༻Oliver & Cohen༺

༻19༺

Pontban 7-kor megszólalt a kis Hope. Kivánszorogtam érte, majd kicseréltem a pelusát és átvittem Oliver ágyába. Fogalmam sincs, hogy szokta Oliver, de Oliver ágyában egy kis tápszerrel hamar visszaaludt, így én is tudtam vele pihenni. Két órával később adtam neki pépes kaját, amit Oliver hagyott a hűtőben. Leírta mit kell mikor adnom. Majd felöltöztettem valami cuki ruhába és leraktam játszani. Majd ledőltem a kanapéra és néztem valami filmet, amíg a kislány játszott. Majd megebédeltünk és leraktam aludni utána a kislányt. Nem akart az ágyában aludni, így végül a mellkasomon aludt el a kanapén. Pár perccel később én is elaludtam. Ajtónyitásra se ébredtem fel. Arra emlékszem, hogy kinyitottam a szemem, Hope még mindig rajtam aludt. Oliver pedig a konyhában pakolt. Találkozott a tekintetünk. Ő csak elmosolyodott, majd tovább pakolt. Tíz perc se telt el és a kislány is felkelt. Odaadtam Oliver-nek, aki meg ölelgette kislányát.

- Nos, akkor én megyek- mondtam, miközben a kabátomat vettem. Belenéztem a tükörbe és megláttam a hatalmas szívásnyomot a nyakamon. Kizárt, hogy ezt valaki ne szúrja ki.

- Tessék, itt egy sál- adta oda Oliver- eltakarja a nyakad, amíg hazaérsz- felelte.

- Köszi - mondtam, majd felvettem. Egészen jól állt.

- Köszi, a tegnap estét- mondtam.

- Én is - felelte mosolyogva, miközben a gyerekét fogta.

- Akkor majd tali, valamikor- mondtam.

- Persze, írok majd és megbeszéljük- mondta, majd megölelt és homlokon puszilt én pedig elmentem a kocsimhoz. Beültem, majd egy hatalmas mosolyt eresztettem el, amit eddig bent tartottam. 10 év után Oliver mellett ébredtem, igaz hajnalok hajnalán másnaposan, de az ágyában aludtam. Nem tudom ő ezt, hogy bírja őszintén. Én nem bírnék ilyenkor felkelni, vagy ébren maradni. Oliver csókja más volt. Mintha bátrabb lett volna és mintha azt éreztem volna, hogy komolyan gondolja, élvezettel csinálja. Valahogy, mi mindig összefutunk. Mindig találkozunk valahol és csak úgy beszélgetünk. Oliver számomra egy kincs, amit sose akarok elásni és odaadni a térképet másnak. Nagyon kiismertem már őt. A kedvenc színe a lila, nekem pedig a fekete. A két szín együtt szerintem jól passzol. Van, hogy üzenetben csak küld, nekem egy lila szívet én pedig egy fekete szívvel válaszolok. Mindig ezt csináljuk, ha egyikünknek sincs ideje válaszolni, vagy éppen kifogytunk a témából. Be kell, hogy valljam, hogy én napról napra egyre jobban szeretem Olivert. Talán, mert megismerem. Igaz, még mindig vannak dolgok, amiket nem tudok róla, de talán sose fogok mindent tudni róla. Talán mindig lesznek titkaink egymás előtt. Azt viszont biztosan tudom, hogyha a bőrünk egymáshoz ér, a szívünk egy ritmusra kezd verni és ezt semmi sem tudja megakadályozni. Pár nappal később fáradtan sétáltam be a lakásomba. Ma dupla edzésem volt. Próbálok visszarázódni a verseny élethez és ehhez ez kell. A bokám tökéletesen bírja. Sose fáj, sose feszül, mintha kicserélték volna. Hulla vagyok szinte minden nap. Mindig visszaírok Oliver-nek és ő is nekem. Tegnap vacsorázni voltunk kettesben és olyan jó volt. Meghívott egy műtétjére is.

- Ez egy forradalmi műtét lesz, sokan fogják nézni a közvetítést - mondta miközben az ételt fejeztük be.

- Értelek, tényleg szívesen elmegyek - mondtam.

- Akkor rád bízom Hope-ot, én segédkezem, nem tudok vele lenni és Eliza meg képzeld elkezdett összepakolni - mondta.

- Ilyen hamar? - kérdeztem.

- Igen, kiderült hamarabb kezdődik az év, jövő héten már megy el - mondta.

- Sajnálom Oliver - mondtam.