༻Oliver & Cohen༺

༻24༺

Cohen:

Egy órája itt vagyok, és semmit nem mondanak. Elhoztam Hope-ot is, mert gondoltam így helyes. Én se vagyok egyedül és legalább van, akivel megoszthatom a dolgokat. Hope egész nyugodt volt, míg én halálra aggódtam magam. Éppen a reggeli edzésem után kezeltem le a zúzódásaimat, mikor felhívott valami Dylan fickó, hogy Olivert elütötte egy autó. Annyira lesokkolódtam, hogy csak felkaptam egy nadrágot és egy pólót, majd kérdés nélkül Hope-ért mentem, majd mikor beértem azt mondták üljek le ide. Fura, hogy Eliza-t sehol sem látom. Nem tudom neki szóltak e. Éppen a telefonomat nyomogattam és Oliverrel a közös képeinket nézegettem vissza, mikor egyszerre rontott be egy csapat család. Loretta, Ansley, Eliza, mindegyiknek szerintem a barátja, kivéve Eliza barátja, mert ő orvos (ezt Oliver mondta nekem) illetve Oliver mostoha apja illetve anyukája is aggódva jött ide. A tesói közül csak Eliza tud Hope-ról, senki más, így nem köszöntem nekik. Két óra telt el, mióta hívtak. Itt már felkészültem a legrosszabbra is. Hogy talán elveszítettem életem szerelmét és az egyetlen olyan embert, akit teljes szívemből szeretek. Majd végre kijött egy srác.

- Cohen James-t keresem- mondta.

- Én vagyok- pattantam fel a gyerekkel együtt.

- Már várja önt- mosolyodott el az orvos és örömömben elkezdett potyogni a könnyem. Felemeltem az oldalamra a kislányt, majd követtem az orvost.

- Dylan vagyok- mondta az orvos.

- Köszönöm, hogy hívtál- mondtam.

- Oliver telefonjában te voltál vészhelyzet ként berakva- mondta, miközben egy pillanatra megfagyott bennem a vér. Olivernek tényleg én vagyok berakva? Vajon mióta? Eddig gondolom Eliza volt berakva neki.

- Itt lesz, jól van, ami meglepő, de normális- mondta.

- Köszönöm- mondtam.

- Semmiség, menj be nyugodtan, nekem be van táblázva a napom, mert kiesett egy sebész- mondta én pedig elmosolyodva mondtam neki hogy rendben, innentől vigyázok én rá. Mikor benyitottam a szobába Oliver az ágyon ülve elmosolyodott. Infúzió lógott ki a kezéből és mindenféle tapasz volt a mellkasán, illetve a homlokán.

- Szép jó reggelt- köszönt.

- Annak indult, amíg fel nem hívtak, hogy belerontott a falba egy kocsi és rád esett mindenféle dolog- mondtam.

- Bocsi, hirtelen jött- mondta és elnevette magát.

- Elhoztam félelmemben őt is- mondtam.

- Jól tetted, Hope, gyere ide- adtam neki oda a lányát. Majd leültem Oliver lábához és beszélgettünk. Elmondta, hogy látta Issa-t és hogy most már végleg elrakta magába őt. Ezt nekem köszönheti, és hogy mennyire szeret. Ezeken elmosolyodtam, majd megcsókoltam. Pont ekkor jöttek be a szülei és a lányok.

- Hála istennek jól vagy- mondta Eliza.

- Cohen, megtennéd, hogy kiviszed Hope-ot magaddal? - kérdezte.

- Persze -mondtam, majd köszöntem és kimentem.

- Ugyan Oli, mutasd be nekik- mondta Ansley.

- Tényleg, nem muszáj - mondtam.

- Ő itt Cohen, a barátom- mondta.

- Na, végre- mondta Loretta.

- Most csak én vagyok szingli a családban- mondta Ansley durcásan.

- És az a gyönyörű gyermek? Kiváló modell lenne belőle- kezdte Oliver anyja megint.