Parázs [Zutara fanfiction]

Ellenséges vizeken [20]

A fagyos szél az arcát csípte, ahogyan kiszálltak a hajóból. Toph hálásan felsóhajtott, hogy végre megérkeztek. Morcogott egész úton, ám a szavai süket fülekre találtak. Zuko gondolataiban messze járt, egy kék szempárról ábrándozott. Meleg fogadtatás várta őket, embereket láttak gyűlekezni, az alakjukat elmosta a hóesés. 

A hóvihar semmiség volt amellett az erő mellett, amivel a bajtársuk, Sokka rohanta le őket, amint földet értek. A víz harcosa nem is leplezte a boldog lelkesedését, ahogyan megpillantotta a barátaikat.

- Zuko, Toph üdvözöllek - borult a nyakukba Sokka, már-már elérzékenyülten.

A közös öleléshez hamarosan még valaki csatlakozott. Zuko kibontakozott az ölelésből és a fiú húgát pillantotta meg. Vegyes érzések tomboltak benne. Volt benne nem kevés távolságtartás. Zuko torka keserű volt. Éppen ettől félt, nem akarta magától elnyomni és elijeszteni. Már ezerszer megbánta azt, hogy akkor őszintén beszélt neki az érzéseiről iránta. Odalett a barátságuk. Úgy érezte nem tudja lenyelni a veszteséget.

Katara tengerkék szemei sejtelmesen bámultak rá. Csak figyelt, nem szólalt meg. Figyelt és várt. Zuko úgy tűnt neki a lány ugrásra kész. A tűzidomár viszont égett a vágytól, hogy cselekedjen. Legszívesebben magához ölelte volna, egek még azzal is beérte volna ha beszélni tudna vele. Akár mint baráttal.

Amíg Zuko elveszett a pillanatban az emberek nyüzsögtek körülötte, Katara eltépte a tekintetét a férfiről.

- Utálom ezt a sok tengert - duzzogott a földidomár - Azt hittem inkább vízbe ugrok, ha Perzselő Hencegő engedett volna.

- Perzselő Hencegő? - kérdezett vissza Katara felvont szemöldökkel.

Toph csak megbökte Zukót, megmutatva kié is igazán a becenév. A földidomár lány könnyűszerrel osztogatta mindig is a beceneveket, ám ez mégis máshogy esett. Katara azon kapta magát, hogy féltékenység tör rá, akárhányszor arra gondol, hogy Toph hónapokat töltött együtt az egykori tűz hercegével. Maga is érezte, hogy a baráti érzései elgyengültek. Ám más féle érzései felerősödtek. Ahogyan végigfutott a tekintete a férfin, alig tudta visszatartani azt, hogy el ne piruljon.

- Reméltem, hogy nem ragad meg a név - rázta a fejét csüggedten Zuko - De mégis.

Sokka felbuzdultan kezdett bele a körbevezető turának. Büszkélkedett az eredményekkel és a gyökeres változással, amin a falu végigment. A tűzidomár valóban rá sem ismert. Két évvel ezelőtt, amikor meglátogatta a falut igencsak gonosz szándékok vezérelték. Tisztán emlékezett, hogy lerombolta Sokka hófalát. Minden annyira megváltozott azóta.

Ám most a kilátás sem tudta teljesen lekötni a figyelmét. Egymás mellett meneteltek. Zuko a szeme sarkából nézte a gyönyörű vízidomárt. Szólt volna valami kedveset, de nem tudta hogyan értelmezné a lány.

- Hogy vagy? - törte meg a csendet Katara.

Zuko meglepőnek találta, hogy ő kezdeményezett.Pár lépésnyire hátrább lépkedtek, mint az idegenvezető Sokkába csimpaszkodott Toph. A magány és az intimitás illúziója maradt az övék. Katara kezei ökölbe szorultak a kabátja ujja szárában. Annyi mindent mondott volna, annyi kétség gyötörte. A jövője kecsegtette és a múltbéli döntései kínozták.

Vágyom rád.

- Jól vagyok.

A hangulat hideg volt, Katara csak bólintott a választ halván. Mindannyian megálltak, amikor az családi igluhoz értek. Zuko már didergett, úgy érezte a csontjáig hatolt a fagy. Merengve nézte a vízidomárt, bárcsak ki tudná halászni a fejéből az érzéseit.