SOSEM EGYSZERŰ

30.

Olyan régen voltam kint futamon, hogy szinte el is felejtettem, mennyi felkészüléssel jár az nekem... de csak szinte.
Nem volt túl jó hírem a paddockban, az ismert vagy ismeretlen okok miatt, amitől nem kis gombóc keletkezett a torkomban a futam előtti napokra. Lu azt tanácsolta, hogy ne foglalkozzak a pletykás rajongókkal, mert bár véleményük van, azt úgyse a szemembe fogják mondani, és minden ami a hátam mögött zajlik nem az én dolgom...röviden: szarjam le!

Hárman mentünk egy golfkocsival; én, George és Aleix, George edzője. Az út a pályától nem volt túl messze, hiszen akár sétálva is megtehettük volna azt a néhány száz métert, de Aleix olyan hatalmas bőröndöket hozott, amivel lehetetlen lett volna gyalogolni.

-Érzed ezt?-hajolt hátra felém George, kezét a vezetőülés támlájára támasztva.

-Benzin...-morogta Aleix, aki leginkább arra koncentrált, hogy ne üssön el senkit se. Ahhoz képest, hogy három órával hamarabb kijöttünk, már kezdtek szállingózni az emberek a VIP részekre, újságírók vártak a sajtótájékoztatóikra, és kamerások kattintgattak.

-Menta?-szippantottam én is a levegőben.

-Elrontjátok itt az egészet... Nem én a győzelemről beszélek!-nevetett George és kezét a tarkóján összekulcsolva hátradölt.-Valahogy azt érzem, hogy a hétvége igazán jó lesz!

-Így legyen, haver!-paskolta meg a pilóta vállát az edzője.-Majd ezt fogom mondogatni neked, a nyakgyakorlatok közben is, jó?

A két férfi egymással volt elfoglalva, kínzóbbnál kínzóbb gyakorlatokkal dobálva egymást, amíg már a fonalat is elveszítettem, hogy hogyan is jutottunk el a bemelegítőgyakorlatoktól a golfütők hosszáig... túlságosan lefoglalt a paddock felfedezése. Voltam már itt, ezen a pályán, de akkor álcázva és ugyebár a rajongók között, szóval a benti rész még számomra is újdonság volt.

A hőmérséklet egészen tűrhető volt, bár ezt lehet csak azért mondom, mert már megszoktam, hogy otthon szinte főzni lehetne a napon, gáz nélkül, de a pálmafák, a drapp épületek és a temérdek arab ember emlékeztetett rá, hogy ez már nem Spanyolország...
Gyorsan szlalomoztunk a sok ember között, a távolban feltűnt egy csapat egyenruhás brigád, és ahogyan közeledtünk, a brigád tagjai között három srác és két lány alakját véltem kivenni, a lányok közül egyiken elegáns bézs ruha és zöld táska volt, a másik pedig munkaruhában nevetett az egyik sapkással.

-Heeyy, el az útból!!-kiabálta röhögve Aleix, tövig nyomva a kiskocsi dudáját, ami magunkra vonzotta nemkevés ember figyelmét, a csapat tagjai pedig mint a víz váltak ketté, az út egy-egy oldalára. George és Aleix nevetve integetett a csapatnak, akik némi káromkodás után viszonozták azt.

A kiskocsi a Mercedes fészke mellett állt meg, ahol már néhány fotós várt ránk, és miközben George a kezét nyújtva segített kiszállni a kocsiból, az egyik ujja bátorítóan végigsimított a gyűrűsujjamon.

-Megvagy?-suttogta szinte alig hallhatóan, mindenféle feltűnés nélkül.

Bólintottam és legszebb mosolyommal a fotósok felé fordultam, majd a két férfi koszorújában beséltáltunk a fekete-türkiz-ezüst témájú épületbe. Odabent kellemes hűvös volt, a hangulat pedig érezhetően oldott, mint a jobb napokon általában. Mindhárman az emelet felé vettük az irányt, ahol már vártak George-ot egy csapatmegbeszélésre.

-Majd hívlak, ha végeztem!-nyomott egy puszit a homlokomra George, miközben kezét a megbeszélés termének kilincsén pihentette.

-Rendben!-mosolyogtam fel rá.-Addig én kiülök a kávézóba...