SOSEM EGYSZERŰ

4.

Majdnem másfél év telt el azóta a bizonyos búcsú óta Budapesten köztem és Lu között. Attól a naptól kezdve, hogy ismét a saját lakásomban alhattam, egészen a mostaniig, minden héten legalább kétszer órákon át hívásoztunk, amit sokszor kínos helyzetbe kevert minket... Például egyszer a vezetői vizsgám kellős közepén hívott fel, és hiába nyomtam ki, végül muszáj volt felvennem. Nem mellesleg, valahogyan a jogsim is meglett; igaz csak másodjára és némitott telefonnal de a cél a lényeg! Máskor meg éppen a nagybátyja temetésén csörgettem meg, amiről szimplán elfelejtett szólni és ráadásul kihangosította az egészet (mert persze felvette...).

És itt vagyok, a reptéren ülve, kezemben egy kartontáblát szorongatva, rajta nagy, csillogó lila betűkkel: LU OLIVEIRA . Még úgy fél óra és olyan hosszú idő után újra megszorongathatom a drága barátosném, aki mostanában berobbant a neten. Egyik nap ránéztem az instájára és legalább kétezer követővel több lett neki, alig három nap alatt! Kicsit szokatlanul gyors változásnak tartottam először, de közben eszméletlenül büszke is voltam rá, amiért ilyen hamar magára talált és el tudott helyezkedni. Felőlem lehetne egy félálásos takarítónő is, én akkor is az első sorból szurkolnék neki...

Gondoltam az időt egy zsebkönyvem folytatásával ütöm el, és néhány sor után be is szippantott -szerintem- a világ legjobb regénye: A nagy Gatsby. Aztán valami hatalmas erővel meglökött, mint egy villám. Jobban megnézve, a villám inkább hasonlított egy magas, vékony, barna hajú fel-alá ugráló lányra...

-Lu!-ugrottam fel.

-Cammmiiiiii!!!-sikított a fülembe az említett lány és olyan szorosan húzott magához, hogy még bele is szédültem egy kicsit. Bazsarózsa illata volt és ugyanolyan színű melegítőszettet is viselt, ami a portugálosan kreolos színeihez tökéletesen passzolt. Fején még ott volt a nyuszis szemellenzője is, aminek a fülei nevetségesen lógtak jobbra-balra a fejhallgatója felett.
Lu engedett előbb az ölelésből és kicsit eltolva magától ő is szemügyre vett engem.
-Mamám, neked aztán jót tesz a Nap! Olyan cuki kis nappirulás lett az orrodnál, hogy az hihetetlen! És baszki, hát ez az illat...! Dior?

-Byredo, de közel.-mosolyogtam rá.

-Sose hallottam róla...-legyintett és inkább ledobta magát az egyik várós székre.-Sosem voltam még ennyire k.o.! Alig aludtam és ráadásul még kávét sem ittam, arról nem is beszélve, hogy nem volt időm megcsinálni a skincare-rutinom! Most tuti tele leszek miteszerekkel!

-Ott van egy Starbucks, gyere, vegyünk neked egy cappuccino-t!-csaptam a combjára, amitől fájdalmasan felnyögött és a szemére hajtotta a nyuszis szemellenzőjét.

-Neeh, kérlek, alig bírok mozogni!-nyafogott és rádőlt a bőröndjére.

-Jó, akkor idehozom neked.-adtam be a derekam és elindultam a kávézó felé.

-Sok tej, és barna cukor!-szólt utánam Lu, mintha nem tudnám pontosan. Alig telt hat percembe és két pohárral egyensúlyozva tértem vissza a szuszogó nyuszis lányhoz.

-Merre álltál meg?

-Öhmm...arra.-mutattan a főbejárat felé.-Jól vagy?

-Mi, ja igen, persze!-nézett nyíl egyenesen a kijárat felé.-Csak beállt a derekam egy picit.

Vörös falevelek tömkelegét lesöpörve a szélvédőmről, úgy tíz perc hátropogtatás után végre sikerült elindulnunk hazafelé. Természetesen a szokásos Taylor Swift playlistünk teli tüdőből üvöltöttük szinte egész úton.

-Cam?

-Hm?

-Ugye te szeretsz engem?

-Nem, butus, gyűlöllek!-forgattam meg a szemeim.-Miért?