Parázs [Zutara fanfiction]

Elvarratlan szálak [5]

Mai továbbra is körülötte lebzselt, Zukot pedig egyre ingerültebbé tette a tény, hogy elvár tőle valamit. Kezdett elege lenni a dologból, hogy mindenki számít valamire tőle. A legjobb döntés lenne, ha Mait választaná. Csak olyan nehéz őt szeretni. Mai a menekülőút, a B terv. A biztonságos ösvény. Semmit sem kellene tegyen, hogy elnyerje.

Iroh jött oda hozzá, sétálni indultak a kertbe. Zuko visszapillantott Mai-re, aki hideg tekintettel nézett rá.

A feszültség a tetőfokra hágott. Zuko lassan úgy érezte a nyomás a vállain a föld alá préselik. Nem egy herceg többé, a döntései meghatározóbbak lettek. Egy ballépés már nem megbocsáthatatlan már. A népe útmutatásra vár, a tanácsosok megoldásokra számítanak tőle. Mai pedig válaszra. Talán ez volt az egyik stresszfaktor, ami nap mint nap kísértette. Nem kapott hideg pillantásokat a népétől minden nap, de tőle igen.

Mai továbbra is körülötte lebzselt, Zukot pedig egyre ingerültebbé tette a tény, hogy elvár tőle valamit. Egy új esélyt kellene, hazudjon neki? Tudta, hogy nem fogja tudni megadni azt, amit elvár tőle. Nem, nem akarta földbe tiporni az érzéseit, de nem a kompromisszum képtelenség volt már. Nem vezethet egy népet úgy, hogy közben nem hű önmagához, nem lenne ereje életben tartani egy élettelen kapcsolatot.

Kezdett elege lenni a dologból, hogy mindenki számít valamire tőle. A feszengő érzései egyszer csak kitörtek, éppen Sokkának öntötte ki a szívét, osztotta meg a terveit a víz népe harcosával. A bizalmas beszélgetést nem zavarta meg a csatlakozó földidomár lány, Toph. Nem volt rejtegetnivalója előttük. Vagyis.. kevesebb szennyese volt, amit szégyellt előttük. Beszélt arról, hogy inkompetensnek érzi magát a szerepére, hogy a tanácsosok egyszerűen egy kölyöknek nézik még ha nem is merik kimondani. Látja a szemükben. Noha Iroh utasítására megszabadult azoktól a tanácsosoktól, amelyek Ozai irányítása alatt szolgáltak, az újak sem sokkal tűnnek különbnek. Mindezek kezdik elvenni az önbizalmát, a kezdeti lelkesedését.

- Nektek könnyebb beszélni erről. – sóhajtott Zuko.

- Miért? Nem mintha azok az emberek a nyakadnak ugranának. – csapta össze a kezét Toph.

Toph ajka felfelé kanyarodott, egy barátságos döfést adott a könyökével a férfinek. A tűzidomár megugrott, de nem szólta meg. Mindketten a cseresznyefa elmosódott árnyéka beterítette őket. Zuko a szeme sarkából a lányt figyelte, ahogyan az átszűrődött napsugarak különös fényt vetnek a lány vak szemére. Nos, tisztában volt vele, hogy ő vakon is többet lát, mint mások. Többet tud, mint mások. Valahogy az volt az érzése, hogy a lány átlát rajta.

Zuko megvonta a vállát.

- Rossz emlékeim vannak a tanácsosokról. – mondta csendesen.

Egy röpke érintés a sebhelyén elég volt, hogy újra felidézze magában azt a tanácskozást, amikor felszólalt kérdezetlenül. Ozai haragja okozta a sebhelyet, ami örök pecsétje maradt. Sokka látta a hangulatváltozását, egy bíztató mosolyt küldött neki. Szüksége volt mindkettejükre, sőt az egész Avatár csapatra. Sejtette, hogy egy ideig még vele maradnak a palotában, azután mindenki visszatér a gyökereihez. Annyira keserű szájízzel töltötte el a gondolat, hogy egyedül marad. De valamilyen szinten értette, ez a normális, hogy a saját népükhöz térjenek vissza.