Parázs [Zutara fanfiction]

Égni [24]

A kezei ügyetlenül bántak a kosár fonataival, a szálak összegabalyodtak és a szemek egyenlőtlenek lettek. Nyolc éves kora óta nem volt ilyen sikertelen fonása. Akkor a tapasztalatlanság, most a félelem miatt. Az ujjai remegtek.

Zukóra gondolt, vajon sikerrel járnak. Hogyan élik túl a fagyos éjszakát? Az igluban meleg volt ahhoz képest, ami kint tombolt. Remélte, hogy most a talizmán megmenti őket. A víz népe szokásai szerint a fagyhalál nem olyasmi ami egy megtermett, nősülni való férfinak nem jelenthet akadályt. A történelem sosem volt hozzájuk kegyes, így a nép megkövetelte azt, hogy a legerősebbnek képezze magát. Ennek ellenére féltette a két férfit. Oldalra pillantott, Suki arcán is felismerte ugyanazt a türelmetlen, aggódó várakozást. Órák óta elmentek, nem tudni mikor térnek vissza. Aang mellette ült, a fejét az ölébe fektette. Még próbálta kipihenni a betegségét. Az iglu szobája elég otthonos volt, a másik felén Suki fonogatott. A nagymamája gyakorlott kézzel fonta a kosarakat, akármilyen érzelmek is tomboltak benne nem mutatta ki. A szobában még Toph volt, lógatta a lábát, ott akart lenni, ha a feszültség robbanna. 

- Mikor is ér véget a próbájuk? - kérdezte Katara, megszakítva a csendet.

- Ma hajnalban érne véget - válaszolt a nagymamája - Ebben a hóviharban bölcsebb lenne, ha megvárnák a pirkadatot, hogy hazainduljanak.

A nő bólintott, a tudat, hogy kint van egy hóvihar nem csillapította az aggodalmát. Egy ponton mindenki egyedül hagyta Toph-al. Katara idegesen szövögetett, aggódott Sokka és Zuko életéért. A földidomárlány nagyot ásított, unottan fordult a másikhoz. 

- A te esküvődre is ilyen sok cécó kell majd? - kérdezte, az ajkait gúnyosan húzta - Én szeretlek, de nem fogok menni a hóviharba érted. Az árulás lenne a lábacskáim ellen.

Katara megrázta a fejét. Nők körében nincs vadásztárs tisztség. 

- Nos, de én nem vagyok Zuko.

Katara elpirult, idegesen lecsapta a kosarát. 

x

A sötét folyosón ment a szobája felé. Feladta a várakozást, nem érkezett meg egyikük sem. Feltételezte ezek után csak hajnalban érkeznek. Késő éjszaka volt, a hideg szél süvítését hallotta kintről. 

Egyszer csak egy rántást érzett a karján, ami a hátrahúzta. Katara ijedten fordult meg, ám meglepettem megfagyott, amikor egy aranysárga szempárral találkozott a tekintete. A sötétben a tűzidomár alakja bontakozott ki. 

- Zuko?

- Mondtam, hogy elkaplak próba után. 

Sokkával észrevették a vihar pillanatnyi csendesedését és útnak vágtak, szerencsésen megérkeztek. A férfi elmosolyodott, a szemei beitták Katara alakját, mintha ezer éve nem látta volna. Katarának fogalma sem volt még ma éjszaka látni fogja. Zuko kinyújtotta a kezét és megsimogatta az arcát. 

A lány ijedten szétnézett. A mozdulat annyira merész volt, melegséget fújt az arcába. 

- Hol van Sokka? 

- Szerinted? - kérdezett vissza gúnyosan Zuko.

Katara elpirult, amikor rájött, hogy a férfi mire gondol. Biztosan meglátogatta a leendő feleséget, hogy köszöntse. Mindenki a párjához...

- Lezártátok már a próbát, minden rendben?...

Zuko megsimogatta az arcát és Katara érezte, hogy a gesztus miatt kirázza a hideg. Nem volt rajta kesztyű, ahogyan általában az embereken itt, hiszen bírta a hideget. A bőrét érezni annyira tiltott volt. Látta a szikrát a szemében, közelebb vonta magától. A küldetés alatt rá gondolt, arra hogy mennyire vágyik minden porcikájára. Nem érdekelte semmi csak az, hogy közelebb vonja magához.