Mindörökké,és tovább...

29

Másnap sem javult a helyzet,ugyan úgy éreztem magam és az emlékeim még mindig gyötörtek,persze ebből a lehető legkevesebbet mutattam a külvilágnak, ami eddig jól ment mert senki nem tett megjegyzést arra,hogy furán viselkedek.

Anyának és a többieknek megígértem,hogy elmegyek boltba és összedobok egy bolognait,mert szerintük az enyém a legjobb. Jonathan el akart kísérni,de mondtam neki hogy inkább nosztalgiáznék kicsit azzal,hogy sétálok egyedül.

A boltba mindent megvettem és visszafele a fülemet bedugtam az air podsal,hogy csendben sétáljak a gondolataimba merülve. Mióta a városba érkeztünk többet gondolkodtam,mint az életemben eddig bármikor. Nincsen konkrét téma,csak egyszerűen bambulok és kattog az agyam. 24 éves létemre és ahhoz képest, hogy nemrég megkérték a kezem és még nagynéni is leszek úgy érzem magam mint egy elszáradt szobanövény,ami a hálószobánkba van és elvileg felváltva kéne,hogy öntözzük de én mindig elfelejtem. Így hát John hiába öntözi lelkiismeretesen akkor is elszárad szegény,mert én kihagyom.

Egyszer csak úgy érzem mintha bámulnának,ezért felkapom a fejem az aszfaltról. Azt kívánom bár elütne egy autó vagy egy kanállal kaparják ki a szemem. Két túl ismerős alak jön szembe,ráadásul kézen fogva. De mivel érett felnőtt nő vagyok egy vőlegénnyel,ezért éretten és mosolyogva kezelem a helyzetet. Nem kapok hiszti rohamot és nem megyek el mellettük feltűnően. Alapból ez lett volna a terv,de mivel feltűnően rájuk néztem és ők már alapból engem néztek,ezért lehetetlen lenne őket kikerülnöm. Megkoppintom a fülembe lévő fülhallgatót és a tokjába visszacsapom,azt pedig a zsebembe rakom.

Túlságosan hamar értek a közelembe.

-Sziasztok-mosolyom talán túlságosan is őszintének hatott,mert Nina arcán is kedves mosoly jelent meg

Ninahoz képest túlzottan kedves. Lenéztem az összekulcsolt kezükre,mire kirázott a hideg. Alex hirtelen elengedte Nina kezét és karba tette a mellkasa előtt.

-Jajj,de jó látni-ölelt át,amit én csak pár tized másodperc után tudtam viszonozni

-Nagyon aranyosak vagytok együtt,mióta?-akármennyire is fájt ezeket a szavakat kimondani megtettem

-4 éve-baszki-De kávézzunk valamikor,amíg még a városban vagytok,te is hozd el ha van valakid-simogatta meg a vállam

-Nem hiszem,hogy ez jó ötlet-szólaltunk meg egyszerre Alexszel,aztán egymásra néztünk de én inkább Ninara néztem vissza

Alex hatalmas lett,nagyon magas,és nagyon kigyúrt. Tiniként is az volt,de az akkori éne elbújhatna a felnőtt mögött. Hatalmas bicepszei napbarnítottan ragyogtak a nyári Nap hatására, fehér pólója ezt méginkább kiemelte. Haja továbbra is kócosan állt a feje tetején pontosan úgy mint régen. Szeme ragyogása is éppen olyan volt,csak a vonásai erősödtek. Enyhén borostás is volt,ami éles állkapcsán húzódott. Nina úgy nézett ki, mintha egy címlap fotóról lépett volna ki a hosszú,vékony lábaival és csillogó barna hajával. Tini korában is szép volt,de most egyenesen gyönyörű.

-Van most valakid,Hazel?-mosolygott rám ragyogóan,és olyan gyönyörűen,hogy a szemeim sárgultak az irigységtől

-Igen,van-sandán Alexre pillantottam,aki hirtelen rám nézett,de amint összeért a tekintetünk elnézett

-Szuper,akkor hozd őt is

Idegességembe a jegygyűrűmet kezdtem el forgatni,aztán észbe kaptam és akaratlanul a farmer rövidnadrágom zsebébe vágtam a gyűrűs kezemet. Mióta visszatértem ebbe a városba úgy látszik mindent akaratom ellenére teszek.