2022 Adventi naptár

Kilenc

Jase este tíz körül érkezett meg a nagyszüleihez. A látogatási idő kilencig tartott általában, de Jase esetében az éjszakai személyzet minden alkalommal kivételt tett, amikor ennyire későn tudott benézni az idősekhez. Henry és Mark ébren várták, mint mindig, amikor csak ilyen időtájt tudott időt szakítani rájuk.

– Kérsz egy kávét? – tudakolta Henry, miközben Mark a nappaliba kísérte Jase-t.

– Ha csinálsz is, szigorúan koffeinmentes legyen! – szólt a férje után az utóbbi, amikor észrevette fogadott unokája arcrándulását.

Jase csak abban bízott, hogy nem zöldült el a felajánlás hallatán. Annyi kávét ivott abban a műszakban a kimerültsége miatt, hogy már a puszta gondolatra is vetett egy tótágast a gyomra. Pedig nagyon szerette a kávékat, de most egy Paul által készített csodától is rosszul lenne. Jelen pillanatban már az ízének puszta gondolatára is hányinger kerülgette.

– Kisimul az EKG-m, ha még egyet iszok, függetlenül attól, hogy van-e benne koffein, vagy nincs – állította meg Henry-t. – Inkább egy teát kérek. Vagy egy pohár víz is megfelel. Nem akarok gondot okozni.

– Mintha nem tudnád, hogy te sosem okozol gondot, fiatalúr! – feddte meg Henry, és Jase már ennyiből tudta, hogy teát fog kapni. Lehetőleg azt a nagyon citromos, nagyon mézes verziót, amit rajta és Markon kívül senki sem tudott meginni. Mintha a másik kitalálta volna a gondolatait, Henry után szólt:

– Ha már csinálsz teát, én is kérek!

– És azt ki mondta, neked nem fáradtság teát csinálni? – zsémbelt jó kedélyűen az előbbi, de mindannyian tudták, ahol egy bögrényi jut, ott akad egy második, sőt harmadik is. 

Amíg Henry nagy dérrel-durral elkészítette a teákat, Jase is kényelembe helyezkedett a kanapén. Fogadott nagyszülei épp valami negyvenéves sorozatot néztek, ami akkor volt igazán nagy szám, amikor még ők voltak fiatalok. Jase új életének egyik első emlékei közé tartozott, amikor ugyanezen a kanapén összebújva – akkor még az ikerházban, aminek a másik lakrészében Lilly és Davie éltek –, azokat az ősrégi sorozatokat nézték. Akkor először ehetett annyi pattogatott kukoricát, amennyi csak belefért, akkor először maradhatott fent hétvégenként addig, ameddig szeretett volna. És bár ezekre a sorozatokra sosem kapott rá, de minden alkalommal kellemes melegséggel a szíve körül gondolt vissza ezekre az időkre. Semmiért sem adta volna ezeket a boldog emlékeket.

Éppen ezért volt most érthetetlenül dühös a kölyökre. Egyszerre érezte azt, hogy a felbukkanásával beszennyezi azt, amit Jase mindig is családként tartott számon, és azt is, hogy a kamasz fiú vissza akarja rángatni abba a nyomorúságba, amiben a szüleivel volt kénytelen élni. És a gondolatai nem álltak meg itt, hanem elkezdtek mindenféle összeesküvés elméletté kitekeredni. Hogy a kölyök nem is magától jött utána, hanem a szülei akarnak tőle valamit, és ezért inkább a testvérét küldték – már ha tényleg a testvére –, hátha vele könnyebben szóba áll, hátha a fiú könnyebben bele tudja dumálni abba, amit el akarnak nála érni.

– Ide hallom, ahogy kergetik egymást a gondolatok a fejedben – rántotta ki az egyre inkább elszabaduló spirálból Henry. – Szeretnéd elmondani, mi zavar ennyire?

– Szerintem ki tudjátok találni – forgatta a bögrét két keze közt Jase, majd amikor égetni kezdte ujjait a felhevült porcelán, letette az asztalra. – Fogalmam sincs, mit kellene tennem ezzel a kölyökkel.

– Ez nem egy olyan dolog, amit nekünk kellene megmondanunk neked – ingatta a fejét Mark, és Jase egyszerre volt ezért hálás nekik, de ugyanakkor bosszantotta is ez a hozzáállás. Mindig ilyenek voltak vele, a fontos döntéseket sosem hozták meg helyette, ellentétben a szüleivel, hiába lett volna könnyebb úgy. De mindig meghallgatták, és elmondták neki, ők hogy látják az adott dolgokat.