2022 Adventi naptár

Huszonkettő

– Erik, ő a párom, Floyd – rázta fel a fiú vizslatásából Jase hangja.

A Mindenízű előtt találkoztak, miután a testvérek átbeszéltek mindent, és Jase felhívta Floydot, hogy jöhet érte a kávézóhoz. Amíg az előbbi Erikkel beszélgetett, addig az utóbbi beszerezett még pár dolgot, amire szükségük lesz ahhoz, hogy tökéletes legyen az ő ünnepük is, és hogy befejezhessék az utolsó simításokat a lakásuk karácsonyi pompába öltöztetésén. Floyd a Mindenízű közelében intézte a bevásárlásokat, így amikor Jase felhívta, szinte seccperc alatt ott tudott lenni érte.

Arra viszont nem számított, hogy Eriket is ott találja majd. Igazság szerint elképzelése sem volt, hogy fog elsülni ez a második találkozó, de Jase érdekében remélte, hogy jobban, mint az első. Arra viszont nem készült lelkiekben, hogy annyira jól alakulnak majd a dolgok, hogy Jase rögtön őt is be akarja mutatni az öccsének.

A kamasz egyébként félszegen nyújtott kezet neki, és ujjai szorítása sem volt annyira erős Floyd sajátjain, mint amit megszokott mondjuk a kollégáitól vagy az otthonba érkező családtagoktól. Erik olyan visszahúzódóan viselkedett, mintha Floyd épp a létezése értékét próbálná lemérni. Lehet, hogy korábban megfordult ez a fejében, de azt is tudta, mennyit jelent Jase-nek, hogy bemutathatja őt a családja egy olyan tagjának, aki tényleg kiváncsi rájuk kettejükre, akit nem zavar a párkapcsolatuk vagy úgy általában a létezésük. Floyd személy szerint kifejezetten bátornak tartotta egyébként a fiút, hogy dacolva a kinéző büntetésekkel, amiket a szülei mérnek majd rá, ha esetleg lebukik, többedjére tett meg mindent azért, hogy visszaszerezhesse a bátyját.

– Nagyon örülök a találkozásnak – bökte ki remegő hangon Erik. – Jase mesélt rólad.

– Nekem is rólad – viszonozta a gesztust Floyd is. – De jó személyesen is látni téged.

Ezt hallva Erik elpirult egy kissé, és megpróbált jobban vastag-széles sálja mögé bújni. Aztán gyűjtött egy kis bátorságot, és ismét megszólalt:

– Nekem viszont mennem kell, mert ha nem érem el a buszt, és nem leszek otthon időben, akkor tuti szobafogságban töltöm majd az ünnepeket.

– Azt semmiképp sem szeretnénk – rázta meg a fejét Jase, és Floyd mellkasát melegség járta át ennek láttán. Örült, hogy bár a kölyökkel nagyjából idegenek voltak még, ennek ellenére mégis ennyire felszabadultan tudott viselkedni vele. – Elvigyünk a pályaudvarig?

– Az jó lenne, de csak akkor, ha nem okozok gondot ezzel. Remélem, nem késtek el sehonnan miattam.

– Nem hiszem, hogy a bevásárlásból nagyon el lehet késni– pillantott le az órájára mosolyogva Jase. – Legfeljebb akkor, ha mindent elkapkodnak előlünk. Vagy bezárnak a boltok, bár ez még nem fenyeget.

– Akkor ez esetben megköszönném.

Floyd miután határoztak, a közelben parkoló autóhoz vezette őket. Megvárta, hogy mindenki beszálljon és elhelyezkedjen, majd a pályaudvar felé vette az irányt. Miközben ő vezetett, Jase és Erik megbeszélték, hogy a két ünnep között megpróbálnak még találkozni, ha a fiú tud valami ürügyet találni rá, hogy eljöhessen otthonról. És természetesen Floydnak is a lelkére kötötték, hogy arra a találkozóra neki is jönnie kell majd.

– Ott leszek – vigyorgott boldogan, hogy a terveket kiterjesztették rá is –, semmi pénzért ki nem hagynám.

Miután kitették Eriket a pályaudvaron, nem indultak azonnal tovább. Először is átbeszélték, hogy Floyd miket tudott elintézni, és voltak még hátra a bevásárlásokból. Ezután megtervezték, hogy milyen sorrendben és útvonalon érintik majd a maradék helyeket. Az első előtt megálltak egy félreeső parkolóhelyen, ami annyira azért nem volt messze a pláza bejárattól sem, de itt legalább vizslató pillantások nélkül lehelhetett csókot Jase ajkára. Miután úgy érezte, hogy azokkal a csókokkal tökéletesen átadta minden érzését, szerelmét és a büszkeséget, amit párja valaha kiváltott belőle, megpróbált kissé távolabb húzódni. De Jase nem engedte, megkapaszkodott a sálában, és egyhelyben tartotta.