Robert egész nap tűkön ült. Már akkor szerette volna elkapni Pete-et pár szóra az Északi Csillagban, amikor Steve-vel ebédért mentek. Ezer kérdése merült fel a vacsorával, zenével, hangosítással, a vendégek szórakoztatására tervezett játékok megszervezésével kapcsolatban. Mármint azzal a részével, hogyan rendezzék el ezeket a programokat a tervezett különleges fogások közé. Annak ellenére szerettek volna mindent tökéletesen megszervezni, hogy nem számoltak hatalmas vendégsereggel.
Sem Kyle, sem Robert nem voltak a társasági élet középpontjai, barátokban sem bővelkedtek úgy igazán. A legközelebbi barátaik természetesen a többi párok tagjai közül kerültek ki, akikkel az előző egy-két évben fűzték igazán szorosra a kapcsolatot. Ebbe a belső körbe tartoztak Jase és Floyd részéről az idősek is, akik természetesen mindenkit örökbe fogadtak a fiúk közül a tavalyi karácsony után.
Robert a családjával sem tartotta a kapcsolatot, ezért az ő oldaláról rokonokkal egyáltalán nem kellett számolni. Kyle állami gondozásban nőtt fel, azután kereste meg a családját, hogy pár éve – talán épp Robert miatt – elkapta a vágy, hogy tudni akarja honnan származik. Az apjáról nem derült ki semmi, de az anyja rettenetesen nyomorult körülmények között élt akkor, amikor ő született. Betegség is gyötörte, egyedül is maradt a terhességével, nem volt senki, aki támogatta volna, egyszerűen nem maradt más választása, mint lemondani a gyerekről. Kyle a felfogadott magánnyomozó segítségével találta meg. Nehezen indult a kapcsolat, évek alatt alakult ki az a kötelék köztük, amit jelenleg is nevelgettek, hogy tovább nőjön. Talán az idei évben sikerült megtenni a legtöbb lépést és a legszorosabbra fűzni a viszonyukat.
Viszonylag jól kijött az anyjával, aki nagyon is igyekezett, hogy megértse és elfogadja. Hogy valamennyire jóvá tegye azt a rengeteg állami gondozásban eltöltött évet. Sosem lett igazán mély kapcsolata a fiával, annyira legalább is nem, hogy a fontos ünnepeket vele és az új férjével, gyerekeivel akarja tölteni. De időről időre beszéltek egymással és találkoztak is, Kyle pedig elmondhatatlanul büszke volt magára, hogy legalább ennyi kapcsolatot ki tudott alakítani velük. Anyja minden régimódisága és családi háttere mellett is el tudott jutni odáig, hogy elfogadja a fiát annak, aki volt, azzal az emberrel együtt, akit a társául választott. Persze akadtak hullámhegyek és völgyek a kapcsolatukban, de egy szavuk sem lehetett. Hiszen az eltelt pár rövid év alatt – minden távolságtartás és kezdeti kínosság ellenére is – Robert is több szeretetet, törődést és elfogadást kapott tőlük, mint a saját családjától valaha.
Ha az anyós jelölt és új családja nem éltek volna annyira távol tőlük, minden bizonnyal sokkal tevékenyebben részt vesznek a szervezési munkákban is – Kyle anyja mindenképp, férje meg csak a maga morózus módján tette volna, amire utasította a felesége. De így is sokat beszéltek, Becca szinte a fiává fogadta Robertet, és sok esetben nem is Kyle-t hívta a kérdéseivel és javaslataival, hanem őt. Kyle inkább mindent a választottjára bízott, neki sosem volt erőssége a szervezés, így pedig minek erőltesse, ami nem megy?
Robert eleinte tartott attól, hogy ha ketten maradnak Beccával, konfliktusokba keverednek majd. Eleinte azt hitte, hogy sokkal jobban fogja majd bosszantani az idősebb nő végeérhetetlen csacsogása – elképesztő időt tudott telefonon lógni –, de arra a felismerésre kellett jutnia, hogy igazából szórakoztatta ez az egész. Minden alkalommal megmelengette a lelkét, amikor Beccának valami az eszébe jutott, és felhívta, hogy elújságolja neki. A leendő anyós azon sem sértődött meg, ha Robert nemet mondott az ötletre, és nem is győzködte a saját igazáról.
Most is többek közt egy rettenetesen fontos, és természetesen szintén Becca által felvetett dolgot akart megvitatni Pete-tel. Ez pedig az ülésrend volt. Robert és Kyle eredetileg körasztalos elrendezést álmodtak meg, már csak azért is, mert az étteremben általában körasztalok töltötték ki a helyet.

YOU ARE READING
2022 Adventi naptár
RomanceEltelt egy újabb év, de a világ továbbra sem állt meg. A korábban megismert sorsok még inkább összefonódtak, a barátságok, párkapcsolatok alkotta fűzért új események és láncolatba becsatlakozó új szereplők színesítik, így bonyolítva minden résztvevő...