Beleszerettem egy démonba

14.fejezet: Rémálom

Mikor leértünk kéz a kézben jöttünk ki a kabinból. Most olyan boldognak érzem magam. Már rég éreztem ezt a boldogságot. Olyan jó érzés. Most már biztos vagyok benne hogy kedvelem őt. És nem érdekel hogy démon vagy ember vagy bármi más. 

Márk szemszöge

Kicsit még mindig nehéz elhinni hogy ő is kedvel engem. Sose gondoltam volna hogy valaha is viszonozni fogja főleg úgy hogy én egy démon vagyok. Igazából el se akartam neki mondani de túl jól éreztem ma magam vele és egyszerűen kimondtam. Rég éreztem ilyen jól magam. Az alvilág egyáltalán nem szórakoztató hely így ott nem lehet ilyesmiket csinálni mit a földön. Most is tök jól érzem magam mivel Zoé kezét fogom és úgy sétálunk Annák felé. Mégse volt olyan rossz ötlet hogy idejöttem. De mégis némely boldogság elég hamar eltűnik. Ahogy jött úgy megy. Hogy miért mondom ezt? Mert hirtelen valami szöget ütött a fejembe.

-Sziasztok! -köszönt Anna. -Hú azt hittem ott ragadunk. -mondta nevetve 

-Ne is mond. Először eléggé megijedtem de szerencsére hamar megnyugodtam. -monda Zoé

-Értem. Várjunk csak. Hát ti? -kérdezte és közben a kezünkre mutatott. 

-Hát tudod... -kezdte mondtani miközben zavartan a tarkójára tette a kezét majd csendben rámnézett és elmosolyodott közben pedig jobban megszorította a kezem én pedig viszonzom a mosolyt. Fenébe hogy lehet ilyen édes mosolya. Ki akarom élvezni ezt amíg csak lehet. Még ha az pár óra is. 

-Ne is mondj semmit. Látom rajtatok hogy miről van itt szó. Történ köztetek valami igaz? -kérdezte izgatottan Anna mire Zoé mosolyogva ránézett és bólintott egyet. -Ááá ez az. Látod Dávid mondtam hogy összehozom öket. -mondta ujjongva és ugrálva. 

-Tessék? -kérdezte Zoé

-Hát tudod láttam hogy néztek egymásra. És mivel te vagy a legjobb barátnőm így most az egyszer kerítőt játszottam. -mondta nevetve Anna

-Úgy tudtam. Tudod elég átlátszó volt ez a csak mindig is kiakartam próbálni a dupla randit dolog-mondta Zoé nevetve

-De összejött nem? -kérdezte Anna

-De igen. -mondta Zoé mosolyogva utána meg ásított egyet

-Fáradt vagy? -kérdeztem

-Kicsit.

-Akkor haza kísérlek rendben?

-Okés. -mondta Zoé mosolyogva -Akkor mi megyünk. Köszönöm hogy kitaláltad ezt a mai napot Anna. Jól éreztem magam. -mondta közben megölelte Annát 

-Ugye mondtam hogy jó lesz. Te meg csak ellenkeztél. -mondta nevetve Anna közben pedig ő is megölelte

-Jó jó igazad volt. 

-Én is köszönöm. Tényleg jó nap volt. Jól éreztem magam. -mondtam

-Örülök hogy tetszett. -mondta Anna mosolyogva

-Na de mi akkor tényleg megyünk mert kicsit tényleg fáradt vagyok. -mondta Zoé és elköszönt tőlük. Én is elköszöntem majd elindultunk. Itt az idő. Muszáj ezt megbeszélni. De hogy kezdjek hozzá? Ennek csak is megbántás vagy veszekedés lehet a vége sajnos. Jobban át kellett volna gondolnom mielőtt cselekszem. Én kezdeményeztem és most én is rontom el az egészet. Nem mintha nem tetszett volna sőt nagyon is tetszett. Az ajkai olyan puhák hogy el se akartam volna válni tőle igazából. De nem lehet köztünk semmi. Gondolataimból Zoé hangja rángatott ki aki már előttem állt és integetett.

Zoé szemszöge

Elköszöntünk majd elindultunk. Boldogan sétáltam Márk mellett. Ezt úgy képzeltem el hogy majd boldogan beszélgetünk a haza fele úton. De nem ez történt. Csendben sétált mellettem és úgy tűnt nagyon el van merülve a gondolataiban. Vajon min gondolkodik ennyire? Nem tudom de nem tűnik jónak a helyzet. A közöttünk lévő levegő is most olyan más. Olyan fura és feszült. Na jó muszáj kiderítenem vagy megőrülök ebbe a gyendbe.