Csak barátok?!

Untitled Part 11

Vee szemszögéből

Ahogy becsuktam az ajtót, neki is dőltem. Szívemre tettem az egyik kezem, érzem, ahogy zakatol. A másikkal az ajkamat érintettem meg. Még mindig bizsereg a csókja után. Nagyon jó végszó volt, most jól összezavartam. - Csak így tovább! - hajrá Vee, gondoltam. Most már ideje bemenni, Nong Fuse már vár. Erőt vettem magamon, elrugaszkodtam az ajtótól, utána bementem a nappaliba. Leültem a kanapéra, majd ránéztem fiatalabb vendégemre.

- Nong Fuse, talán mondani szeretnél valamit?

- Igen, P' ! Képzeld, haladást értem el!

- Mesélj, csupa fül vagyok.

- Úgy csináltam, ahogy mondtad. Beszédbe elegyedtem P'Anával, szó szót követett, és megbeszéltünk egy randit! Vigyorgott fülig érő szájjal.

- Látod, mondtam én, hogy meg tudod csinálni! Gratulálok, csak így tovább. Egyébként miért nem a közelebbi barátaidtól kértél tanácsot? Ne érts félre, szívesen segítek! Mosolyogtam rá.

- Tudod, kedvelem a barátaimat, de velük nem tudok ilyen dolgokról beszélni. Nem vesznek elég komolyan, pedig tényleg tudok komoly lenni.Viszont, nem félek hozzád fordulni, tudom, hogy nem nevetsz ki és támogatsz. P' olyan vagy nekem, mint egy nagy testvér. Amiért soha nem lehetek elég hálás.

- Jól van Nong, nagyon kedves vagy. Még a végén meghatódok. Inkább arról mesélj, hogy hová és mikorra szervezed a randit?

- Szerintem péntek estére a bárba.

- Ha rám hallgatsz, nem oda tervezed.

- P' akkor kérlek, segíts..Na...Na...Na... Könyörgött a szemeivel.

- Rendben. Elmondom neked, én hogyan tervezném meg az első randimat. A péntek az jó lehet, másnap nincs egyetem. Van kisegítő munkája? Mert ha van, ki kell deríteni, hogy mikor dolgozik.

- Nem P', nincs, nem dolgozik. Csak a tanulásnak él. Meg remélem nemsokára értem is!

- Oké, akkor legyen péntek. Viszont ne este, mert akkor nem lesz elég időd vele lenni, inkább legyen késő délután, mert ha minden jól megy, akkor még az éjszakába is belenyúlhat. A helyszín pedig, mondjuk egy csendes kávézó. Keress valami kevésbé forgalmas zugot, ami nincs nagyon eldugva, de szem előtt sincs. Ott tudtok beszélgetni, nem fog megzavarni a háttérzaj.

- Tökéletes P', köszönöm.

A továbbiakban semmiségekről beszélgettünk, jó volt kikapcsolódni egy kicsit. Már késő délután felé járt az idő, kezdett sötétedni.

- Most már megyek, dolgom van és terveznem is kell. Mondja vidáman.

- Csak ügyesen, és ha van valami, szólj. Kettőnk között marad, ígérem. Vigyázz magadra hazafelé.

Fuse felkel a kanapéról, ahol már majdnem fekvő pozíciót vett fel, olyan kényelmesen érezte magát. Kiballag a nappaliba, felveszi a cipőjét és a kabátját, majd nyitja az ajtót és már kint is van.

-További szép estét P'vee.

Meg se várja, hogy rendesen elköszönjek tőle. Ez a Nong, ha nem volna, ki kellene találni. Csóváltam a fejem. Aranyos fiú, kissé ábrándos, naiv, szétszórt és végtelen jószívű. Csak azt kívánom, legyen szerencséje.

Benézek a fürdőbe, szerintem már lejárt a mosógép. Igazam volt, kiveszem a kimosott ruhákat, kiviszem az erkélyre és kiteregetek, közben halkan dúdolok.

Már későre jár az idő, ideje lenne lefekvéshez készülődnöm. Elvégzem az esti rutinomat, felvettem kedvenc pizsamámat, aminek az alsó része teljesen fehér. Szerencsére nem az az átlátszó fajta. A felső része egy fehér trikó, amin egy kis ördög egy angyalkát kerget, még anyukámtól kaptam. Biztos vicces kedvében volt, mikor megvette. Nem számít, imádom, kellemes viselet.

Bemászok az ágyba, befúrom magam a párnák közé és be is takarózok. Az ágyneműnek még mindig Mark illata van, tetszik, igazán kellemes. Bekapcsolom a tévét, annyira nem érdekel, hogy mi megy benne, a lényeg, hogy zümmögjön. Beállítom rajta az időzítőt, kapcsoljon ki egy idő múlva, nehogy bekapcsolva maradjon egész éjszakára. Szerintem úgyis el fogok aludni rövid időn belül. Csak bambulok a tévére, nem fogom fel mi megy benne, teljesen máshol jár az eszem. Egyszer csak csipog a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Ugyan melyik barátomnak jutottam ilyenkor eszébe. Igencsak meglepődtem, mikor megláttam a kijelzőn Mark nevét.

- Alszol?

- Nem, mondd mit szeretnél?

- Egyedül vagy?

- Micsoda kérdés... Át akarsz jönni? :D

-Vee, egyedül vagy?

- Igen, egyedül. Már fekszem.

- Jó.

- Miért kérdezted?

Választ már nem kaptam, azt hiszem ez volt eddig a legfurcsább kommunikációnk. Eddig mindig viccelődtünk, szívtuk egymás vérét, vagy éppen szidtuk játékosan egymást.

Együtt nőttünk fel, ő a szomszédban lakott. Két évvel fiatalabb nálam, de mivel a környékünkön csak mi voltunk fiúk, így mindig együtt játszottunk, mászkáltunk. Bármerre voltam, a nyomomban volt, megpróbált utánozni. Olyan cuki kisfiú volt. Képes volt azon megsértődni, ha nem olyan fagyit kapott, mint én. Még régen az apukája épített egy kis házikót a kertjükben lévő hatalmas fára, az volt a mi személyes búvóhelyünk, ahová senki nem tehette be a lábát rajtunk kívül. Ott beszéltük át életünk ügyes bajos dolgait, kezdve az apróbb gyerekes gondokon, majd ahogy a korral haladtunk úgy komolyodott a beszélgetéseink témája is. Odahordtam a titokban beszerzett nyuszis magazinokat is, nem is tudom hány estét töltöttünk annak tanulmányozásával. A kis házikóban osztottuk meg első tapasztalatainkat az ellenkező nemmel kapcsolatban is.

Emlékszem arra a végzetes estére, amikor édesapja elhunyt egy balesetben. Szakadt az eső, dörgött az ég mikor megjelentek az ajtójukban a rendőrök és közölték velük a rossz hírt. Tudom, mert az ablakomból figyeltem a jelenetet. Úgy sírni, mint akkor, sose hallottam, se előtte se utána. A szívem szakadt meg érte. Amikor elmentek a rendőrök, fogtam magam, kimásztam az ablakon, majd át a kerítésen, fel a fára. Ugyanis a fa egyik vastag ága pont az ablaka előtt volt. Bekopogtam ablakán, mire észrevette és beengedett. Gyorsan átöleltem és megdörzsöltem a hátát, közben megnyugtató szavakat suttogtam halkan a fülébe. Nem szólt semmit, csak ölelt és némán potyogtak a könnyei. Az ágyhoz húztam, lefektettem,mögé feküdtem szorosan átöleltem és egész éjszakán át ringattam. Akkor aludtunk együtt utoljára. Tizennégy éves voltam, ő meg tizenkettő. Annak a nyárnak a végén mentem középiskolába, amint ő is elérte azt a kort, hogy tovább tanuljon,követett. Ugyanaz a középiskola, ugyanaz az egyetem és ugyanaz a szak is. Csak,hogy a közelemben legyen. Ráadásul még a baráti körünk is megegyezik, aminek azért örülök, legalább félig rajta tarthatom a szemem. Időközben megváltozott,komolyabb lett, és sokkal de sokkal pimaszabb és szemtelenebb is. Mosolyogva gondolok rá. Mindig is tetszett ez a változás, illett hozzá, végre valami,amiben nem akart utánozni, csak önmaga lenni. Sőt felébredt benne a versenyszellem. Mindent versennyé alakított, legyen szó evésről, ívásról,tanulásról, munkáról, lányokról. Ezen csak mosolyogni tudok, ráadásul nagyon élvezem ezt a játékot. Lassan elnehezült a szemhéjam és mély álomba merültem, melyben egy aranyos arcán gödröcskékkel rendelkező fekete hajú, fekete szemű fiúcska volt a főszereplő.