Parázs [Zutara fanfiction]

Udvarhölgyek [8]

Öt hónap telt el. A túllépés egyenlő volt egy keserű pohárral. Zuko pedig minden egyes nap újra megitta. Az elfogadás pedig késedezett. Még mindig a szeme előtt látta a nőt. A tó kékjében, a sebhelyében a mellkasában. Megtette volna újra, még akkor is ha a válasz ugyanolyan visszautasítás. Annyiszor újrajátszotta magában a múltat. Minden szót, minden pillantást. Bolondnak érezte magát, mert még mindig reménykedett. A remény hal meg utóljára. A sors poénja, hogy Zuko reménye akkor született, amikor azt hitte meg fog halni.

Katara kísértette, még akkor is, ha nem volt vele. Az álmaiban volt, ahol az övé lehetett. Ahol anélkül foghatta meg a kezeit, hogy attól féljen más mit gondol róla. Zuko mindig tomboló tűzzel a testében ébredt fel, azon gondolkodva miért nem csókolta meg ott helyben. Az lett volna a döntő pillanat. Mert jobb lett volna, ha megtudja mit érez igazán a lány iránta. Még csak meg sem érintette.. Zuko nem égette meg magát, ezért volt ott a kísértés, hogy tovább játsszon a tűzzel.

Akármennyire is tomboltak a hormonjai, nem tudott más nőre úgy nézni. Az udvarhölgyek gyakori sétát lejtettek az udvaron. Kéjes pillantásokat és mosolyokat küldve neki. A kebleiket közszemlére téve. Zuko ízléstelennek tartotta a könnyelműségüket. Szinte árulták magukat. Egy testnek tartották őt és magukat is. Eltűrte szótlanul őket, hiszen a kulturájukhoz tartozik, hogy a tanácsosok lányaiból lesznek a palota udvarhölgyei.

De elpattant a húr, amikor az egyik tanácsos azt javasolta, hogy Tűz Urnője helyett egy ideig fogadjon ágyasokat magához. Sértőnek és tolakodónak tartotta, hogy a magánéletébe beleavatkoznak. Mióta uralkodó lett, úgy tűnik a magánélete a nép magánélete is lett.

- Én vagyok a Tűz Ura és majd én döntöm el, hogy kivel hálok! - jelentette ki dühösen.

A tanácsos merev arccal meghajolt és elment. Zuko szinte kikelt magából a méregtől. Gusztustalannak találta még a javaslatot is. Ő nem akármilyen nővel bújna ágyba. Nem érzéstelen, hogy csak egy testet lásson az ágyasokban. Eszébe sem jutott, hogy a feszültséget így vezesse le, ez nem megoldás, hogy kitöltse a vízidomár után hagyott űrt. 

Az utóbbi hetekben észrevette, hogy az egyik udvarhölgy, Arine különösen szemezni kezdett vele. Gyakran elkapta a tekintetét. Zuko nem hagyta magát elbűvölni. Vonzó udvarhölgy volt, de a férfi biztosra vette, hogy a nő benne inkább a vezető pozicióját találta vonzónak. A nadrágjába férkőzni elég taktikus lépés lenne, abban a tudatban megpályázza a Tűz Urnőjének helyét. Udvarhölgyekkel kikezdeni egyenlő lenne fejest ugrani az állatias ösztönök örvényébe. Nem akart olyanná válni, mint a többi hatalmon lévő férfi, aki a felesége mellett ágyasokat tart. Megrázta a fejét. A közönséges vágy ketrecébe zárná magát, ahonnan nincs kiút. Ha Katara iránt sóvárog azzal senkinek sem árt, csak saját magának.

Zuko nem adta magát ezeknek a nőknek.

Az elvárások és a zajos gondolatok elől a teknős kacsás tóhoz menekült. Egy kacsapár bújt össze a víz tükrén. A mérge az udvarhölgyek iránt még nem múlt el, de a gondolatai más irányba kezdtek menni. Katara elhagyta, most pedig őt szétcincálják. Zuko az arcát a kezébe temette, mélyet sóhajtott. Nem tudott ébren maradni, nem tudott elaludni. Éjszakánként boldoggá tette, hogy az álmaiban az övé lehet. De annál fojtogatóbb volt a felébredés. Szóval ilyen érzés, amikor összetörik a szívét. A hátát a fának döntötte, a levelek lehullottak így a szemébe sütött a nap. Legutóljára Toph-al ült a fa alatt. Még levelek és rózsaszín virágok takarták őket el a sugaraktól.

Csak tőle nem kapott levelet eddig. Nem is csodálkozott, hiszen nem tud írni. Elmosolyodott, kedves volt minden emléke a barátaival. Elbóbiskolt a fának dőlve, akkor ébredt csak fel, amikor egy kezet érzett a vállán.