Mindörökké,és tovább...

22

Már a pályán száguldottunk egymás kezét szorosan fogva. Az amúgy lefagyott ujjainkat egymást melegítve fogtuk össze. A fiútól elcsússzantam és pörögtem egyet a tengelyem körül mire a hajamba bele kapott a szellő,amit a fiú édesen mosolyogva figyelt. Vissza suhantam hozzá,hogy egy lágy csókkal hintsem be az ajkait.

-Csodálatos vagy-simította ki a hajszálat a szemem elől

-Mióta vagy te ilyen? Miről maradtam le?-húztam játékos mosolyra a számat

-Mire gondolsz, bébi?

-Nyálas, Alex-röhögtem fel,majd az ajkaimba haraptam ami Alex tekintetét azonnal magával ragadta

-Nagyon rossz kislány vagy-suhant hozzám még közelebb-Ezért meg kell hogy harapjalak-húzta végig az ujját az ajkamon

-Ahhoz előbb el kell kapnod-hirtelen hátat fordított és olyan gyorsan kapkodtam a lábaimat a jégen ahogy csak kifért.

A levegőt csak úgy kapkodtam a tüdőmbe. Azonban nem volt hosszas küzdelem,mert egy kar kapta el a derekam és vissza rántott. Azonnal megfordultam,hogy Alex mély tekintetébe nézhessek.

-Megvagy,mostmár kérem a jutalmam-tolta felém az arcát de elnyomtam

-Ez nem ér,te sokkal jobban edzésbe vagy mint én

-Mostanában te is sokat gyakoroltál, méghozzá a világon neked volt a legjobb edződ-büszkén emelte meg a fejét, szemeiből pedig sült a boldogság

-Egoista meg én vagyok,nem?-néztem fel rá mosolyogva,majd hátra fele kezdtem megindulni a fiúm pedig velem szemben

-Valóban önbizalomból itt nincs hiány, dehát kegyedet is elbűvöltem-kapta el a kezem, és szájával egy laza csókot nyomott rá

-Ne legyél te abban olyan biztos-résnyire szűkült szemekkel néztem a még mindig ugyan olyan tempóban korizó fiút

-Egész biztos vagyok benne-az ajkai büszke vigyorra húzódtak-Először is,pontosan egy hete kimondtad hogy szeretsz, aztán részegen azt mondtad tökéletes vagyok, aztán pedig most itt vagy velem és a csajom vagy,ezek után eléggé erősen kétlem hogy nem vagy odáig értem -nyomott egy puszit a lefagyott számra

Ismét normális pozícióba helyezkedtünk egymás mellé és úgy mentünk egy ütembe. Néha Alex megpörgetett a jégen úgy mintha táncolnánk,olykor pedig hokis mozdulatokat csináltatott velem amiknek az eredménye annyi lett hogy Alex kezébe kötöttem ki, mielőtt még a jég hideg, és kemény felületére estem volna. A lábaim már kezdtek jégcsappá dermedni , így a pályát egy másfél órás korcsolyázás után elhagytuk.

A fiú haza vitt,majd ő is hazament. Amint beértem láttam, hogy Apa az asztalnál ül a konyhába és a telefont nyomkodja,Anya az éppen valami sorozatot nézett a Tv-n,a tesóm pedig szokásosan az Isten tudja merre csavarog. Jobb ötlet hiányában a szobámba vonultam és a telefonomat görgetettem, és Alexisszel beszélgettem.

Az egész napom további része nagyjából a telefonom társaságából állt és az azon keresztül kommunikáló Alexisszéből. Az agyam ezerrel kattogott az elmúlt eseményeken,amik történtek az elmúlt másfél hónapban. Szinte lehetetlennek tűnik, és annak is érzem hogy összejöttem Alexszel,amit valljunk be nem igazán tartottam lehetségesnek. Oda vagyok érte,ez már egyre nyílvánvalóbb. Hiába vagyunk együtt még csak pár napja a kapcsolatunk eljátszása segített abban,hogy tényleg olyan legyen mintha egy hónapja együtt lennénk. Ami nagyon fura.

Az események úgy száguldottak,mint a levegőbe szálló madarak. Egy pillanat sem telt el,a szomorúság ami a költözés miatt volt,teljesen eltűnt, már csak a önfeledt boldogság volt jelen.