2022 Adventi naptár

Huszonegy

Az eltelt időben Jase-t folyamatosan gyötörte a lelkiismeret, amiért olyan gonosz módon viselkedett Erikkel. Így utólag visszatekintve, és természetesen Floyddal többször átbeszélve egyre csak erősödött benne a bizonyosság, hogy a fiú tényleg igazat mondott neki, és nem a szüleik unszolására járt el. Ez a kellemetlen szúrás egyre nőtt a mellkasában, így pár nap elteltével amellett döntött, hogy megpróbál vele még egyszer beszélni.

Szerencsére nem törölte még ki a telefonszámot, amit John szerzett neki, így, amikor úgy érezte, hogy talán Erik számára is biztonságos időben hívja – már amennyire még emlékezett a szüleik napi időbeosztására –, megcsörgette a fiút. Sokáig csöngött ki a telefon a túloldalon, és Jase már arra készült, hogy kinyomja a hívást, hogy majd valamikor később újra próbálkozzon, amikor kattant a vonal, és Erik végül felvette.

– Igen, tessék? – szólt bele, és hallatszott a hangján, hogy egyáltalán nem számított hívásra.

– Ööö... szia! Jase vagyok... Jason B...

– Szia Jase! – szakította félbe Erik kissé remegő, mégis meglepően határozott hangon. – Az az igazság, hogy meglepett, hogy hívtál.

– Ezen nem csodálkozom azok után, ahogy viselkedtem. Most akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, sajnálom, hogy olyan tulok módjára viselkedtem veled. – Jase még félre is fordult, mintha az öccse láthatná a szégyenkezést az arcán. – De ugye nem hívlak rosszkor? Az én esetemben a szüleim tiltották, hogy bárkinek telefonáljak, vagy engem bárki hívjon, amikor otthon voltam. Mondjuk akkor még csak vezetékes telefonunk volt.

– Velem is elég szigorúak. – Jase kihallotta a beszédéből, hogy vigyorog. – De én megtanultam kicselezni őket. Persze, ha lebukok, akkor nagyon megbüntetnek majd.

Ennél több emlékeztető Jase-nek sem kellett, hogy ismét eszébe juttassa, miért is telefonált. Ezért azonnal a lényegre is tért:

– Jaj, igen, tényleg. Nem is akarom húzni az idődet, csak egyrészt tényleg bocsánatot akartam kérni a viselkedésemért. És azt is meg akartam kérdezni, hogy adnál-e nekem még egy esélyt egy találkozóra.

Amikor a vonal túlvégéről csak némaság felelt, Jase kezdett azon gondolkozni, hogy talán legutóbb eljátszotta a lehetőségeit a fiúnál. Már épp szabadkozni kezdett volna, amikor Erik ismét megszólalt:

– Mikor? Nem lakom a városban, fel kell buszoznom oda. Ráadásul anyáék tuti nem engednek el ilyen közel a karácsonyhoz, ami azt jelenti, hogy el kell majd szöknöm. Eddig mindig megúsztam ezeket, mert ellógtam a suliból, és ne kérdezd, de hamisítottam igazolást magamnak, szóval nem nem tudnak róla... De most már téli szünet van, ilyenkor meg nem nagyon mehetek sehova...

– Nézd, Erik, nem szeretném, hogy emiatt bajba kerülj. Ha neked az jobb, akkor összeszervezhetünk valamit januárban is. Bár azt hiszem nagytesóként vagy mi, nem kellene lógásra bíztatnom téged – ajánlott neki kibúvót Jase, de a fiú nem élt vele.  

– Ne viccelj! – lelkesedett fel ahelyett, hogy újragondolta volna a veszélyes játékot, amit játszott a szüleivel. – Már van egy ötletem, hogy fogom tudni megoldani. Majd megkérem az egyik barátomat, hogy fedezzen, hogy átmentem hozzájuk korrepetálni matekból. Azt biztos elhiszik. És akkor nem kell elhalasztanunk ezt a találkozót.

– Rendben, ha biztos vagy benne. – Jase nem volt száz százalékig meggyőződve, hogy ez a helyes eljárás, hogy Erik hazudni kényszerül a szüleinek. Nem is a hazugság ténye aggasztotta igazán, hanem a következményei a fiúra nézve, ha lebukik. Viszont a vállán ücsörgő kisördögöt sem tudta elhallgattatni, egyre azt susogta a fülébe, hogy azok után, amit el kellett szenvednie a szüleiktől, ennyit megérdemelnek cserébe. Azon nem akart merengeni, hogy mennyire lehet ő erkölcsi magaslaton velük szemben. Úgy meg különösen, hogy Erik bűnhődik majd az ő felbujtása miatt, ha bármi rosszul sül el.