Mindörökké,és tovább...

Epiológus

Újabb 4 hónappal később

A vendégszobából kialakítottunk egy dolgozószobát, ahol éppen most ülök. A billentyűzet zaja tölti csak be a szobát, ahogy itthonról írom az újságunk legújabb cikkjét. Bármilyen hihetetlen a kismamákról fog szólni. A főnököm ezt találta a legkézenfekvőbbnek.

A baba hatalmas rugdosásba kezdett már egy ideje, ezért kicsit lassabban, de folytattam a munkát.
Alex valamilyen tárgyaláson ül éppen, ezért nem akartam azzal zargatni, hogy a fia éppen karatézni tanul.

-Dolgoznom kéne-simogattam meg a hasam egy fájdalmas grimasszal, de ahelyett, hogy elmúlt volna a fájdalom csak még erősebb lett

Felálltam, hogy sétáljak egyet, hogy végre elmúljon a szűnni nem akaró fájdalom. Amint felálltam a jóga labdáról a lábamon egy langyos folyadék futott végig.

-Ó,nee!-néztem magam alá, már amennyit a hasam látni engedett

Egy kisebb tócsa alakult ki a lábam alatt. És nyílván nem bepisiltem. Remélem.
Amint megláttam már nem érdekelt, hogy Alex éppen milyen fontos tárgyaláson vesz részt, csak a kezembe vettem a telefonom és azonnal csörgetni kezdtem. Az istenért se akarta felvenni, nekem pedig minden percben egyre jobban fájt a testem minden pontja.

-Ne most gyere ki!-parancsoltam rá a pocaklakómra, aki nem igazán foglalkozott a problémámmal

A fájdalom enyhülni kezdett amikor visszaültem a labdára és tornázni kezdtem rajta. Nem mehettem be a kórházba Alex nélkül. Szükségem volt rá.

A telefonommal újra hívni kezdtem, háromszor egymás után, de három hosszú csörgetés után feladtam. A telefonomat ideges eldobtam és összegörnyedtem. A sírás határán álltam amikor megszólalt a földön fekvő telefonom. Az alattam lévő gumi labdával oda gurultam és a lábam segítségével újra a kezembe tudhattam a telefont, aminek a kijelzőjén Alex neve villogott.

-Jól vagy?-szólt bele zilálva Alex, mint aki lefutotta a maratont

-Hol vagy?-jobban foglalkoztatott most az a kérdés, hogy miért ilyen összecsúszott a hangja

-Már elindultam haza, otthagytam a tárgyalást-a motor hangja felbőgött, ahogy magasabb sebességbe kapcsolt

-Azt hiszem szülni fogok-vettem nagy levegőket, ahogy ismét jöttek a fájdalmak

-Mindjárt otthon vagyok-kinyomta a telefont és szinte biztos voltam benne, hogy a megengedett sebesség kétszeresével száguld haza

Alig telt el pár perc a bejárati ajtó csapódott és trappolva rohant fel a lépcsőn. A hangok alapján először a hálószobabába ment be, aztán a szülős táskával a kezébe lépett be a dolgozószoba ajtaján.

A haja szana-szét állt a fején. Arcán izzadság cseppek folytak végig. Az öltönyét pedig amibe reggel ment minden bizonnyal valahol elhagyta, így csak egy kék ingben és öltönynadrágban állt az ajtóban.

-Gyere-a derekamat átkarolta és úgy kísért le az autóhoz

Az ajtót lovagiasan kinyitotta, sőt még az övemet is becsatolta. De a keze úgy remegett, hogy minden mozdulat kész megerőltetés volt neki.

-Minden rendben lesz-fogtam meg a kezét, ami már a kormányon pihent miközben a kórház felé tartottunk

-Tudom, csak ez hihetetlen, tudod? Kibebaszottul apuka leszek-túrt bele az egyik kezével a hajába-Ki a  faszom gondolta volna-nézzük el neki hogyha stresszes akkor káromkodik

Nem válaszoltam, mert egy újabb összehúzódás jött, ami erősebb volt az előbbieknél. Összegörnyedtem amennyire tudtam és kicsit lecsúsztam az ülésben is.

-Mindjárt ott vagyunk, bébi!-simogatta meg a szét robbanó hasam-Takarodj az anyádba-tenyerelt rá a dudára, amiért rászóltam volna, de most csak hálás voltam azért, hogy emiatt előbb bejutottunk a kórházba

Amikor már végre a kórházi ágyon feküdtem és a doki az egyik oldalamon, Alex a másikamon azt hittem jobb lesz, de ez csak rosszabb lett. A fájdalom leírhatatlan. Nem segít itt semmilyen gyógyszer.

Több óra után a szülés végre beindult. Abban a pár órában amíg vajúdtam, addig Alexet csesztem le szinte minden második pillanatban, mert túlféltő volt és mikor fájt mindenem az agyamra ment azzal, hogy minden másodpercbe, hogy kell e valami. Igen kell valami! Hogy kihúzzák azt a gyereket belőlem!

A lábaimat már felraktam, az orvos pedig már a lábaim között ült. Ez a kiszolgáltatott helyzet más esetben zavaró lett volna, de akkor és ott már semmi nem számított. Alex kezét már fehérre szorítottam.
Amikor mondta az orvos, hogy nyomnom kell, Alex rám nézett és megkérdezte azt, amit biztosan nem akkor kellett volna.

-Hozzám jössz feleségül?-hogymivan?

-Alex!-ordítottam fel és még erősebben szorítottam a kezét-Ne most!

Mint egy szófogadó kisfiú azonnal csendbe maradt és halk támogatást nyújtott. A doki a kérdés hallatán egy furcsálló pillantással felnézett, de inkább nem mondott semmit. Biztos hallott már furábbat is.

Alex oda akarta lépni a doki mellé, hogy megnézze, hogy hogy haladnak, de elkaptam a karját.

-Nehogy le merj nézni-sziszegtem ki a fogaim között, mire ő jobbnak látta, ha visszaáll mellém

Irtó sok szenvedés és fájdalom után végre a kezembe tarthattam a kisfiúnkat.

-A második helyre szorultál a ranglistán-néztem Alexre szeretett teljesen, aki Liam fejét fogta

-Az előbbi kérdésemet komolyan gondoltam. Hozzám jössz feleségül?-az öltönynadrágjának zsebéből előhúzott egy kis dobozkát

A fekete bársonydobozt felnyitotta és megláttam a csodálatos fehér csillogó apró kristályos gyűrűt.

-Persze! Igen!-amint felébredtem a kábulatból szinte sikitozva adtam meg a választ

Alex odahajolt hozzám és egy csókot nyomott a számra. A jövendőbeli férjem csókolt meg.

Egyszercsak nyílt a kórterem ajtaja és a népes családom vonult be rajta mögöttük Alex családjával. Rengeteg ajándékkal halmoztak el, de minek az embernek ajándék, ha ilyen családja van.

Ki a faszom gondolta volna (csak hogy Alex szavaival éljek), hogy pont a középiskolai szerelmem lesz a gyermekem apja, és a férjem. Szerelmes vagyok immár két férfibe. Alexbe és a fiamba.
Iszonyatosan szerencsés vagyok a létező összes értelembe.

Szeretlek,Alex!
Ezennel a naplóm bezárom, én és drága férjem pedig elvisszük a suliba a gyerekeket...