Beleszerettem egy démonba

24.fejezet: Hiány

-El kell mondanod neki. Joga van tudnia. -Igen tudom. -sóhajtottam -Itt maradok veled. -Oké.

Márk szemszöge

-Zoé? Hallasz?

-Na végre. Azt hittem már sosem szólsz? Mért nem jössz?

-Nem tudok menni.

-Hogy? Miért? És mi ez a kétségbeesett hang? Megijesztesz.

-Zoé. Figyelj. Nem arról van szó hogy nem akarok menni hanem nem tehetem.

-Ez hogy érted? Meddig?

-A pokolban is hát nem érted? Eltiltottak tőled. Végleg. Nem láthatlak és nem is találkozhatok veled. -förmedek rá. Hirtelen csend lett és ez kicsit megijesztett. -Sajnálom. Nem akartam kiabálni csak... -kis szünetet tartottam -Én is kiborultam. Rég vártam már arra hogy valaki iránt így érezzek mint irántad. És most elvesznek tőlem.

-De... de ezt nem tehetik. -hallom ahogy elcsuklik a hangja még ha csak gondolatban is. Ezek szerint bár biztos sír ami csak még jobban elszomorít. -Nincs joguk hozzá. Gyere ide. Ne foglalkozz velük. Én nem tudlak elengedni. -kiabálja

-Nem tehetem. Ha lemegyek vagy engem vagy téged bántanak. És sajnos nagyobb az esély hogy téged ezért nem tehetem.

-Nem érdekel mit tesznek velem. Nem fogadom el hogy nem lehetsz velem.

-Engem meg igen. -mordulok megint fel. -Zoé! Te vagy a legfontosabb nekem. Nem akarok kockáztatni. Inkább élj boldogan nélkülem mint hogy bármi bajod legyen.

-De én nem tudok boldog lenni nélküled már. Szeretlek. -Hallom a hangján hogy zokog

-Menni fog. Muszáj. Én is szeretlek Kicsim de nem tehetünk mást. Nem akarlak elengedni de Ő a teremtőtök. Nem bírnám ki ha bármi bajod lenne.

 -Kérlek. Ne. Legalább így beszélgessünk néha. Nem tudlak elengedni.

-Ezzel csak megnehezítenénk a saját dolgunk. Lépj tovább. Találj valaki hozzád valót.

-Te vagy aki hozzám való. Itt a bizonyíték. Ne hagyj el. Ne tedd ezt. -egyre halkabban beszél már már alig hallom. Ez lesz a legjobb neki. Mellettem csak szenvedne. Most még fáj neki de talál majd valakit. Tudom.

-Szeretlek. Vigyázz magadra és légy boldog.

-Nee... Márk! Maradj. -gondolja remegő hangon

Ezután kizártam a gondolatomból. Persze én hallom őt csak ő nem engem. Hallom még ahogy könyörög de tudom hogy így lesz a legjobb neki. Ránézek anyára aki türelmesen vár és figyel.

-Elengedtem. -mondom egyszerűen mire ő sajnálkozón néz rám majd újra átölel

-Hogy fogadta?

-Még mindig kérlel hogy ne hagyjam el. Tudom hogy ez a legjobb neki de nagyon fáj. És az is ahogy hallom milyen kétségbeesett és zokog. -hajtom le a fejem anya vállára

-Meg fog nyugodni. Érte tetted és nagyon büszke vagyok rád. Észre se vettem milyen érett nagy fiam lett már. -mosolyog rám majd én is elmosolyodok

-Na jó elég az érzelgősségből. Azzal nem oldunk meg semmit. -próbálom visszahozni az eredeti énem amennyire csak tudom. Megfigyelnek szóval azt kell látnia hogy túllépek rajta még ha ez nem is igaz. 

-Rendben. Menj pihenj kicsit. Rád fér. 

-Köszi anya. -mosolyodok el majd bemegyek és lefekszem az ágyamra gondolataimba merülve és Zoé gondolataiba.