Beleszerettem egy démonba

11.fejezet: Békülés

Suli után futottam ki a kapuhoz hogy utolérjem Annát mikor megláttam hogy beszélget valakivel a kapunál. Mikor közelebb értem felismertem de csak az arcát. A kinézete teljesen más volt. De ez hogy lehet? Futottam gyors a kapuhoz és megszólítottam.

Zoé szemszöge

-Márk? -kérdeztem meglepetten. Csak az arcáról tudtam megmondani hogy ő az mert se szarvai nem voltak és a szeme se volt vörös ahelyett egy barna szempár nézett vissza rám.

-Szia Zoé! -köszönt közben közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem mire én csak nagy kerek szemekkel néztem rá de ő csak mosolygott majd visszanézett Annára -Tényleg sajnálom és kérlek ne haragudj Zoéra mert nem az ő hibája. -mondta Annába. Én csak álltam ott és értetlenül néztem Márkra.

-Ööö... Miről maradtam le? -kérdeztem és segítség kérően néztem Márkra aki szerencsére vette a lapot.

-Elmagyaráztam Annának mindent. Hogy egy cserediák vagyok és tőled kértem útbaigazítást majd meghívtalak egy kávézóba amit persze te mutattál meg. -mesélte nevetve majd megint Annára nézett -És mint mondtam nem nagyon szeretek a középpontban lenni. És nem akartam nagy dobra verni hogy cserediák vagyok mert akkor teljesen máshogy néznének rám ezért megkértem hogy ne mesélje el senkinek. Aztán elmesélte mi történt és eléggé leszidott hogy miattam összeveszett veled. Úgyhogy kérlek ne haragudj Zoé. -nézett rám kicsit szomorkásan de úgy éreztem hogy őszinte volt ez az utolsó mondatja. És ahogy rám nézett éreztem hogy eláraszt egy kellemes meleg érzés. Bár az igazat megvallva hiányoztak a vörös szemei. Biztos nagyobb hatással lett volna rám ha azzal a szempárral néz rám.

-De akkor miért nem úgy mesélted el hogy nem említed hogy ő egy cserediák? -kérdezte Anna tőlem

-Én... Én nem akartam hazudni. Bár végül mégis oda kötöttünk. -mondtam lehajtott fejjel majd megint felemeltem a fejem és Annára néztem. -Én tényleg nagyon sajnálom. Tudom hogy megbántottalak de nem akartam. Bármit megteszek hogy megbocsáss. Te vagy a legjobb barátnőm. Ebbe a pár napban alig tudtam aludni is a tudat miatt hogy lehet végleg elvesztelek. -mondtam majd Márkra néztem. -És tőled is bocsánatot kérek. -mondtam mire ő csak meglepetten nézett rám -Rádfogtam az egészet. Azt mondtam minden a te hibád pedig az enyém is. Nem kellett volna úgy kiabálnom veled.

-Nem. Tényleg túlzásba vittem kicsit. Sajnálom. -mondta Márk és megsimogatta a fejem

-Akkor szent a béke? -kérdeztem először Márkra nézve utána pedig Annára. Anna még kicsit komoran nézett rám aztán gyors odalépett hozzám és átölelt.

-De máskor magyarázz el mindent és ne titkolózz kérlek okés? -mondta és erősebben szorított amire nekem kicsordult a könnyem.

-Rendben. -mondtam és mind a kettőnknél eltört a mécses. Egy pár perc múlva megnyugodtunk és elengedtük egymást.

-Amúgy igazi bűn egy ilyen jó srácot eltitkolni előlem. -mondta és durcásan nézett rám közben meg Márk felöl egy kis kuncogást hallottam amit Anna is észrevett mert odanézett

-Ne, ezzel csak növeled az egóját és már így is nagy. -mondtam nevetve

-Hé! Épp most magyaráztalak ki és ezt érdemlem? -mondta Márk miközben összefonta a karját és egyik szemöldökét felhúzta.

-Ezért nagyon is hálás vagyok és köszönöm de ez az igazság. Tudod hogy nem szeretek hazudni.

-Igen de biztos ismered azt hogy kegyes hazugság. Amúgy meg nem értesz egyet Annával? -húzta félmosolyra a száját önelégülten