SOSEM EGYSZERŰ

17.

-Azért ez vicces.-cirógatta meg az arcom ujjaival. Mosolyogva felnéztem rá, mielőtt egy lágy csókot nyomtam volna az ajkaira. Odakintről már hétágra sütött be a Nap, és oldalról megvilágította a mi összetúrt ágyunkat.

-Micsoda?

-Hogy ez is megtörtént...-nézett le magára, majd rám.

-...megbántad?-kezdtem el kis körkörös mozdulatokat rajzolni a mellkasára, ami fel-alá hullámzott a fejem alatt.

-Egyáltalán nem!...te?

-Semmiképp sem.-mosolyogtam fel rá, míg ő ujjával fentebb tornázta az államat, és most ő hajolt egy csókra. Mélyen beszívtam a levegőt, aminek eper, karamell és fű illata van a tegnapi események miatt.

*néhány órával korábban*

-Ennyi!-tapsoltam egyet és gonosz vigyorral arcomon közelebb lépkedtem a veszteshez.-Ez bizony 32-29 a javamra!

Lando fáradtan hajtotta hátra a fejét a golfkocsi támláján. Már majdnem lement a Nap, így halványlila és babapink színbe vonva az eget.
Az utóbbi egy órában annyira belejöttem a golfozásba, hogy meccsezni kezdtünk, eleinte kis pitli fogadásokkal (vegyél nekem egy muffint, és cigánykerekezz egyet, stb.), de ahogy a játék durvulni kezdett, a tétek is nőttek és hát a moralitás határa is eléggé csúszni kezdtett a ,,nincs" felé.

-Te kis csaló!-lépdelt felém féloldalas mosollyal az ellenfelem, majd kezemben nyomta a labdát.-Akkor? Mit kérsz?

-Hát...-tettem a számra a mutatóujjam, mint a gondolkodók és kicsit el-eltoltam onnan. Valójában fogalmam se volt, mit is szeretnék, de jól esett nyerni, szóval valamit mindenképpen ki kellett találnom. Legutóbb ő azt kérte, vegyem le a melltartó pántját és tegyem a csuklójára, mint egy karkötőt! Szóval most a méregdrága órája alatt ott van a csipkeszélű fekete anyag, és bár elsőre nem mondanám meg, hogy az az, ami, azért na...elég hűh...!
-Legyeen...

-Igeeen?

Tovább ütögettem az ujjammal a szám, de hiába, semmi se jutott az eszembe. Aztán ő mozdult és én automatikusan elfogadtam, amin utólag csodálkozhatsz, mivel megcsókolt. Tágra nyíltak a szemeim, ahogy ajkai bebocsátást kértek és én megadtam, sőt elmélyítettem azt.

-Az előbb...-kerestem a megfelelő szavakat, hogy ne nagyon essek apró darabokra.-,...mi csókolóztunk?

El tudom hinni, milyen zavarodotr lehetek most kívülről, holott pontosan nyolc órája ugyanezt csináltam, de akkor úgy valahogy kurvára nem akadtam ki. Egy milliomod másodpercre felnéztem Landora, aztán meg is bántam, mivel istenem, azok az ajkak...és csókolt!

-Nem.

De, de nyilván.

-Á, akkor jó.-bólintottam és megfordultam, hogy legalább addig ne nézzek rá, amíg az ütőmért lehajolok. Tettem pár lépést a tárgy felé, majd mikor a cipőm beleütközött megálltam és olyan tipik szkeptikus arccal visszafordultam.

-Tuti?

-Felőlem megdumálhatjuk, mert elég zavarodottnak tűnsz.-lépett közelebb a srác, én meg ezzel szinkronban egyet hátra.-Vagy nem, ha nem akarod...

De akarom! Ez már a második, hát mi ez kérem?! És miért akarok többet? Vajon ő is akarja vagy csak bennem tombolnak ilyen kibaszottul a hormonok...? (Lehet meg fog jönni...?!)

-Talán...nem. De! Szeretném!-vágtam rá egymás után.-Baszki, összezavarsz!

Kétségbeesetten néztem rá, míg ő tök nyugodtan beült a golfkocsi vezetőüléséhez, majd intett, hogy pattanjak be az anyósülésre. Már úgy is összepakoltunk, szóval tettem, ahogy kért.