Mindörökké,és tovább...

34

-Dehát jól megvoltatok,miért dobtad el mindazt amid van?-szemeimből éreztem,hogy mindjárt kicsordul egy könnycsepp

Ezt azokra az átkozott hormonokra fogtam,amik nem is biztos, hogy vannak.

-Hát nem fogtad fel, amit az előbb mondtam? Tőlem aztán lehetnék én a kicseszett brit trónörökös, de az se akarnék lenni nélküled-fogta két keze közé az arcom és simogatni kezdte azt

Néhány simításnál a hüvelyujja hozzáért az alsó ajkamhoz. Minden gyenge érintésénél úgy éreztem, hogy lángol a szám. Semmire sem vágytam jobban mint hogy ajkait az enyémre tapassza. Talán azt sem bántam volna, ha a konyhapulton a magáévá tesz.

Egyre inkább kezdett tisztán kirajzolódni előttem, hogy nem erőltethetem Johnnal a dolgokat. El kell őt hagynom. Nem lehetek ennyire szar ember, hogy őt hitegetem miközben más férfiba vagyok szerelmes. Igen, rohadtul szerelmes vagyok Alexbe. 17 éves korom óta. Volt, hogy kevésbé szerettem őt, de mindig is szerettem.

-Hogy mondjam el Johnnak?-folyt végig a könny Alex ujján

Nyugtató mosoly jelent meg az ajkain és közelebb hajolt, hogy egy lágy puszit nyomjon a számra. Ezer tüzijáték robbant fel a gyomromba ettől az apró gesztustól és szinte szárnyakat kaptam.

-Megoldjuk...-halkult egy a hangja

A térdhajlatom alá nyúlt és megfogta a derekamat, majd megemelt. Hirtelen sikkantottam egyet ahogy menyasszony pózba a kanapéhoz cipelt és leült velem. Szorosan maga mellé rakott le úgy, hogy a fejemet a mellkasára hajtsam. A derekamat vagy a hasamat simogatta.

-Mi van, ha nem a tiéd a gyerek?-öleltem át a hasát

-Nem érdekel-nyomott egy puszit a hajamba-De amúgy tuti,hogy az enyém. Csak az én kis fickóim ilyen szorgosak-vigyorodott el büszkén

Végre felnevettem és hihetetlen jól esett. Három hete nem nevettem őszintén. Most pedig nyugodt voltam és boldog.

-Nem szabadna együtt lennünk-hunytam le a szemem és próbáltam bebizonyítani magamnak, hogy nem vagyok rossz ember azért mert azt teszem, amit szeretnék

-Mégis ki szerint?-mordult fel mélyen a hangja

-Szerintem. Rossz ember vagyok,amiatt amit Johnnal teszek-temettem bele a fejem a fiú hasába és beleharaptam az egyik kockájába

-Áu-feszítette be a hasát az enyhe fájdalomtól- Már miért lennél rossz ember? Jobb lenne, ha úgy élnéd le az életed, hogy nem vagy boldog? Inkább most mondd meg neki,míg mielőtt hozzámész.

-Boldog lettem volna,ha nem találkozok veled...

-De így lett, a sors is így akarta-rántotta meg a vállát

-Miért nem tudsz elengedni?

-Megpróbáltam, hét éven át próbálkoztam-sóhajtott és még szorosabban magához vont

A stressz egy kicsit lement rólam egészen addig,amíg el nem indultunk az orvoshoz. Amint beültünk az autóba a szívverésem a háromszorosára gyorsult és a csokikat a torkomba éreztem.

Alex vezetett,mert hiába mondtam neki, hogy jobban leszek ha nem jön akkor is erősködött, hogy nem hagy magamra egy ilyen helyzetben. Szóval most ha éppen nem vált, akkor a combomat szorítja néha olyan erősen, hogy ott maradnak az ujjai. De nem szólok érte, elhiszem hogy ő is ideges. Akkor gondoljon bele mit érzek én.

Az orvoshoz én bementem,míg Alex türelmesen kint várt a terhes anyukák között. Mikor hátra néztem a rendelő ajtajából a férfi idegesen rázta a lábait és kaparászta a térdét.