azt hidd hogy nekem ez olyan könnyű. Mert nem az. Egyáltalán nem az.-sírtam el magam.-Nem vagy ott velem soha. Csak akkor amikor össze kell zavarni. Mint a múltkori csókoddal. Tudod hogy azóta bűntudatom van? Megcsaltad a baránődet velem. Velem aki semmi rosszat nem akarok neked. De nem teszek neked keresztbe mert szeretlek. Engem már összetörtél. Nagyon kérlek hogy vele ezt ne tedd meg. Nem tudom hogy valaha képes leszel-e szeretni engem úgy ahogy én téged. De ha nem akkor ne játsz velem.
-Soha nem játszanék veled.
-Mégis azt csinálod. Most is.
-Sajnálom hogy ezt teszem veled.
-Nem kell sajnálni. Csak ne folytasd tovább jó? Nem akarok az a hülye picsa lenni aki fut az elérhetetlen után. Ha így nem kellek neked akkor inkább engedj el. Mert én senki kedvéért nem fogok megváltozni. Ugyanis Sophie Carpenter mindig hű marad magához. Akár tetszik akár nem. Nem leszek az a lány aki egy pasi kedvéért megváltozik. És a szerelmed után sem fogok futni arra mérget vehetsz.
-Nem is kérném hogy változz meg. Te így vagy tökélétes. Nem érdemled meg hogy miattam szenvedj. Sokkal jobb lenne az életed ha nem talákoztunk volna.
-Ez nem igaz. Akármennyire is megvisel amit velem teszel.Sosem fogom megbánni hogy találkoztunk. Azért adtam neked az első csókomat mert beléd szerettem. Első látásra. Csak neked ez nem jelentett semmit.
-Nagyon is sokat jelentett. Te voltál az első lány az életembe aki nekem adta az első csókját. Nekem ez mindennél többet jelent. Te vagy az a lány akibe sok idő után szerelmes lettem úgy igazán. De az ember azt bántja a legtöbbet akit a legjobban szeret nem?!
-Az lehet viszont te összetörted a szívem. Boldog szerettem volna lenni. Veled. De te ezt egy pillanat alatt elvetted tőlem. Amikor kisétáltál az ajtón 4 héttel ezelőtt. Elvitted a szívem egy darabját és azóta nem tudok másra sem gondolni csak arra hogy miért tetted ezt velem. Miért hagytad hogy beléd szeressek ha után eldobtál mint egy darab rongyot. De erre a kérdésre sosem fogok választ kapni érzem.
-Nem dobtalak el.
-De igen. Nem is egyszer. Sőt még el is tasztítasz magadtól. Soha nem fogom megtudni hogy miért teszed.
-Mert nem akarlak megbántani. És pont ezért nem akartalak közel engedni magamhoz. Mert félek hogy olyat teszek amivel ártok neked. Viszont már az első találkozásunkkor belevésted magad a szívembe. Túl mély nyomot hagytál bennem. És talán sosem leszel az enyém de tudnod kell hogy mindig szeretni foglak.-mondta én pedig megint elsírtam magam.
Nem vagyok olyan állapotban hogy folytatni tudjam ezt a beszélgetést. Elegem van.
-Kérlek ne sírj.-mondta.
-De nekem jól esik.-mondtam mégha nem is volt igaz.-De én most megyek is. Nincs erőm tovább ehhez a beszélgetéshez. Sajnálom.
Elindultam az emeletre. A nappaliban mindenki engem nézett én pedig felmentem a szobámba. Nem akartam senkivel sem beszélni. Ezért amikor beértem kulcsra zártam a szobám ajtaját. Aztán hanyatt döltem az ágyon. Néztem a plafont és gondolkoztam. 10 perc fetrengés után inkább kiültem az erkélyemre és napoztam egy kicsit. Jó érzés volt hogy a nap sütötte a bőrömet. Becsuktam a szemem és csak vártam. De hogy mire az nem igazán tudom.
Nagyon úgy tűnik hogy elaludtam. Megnéztem az időt 16:37. Hát tényleg sikerült elaludni. Na de nem baj. Néha ilyen is kell. Meg most amúgy sem tudok sehova se menni.
Elindultam halkan a konyha felé. Nem akartam találkozni senkivel. De aztán a konyhában ott volt Isa.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Semmi.-mondtam.
-Ne nézz hülyének Sophie. A tesód vagyok. Látom hogy valami nem oké.
-Mindegy. Nem szeretnék róla beszélni.
-Jól van.-mondta szomorkásan.
Tudom hogy érdekli mi van velem.
-Ahjjj. Cameron a baj. Már megint.
-Sejtettem. Mi történt?-ült le mellém.
-Csak a szokásos.-sóhajtottam.
-Ez így nem lesz jó Soph. Engedd el.
-Szerinted nem próbáltam. De az a baj hogy mindenről ő jut az eszembe. Még a saját szobámról is.
-Akkor bassza meg. Meg fogjuk mutatni neki hogy kit vesztett el.-kacsintott rám.
-Biztos hogy ez jó ötlet?
-Persze hogy az. Bízz bennem. Rá fog jönni arra hogy kár volt téged eldobnia.
-Legyen. Nekem mindegy.
-Fantasztikus. Akkor kezdjük amikor kezdődik a suli. Addig felesleges. Úgysem mehetsz sehova és gondolom őt sem akarod idehívni.
-De minden vágyam.
-Na akkor számíts az átalakulásra.
-Kezdjek félni?-kérdeztem nevetve.
-Csak ha akarsz. Rád bízom.
Ezután még sokat beszélgettünk Isával. Pontosabban este 8-ig trécseltünk. De tényleg mindenféléről. Imádom a húgom. Mindig segít ha szükségem van rá. Ott van mellettem. Aztán miután visszament a szobájában én elmentem fürdeni. Engedtem vizet a kádba és óvatosan belemásztam. Amikor végeztem nagynehezen kiszálltam figyelve a térdemre. Magamra tekertem a törölközőm és kimentem a szobába. Bekentem és betekertem a térdem majd felvettem a pizsamám. Bebújtam az ágyamba és egy fél óra múlva elaludtam.

Hello mindenki!😊
Meghoztam a kövi részt.
Ez egy kicsit rövidebb lett mint a többi.

Puszi F!💖