Beleszerettem egy démonba

7.fejezet: Ismerkedés

Ekkor már tényleg leültem. Végig gondoltam mindent amit eddig mondott. Ő pedig türelmesen várt mert tudta hogy ezt meg kell emésztenem valahogy.

Mindent átgondoltam újra és ennek kellett pár perc és mikor visszatértem a valóságba már azt vettem észre hogy a démon akit Márknak hívnak itt ül mellettem. Kicsit összerezzentem amit észre is vett mert kicsit elnevette magát majd megszólalt.

-Látom visszatértél. - mondta miközben a térdén könyökölt a kezével pedig a fejét tartotta és rám nézett.

-I-igen. Akkor ugye tényleg nem akarsz bántani! - mondtam kicsit idegesen mire ő csak nevetett

-Haha. Nem. Ki is nyírnának ha egy ujjal is hozzád érnék! Na meg csak nektek embereknek az a téveszmétek hogy mi démonok a gonoszság megtestesítői vagyunk. Jó tény hogy szeretek kötekedni meg néha gonoszkodni de ez az én személyiségem és nem azért van mert démon vagyok. -sorolta amitől picit megnyugodtam

-Rendben értem. És az hogy apa nem hall az is azért van mert démon vagy? -kérdeztem

-Ja. Ez egy képesség. Csak annak mutatom meg magam akinek akarom. Amúgy az előbb végig gondoltál mindent?

-Aha. Egy kérdésem van még hogy összeálljon a kép.

-Gondolom az hogy ki aggódik annyira érted hogy egy démonnal figyeltet meg. Igaz? Bár az arcodra van írva hogy már sejted.

-A-Anya az? - néztem rá már könnyes szemekkel

-Igen. -vágta rá komolyan. Ekkor már záporozott a könnyem és próbáltam visszatartani a hangom hogy nehogy apa meghallja. Felhúztam és átöleltem a térdeimet a fejemet pedig ráhajtottam. Egyszer csak egy kezet éreztem a fejemen és nyugtatóan simogatni kezdte a fejem. Pár perc múlva kicsit megnyugodtam és újra kérdésre nyitottam a szám de nem néztem rá.

-Jól van? - kérdeztem ő meg ezen kicsit kuncogott mire felkaptam a fejem és értetlenül ránéztem

-Bocsi. Csak magam elé képzeltem hirtelen és hogy válaszoljak a kérdésedre igen jól van. Sőt olyan mintha még mindig élne. Túl energikus. El se tudod hinni mennyi púp nőtt a fejemen ahányszor már rávágott azért ha kötekedésből mondtam valami megjegyzést rólad. Mindig fejbe vág és azt mondja "Ne kötekedj a lányommal!" - mesélte és közben a fejét simogatta mintha visszaemlékezett volna az eseményre. Én pedig nem bírtam ki hogy ne nevessem el magam.

-Köszönöm hogy mesélsz róla. -mondtam nagy mosollyal és kicsit könnyes szemmel

-Á hagyd. Már megszoktam. Így is 9 éve az a dolgom hogy rólad meséljek anyudnak. -mondta és ekkor esett le hogy még akartam erről kérdezni

-Tényleg! Amúgy mennyi időközönként kell figyelned? -kérdeztem kíváncsian

-Ezt hogy érted? -nézett rám értetlenül

-Hát hogy egy nap mennyi ideig kell figyelned? Pár óra? Vagy fél nap?

-Természetesen mindig. Amíg fent vagy megállás nélkül figyellek. Ha tudnád anyud milyen szőrszálhasogató. Mindent is tudni akar rólad.

-Mi? Na de azt hogy? Magadra nincs is akkor időd. -mondtam értetlenkedve

-Hát ja eleinte nehéz volt de már bármit meg tudok tenni közben. -mondta

-Akkor te szó szerint mindent tudsz rólam? -kérdeztem kerek szemekkel

-Így van. Na végre hogy leesett kislány! Ahhoz képest milyen okos vagy lassú a felfogásod. - mondta gúnyolódva