SOSEM EGYSZERŰ

18.

Édes, Niveára hasonlító illat csapta meg az orrom. Motyogva átfordultam a jobb oldalamra, és félúton megakadtam a mozdulatban...

Ja, tényleg...ez csak Lando karja! Nemtörődöm mozdulattal átdobtam a saját térfelére, és kényelmes helyzetbe tornáztam magam, ezúttal Lando hátával szembe. Alig estem félálomba, ő is mocorogni kezdett, és pillanatokon belül a fejem felett kezdett szuszogni.

-Te komolyan arrébbütötted a kezem?-motyogta csukott szemmel, és elképesztően hot, mély, reggeli hangon.

-Nem...-kamuztam, bár egy mosolyt nem tudtam elfolytani.-De te meg rámszuszogsz...!

-Mert pici vagy.-mosolygott.-Egyébként, én legalább nem horkolok!

-Mi?!-sápadtam el teljesen.-Én nem...! Félrehallottad!

-Ó, nem, nem!-dörzsölte meg a szemét.-Kis édes morgós horkolásod van, mint valami babának, aki a szájában a cumival alszik.

-Fogd be!-vágtam a fejéhez a párnám.-Mostantól a földön fekszel...a másik szobában!

-De ez az én szobám! Egyébként is, otthon sosincsenek ilyen gondjaid.-adta vissza a párnám, most még kócosabb hajjal. Lassan feltornázta magát és a karjára támaszkodva fürkészett. Nem tudtam megállni, hogy ne túrjak bele és kócoljam össze mégjobban a haját, amit egy lusta vigyorral díjjazot.-Köszike, tejbetök.

-Az te vagy!-eresztettem le a kezem.-Amúgy mennyi az idő?

-Arghh..!-nyögött ő, mielőtt átfordult az éjjeliszekrényéhez.-Nyolc múlt húsz perccel.

-Akkor kelés!-dobtam le magamról a takarót, és elindultam a fürdő felé.

-Mondtam már, hogy imádom a pizsid?-kiáltott utánam. Pirulva ráztam a fejem, mivel a ,,pizsoma" az ő pulcsija volt, az ő alsónadrágjával(of course, mindkettő tiszta és a nadrág alatt is volt rajtam fehérnemű...). A tükör elé álltam, hogy nekikezdjek a skincare rutinomnak, majd a fogmosásnak. Amire ezzel kész lettem, Lando is megjelent fürdésre készen.

-Jössz?-tárta ki a zuhanyzó ajtaját.

-Micsoda úriember...-húztam végig ujjamat a gerincén, majd elsasszéztam a kezei elől, amik már visszavágtak volna és beszaladtam a kabinba. Odabent már kellemes meleg volt a víz, és miután az ajtó bezáródott utána, mint két gyerek, kisebb vizsicsatát alakítottunk ki ,,hajmosás" és ,,csak gyorsan" címszó alatt.

Ezek után csigatempóban kezdtünk hozzáa reggelinkhez, és végül sajnos akárhogy húztuk-vontuk, sikerült elindulni időben.

-Pedig most tényleg azt hittem, sikerül.-vette a kezében Lando a táskám, mielőtt kiszálltam volna.

-Majd legközelebb...-csuktam be a kocsiajtót, és átsétáltam az ő oldalára.-Vigyázz magadra!-hajoltam át a lehúzott ablakon és egy gyors puszit nyomtam az arcára, azután ő átnyújtotta a táskám.

-Igyekszem majd!-kacsintott.-Azért néha majd nézz rám!

-Majd megpróbálok!-intettem neki, ő pedig megbőgetve a motort elhajtott a másik irányba.

Húsz perc sétára van innen a pálya...és én a legelhagyottabb részén vagyok. Egy halk sóhajt hallatva végül elindultam a zaj irányába.
Szerintem egészen zseniális ötlet ez, hiszen nem együtt érkezünk, sőt, én lényegében beolvadok a rajongók közé és egy teljesen normális helyem van, ami a rajtvonalnak háttal van és a mezőny nekem háttal indul ugyan el, de innen tökéletesen láthatom a győztest, amikor áthalad a célrácson.

Inkognító, baby!

A bejáratnál hat ellenőrzőponton át nagy nehezen bejutottam, majd kicsit elveszve kezdtem el keresni a szektorom. Sose voltam még futamom, és azt se egyedül és egy idegen közegben terveztem, de persze mindent a titok teljességéért.

Negyed órával a rajt előtt már a helyemen ültem, és körülöttem szinte mindenkin volt egy hovatartozást jelző valami, pl. sapkák, pólók, hatalmas táblák...és itt voltam én, egyszerű felsőben és mindenféle logo nélkül...

-Mercedes?-ült le mellém egy srác, kezében hatalmas Lewis Hamiltonos plakáttal.

-Olyasmi.-mosolyogtam rá, majd inkább hozzátettem.-De semmiképpen sem Red Bull.

Lando ugyanis eléggé kitanított, mit szabad és mit nem szabad mondanom bizonyos rajongók előtt. Egy Mercisnek nem emlegethetem 2021-et, stb...

-Helyes, helyes!-és máris a kezembe nyomott egy fekete arcfestéket.-Kell a hadifestés!

-...ez lemosható?-kiáltottam túl egy hangosabb örömhullámot.

-Persze, csak gyorsan találd ki, mit akarsz vele!-bökött a rajt felé.-Perceken belül kezdenek!

Két ujjamat belemártva a festékbe húztam egy csíkot mindkét arcomra, majd elkértem tőle a narancssárga színt is, amivel már segítséggel, de a fekete fölé húztam csíkot.

-Így jó?-fordultam a sráchoz, aki először röhögött, majd bólintott.

-A Mclaren is félig Mercedes, szóval elmegy!-mutatott fel egy likejelet.-De most már figyelj!

Egy percig se ültem le attól a pillanattól fogva, hogy elrajtolt a mezőny...najó, talán egy-két percecskére, de waah, baromira beleéltem magam! Max Verstappen nyert, nyilvánvalóan, és így már hivatalosan is ő lett a világbajnok, amit a szomszéd srác nem igazán értékelt. Ezek után mindenhol tüzijátékokat lőttek fel, a rajongók levonultak a pályára, rengetegen sírtak, és kiabáltak.

Hiába nem akartam, a tömeg sodort magával, mint egy folyó, egészen le a pódiumok elé. De én nem álltam meg, és a narancssárga box elé fúrtam magam, ahol Lando már a mérnökei körében ünnepelte a szezon végét.

-Lando!-kiáltottam neki, de a hangom elveszett a nagy tömegben. Másodjára is megpróbáltam, majd harmadjára többen csatalkoztak hozzám, amire már odafigyelt.

-Mille...!-olvastam le a szájáról, de ennél tovább nem mehetett, és mint minden fannek, integetni kezdett felénk.

Át akartam magam verekedni a kerítésen és a biztiőrökön, de úgyis tudtam, hogy ezzel leleplezném magam és az egész dolgot köztünk, szóval maradtam.
Telt az idő, és a megbeszélt időpontban (azaz másfél órával a verseny vége után) visszasétáltam arra a helyre, ahol reggel Lando kitett. De hiába vártam percekig, a sportkocsi nem fordult be a sarkon...

-Haló?-vette fel másodjára. Baszki, legalább felvette...! Azt hittem már valami balesete lett időközben, vagy rosszabb!

-Szia, te merre vagy?-néztem azért még egyszer körbe a szeméttel és megbontott papírokkal teli utcán. Le se lehetne tagadni, hogy egy fél órája végigcsődült itt egy városnyi holland szurkoló.

-Öhmm...-hümmögött, majd egy halk csattanást hallottam.-Baszki Mille, elfelejtettem! Azt hittem fél tíz és nem fél kilenc! Ne mozdulj, egy húsz perc és ott vagyok!

-Hozzol légyszi egy pulcsit?-kértem, mielőtt ő beleegyezett, majd letette. Sajnos úgy tíz perc után a tartaléknak szánt chipsem is elfogyott, ezért elkezdtem sétálni egy közeli bolt felé, ami mellett még reggel elhaladtam.

Megálltam a zebra előtt, várva a lámpára, szóval addig elővettem a pénztárcám. A mozdulatban közben azonban valaki hátulról megkocogtatta a vállam, és a következő pillanatban, amikor visszanéztem már a pénztárcám helyett csak egy rongyokkak kitömött valami volt. Hiába kezdtem el keresni a tolvajt, egyik irányban se láttam senkit se menekülni a nagy tömegtől...azonban a pénztárcámmal együtt fogtam a telefonom és a bankkártyám is...

-Hohohohhhhoooneeee!!-kaptam a szám elé a kezem, amint leesett, hogy mit is veszítettem el az előbb. A tömeg elindult, mint egy birkanyáj, én pedig menthetetlenül sodródni kezdtem vele.