2022 Adventi naptár

Tizenegy

A pokol akkor kezdett elszabadulni, amikor Magick úgy döntött, hogy jó ötlet rárepülnie Dylan kibomlott cipőfűzőjére. A fiú méltán féltve lábszárát a macska karmaitól, egy ijedt kiáltással ugrott félre. A „támadás" természetesen nem kerülte el Porcelán figyelmét sem, aki morogva támadt neki a kandúrnak. Szerencsére nem a fogaival ment neki, hanem csak felborította a fejével. Magick felháborodva ugrott fel, kiengedett karmokkal fújva kapott Procelán képe felé. Akkor viszont már a kutya sem fogta vissza magát, félreérthetetlen támadó testhelyzetet vett fel.

– Hé, Porcelán! Elég legyen! – kiáltott rá John.

A kutya gazdája hangjára azonnal meghunyászkodott, engedelmesen leült, arra vakkantott csak szomorúan egyet, amikor John a nyakörvére kattintotta a pórázt. Közben Robert is felkapta Magicket, ezzel is próbálva szétválasztani az acsarkodó feleket.

– Sajnálom, nem tudom, mi ütött most belé – mentegette a macskát. – Máskor ki szokott jönni a kutyákkal...

– Semmi gond, Porcelán is viselkedhetne jobban – fogadta el a bocsánatkérést a maga módján John. Megrovó hangját hallva a kutya bűnbánóan még kisebbre húzta magát.

– Ne légy vele ennyire szigorú – vette azonnal a védelmébe Dylan, ennek ellenére nem lépett mellé, nem kezdte simogatni, pedig ujjai láthatóan megremegtek, nehezen állt ellen a kísértésnek. – Csak engem akart megvédeni.

– Nem is azzal van a baj. De neki is tudnia kellene, hogy nem támadunk meg magunknál kisebbeket.

Miután sikerült elrendezni a kutyák – vagyis inkább csak egy kutya – és a macska közti nézeteltérést, a ruhapróba zavartalanul folyt tovább. Magick sem próbálkozott újabb trükkökkel, mintha megelégedett volna azzal a felfordulással, amit okozott. Miután a kutyákról is levették a méretet, Kóbor Porcelán mellé telepedett, és összebúvja, kényelmes szőnyegen fekve várták, hogy befejeződjön a többiekről a méretvétel. A macska csak annyira közelítette meg a két ebet, hogy az emelvényre felugorva és ott elhelyezkedve kedvére figyelhesse őket.

🎄🎄🎄🎄🎄

Kóbor (szemrehányón): Azt hittem, ennél több eszed van. Hogy támadhattad meg a macskát? Egy pillanatra én is azt hittem, hogy a torkának mész.

Magick: Ne is mondd, én is. Jól meg is ijedtem. 

Kóbor: Már meg ne sértsünk, de most nem igazán tudunk együttérezni veled. Bár azt sem értem, miért támadtad meg a fiú lábát.

Magick (fennsőbsége teljes tudatában): Nem sértetek meg. És kinek kellett a lába? Láttátok azt a zsinórt? Én csak játszani akartam. Az embereimet sosem zavarja, amikor játszani próbálok az ő zsinorjaikkal. Sőt ők még mozgatják is nekem, hogy izgalmasabb legyen. Mintha vadásznék.

Porcelán: Dylan nem a te embered! És az én szemszögemből úgy tűnt, hogy a lábát akarod megharapni.

Magick (értetlenül): De most őszintén, miért tennék olyat? Élesek a karmaim, ha beleakad a bőrébe, vérezni kezd – annyira kis puhák és védtelenek ezek az emberek –, és azt mindig túl reagálják. Például Kyle is. Látnotok kellene, hogy mekkora ügyet tud csinálni pár teljesen véletlenül keletkezett karomnyomból.

Porcelán (halkan morogva): Mert az embereknek igenis nagy ügy! Annyi idősen, amennyi te is vagy, már igazán rájöhettél volna, hogy nekik nincs bundájuk, hogy megvédje őket a fogunktól vagy a karmainktól!

Kóbor: Óvatosan, nehogy John észrevegye, mert akkor még nagyobb bajba kerülünk, hogy már megint fenyegetjük a macskát.

Magick (ügyet sem vetve a kutyák aggodalmaira): Jaj, ne is mondjátok! Néha azon gondolkozom, hogy mennyire védtelenek és esetlenek az embereink nélkülünk.