Parázs [Zutara fanfiction]

Fejetlenség [11]

Suki elég gyorsan belejött a szőrmefonásba, szorgalmasan gyártotta a takarókat a falubelieknek. Akármennyire is jó volt látni a lelkesedését, Katara kissé irigykedve látta, hogy sokkal jobban beillett a víz törzsébe, mint Aang. Jobban is igyekezett, folyton érdeklődő volt. Kanna is szívesen tanítgatta a főzésre. Katara akkor vett tudomást arról, hogy Sukitól teljesen távol állt a főzés. A szülei meghaltak a háborúban, így az anyja hiánya miatt kimaradt ez az életéből. Árvaként a Kyoshi szigetén pedig inkább több jövőt látott magának a harcosok között.

Suki mély tisztelettel és figyelemmel leste el a technikákat. Égett a tanulástól. Katara először azt hitte, hogy Kanna nagymamájuk kicsit rosszmájúan fogja kezelni a lányt, de az epés megjegyzések gyorsan elfogytak és közöttük kölcsönös tisztelet lett.

Suki kissé furcsállta a víztörzse szokásokat. A nők nem harcoltak, ez a Kyoshi harcosának elég elszomorító tény volt. Még a vízidomár lányok is inkább a gyógyítás képességét fejlesztették, mint a harcét. Beletörődött ebbe, de arról nem mondott le, hogy ő valamikor is harcoljon.

Idő közben a két lány elég közel került, sok időt töltöttek együtt, amíg a feladataikat teljesítették. Katara minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a szolgálatait teljesítse. Újra akarta építeni a faluját. Egy szebb és biztonságos helyet a kisgyerekeknek. Nem akarta, hogy átéljék ugyanazt a rettegést, mint ő a háború alatt. A motiváció fáradthatatlanná tette. A régi faluja lerombolása kicsit megviselte ugyan, de tudta, hogy egy jobb jövő várja. Szentimentális emlékei voltak a kicsi iglukról, a hő födte hajókról.

- Katara... beszélhetnénk?

Aang óvatosan belépett, félrehúzta a lelógó függőnyt, ami elválasztotta a helységeket. Katara a  családja iglujában volt, a szőnyegen ült és szőtt egy meleg pokrócot. A fiú tétován végignézett a vízidomáron, aki szorgosan dolgozott. Aang mostanában úgy érezte, hogy el kell lopja minden alkalommal, amikor beszélni szeretne vele. Úgy tűnt mostanában a lányt felvetik a kötelezettségei és alig töltenek időt. Hasztalannak érezte magát, elhanyagolva. Azt hitte jól fog telni az idő, míg a Déli Víztörzsnél vannak. Inkább ellenkezőleg, úgy érezte az idő alig mozog. A napjait tétlenséggel és lazsálással töltötte. 

- Persze - hümmögött Katara.

A kezében szörme volt, egy frissen megnyúzott állaté. Felnézett a szövésből, úgy válaszolt az ifjú Avatárnak. Aang grimaszolt, amikor megpillantotta. Értette ő, hogy az állat most már nagyobb célt szolgál, de mégsem tudta a hitével összeegyeztetni ezt. 

- Kérlek te le azt előbb.

Katara akkor jött csak rá, hogy ezzel kicsit kellemetlen helyzetbe hozhatta. Tekintéllyel volt a hitére, gyorsan maga mögé dobta a szörmét. Kicsit zavarba jött, de jobban érdekelte jelenleg hogy a fiú miért ilyen gondterhelt. Aang szemei szomorúak voltak, olyan tétován jött hozzá.

- Miről van szó?

Aang leült mellé a szőnyegre. A mozdulatai olyan lassúak voltak. A szemeivel megkereste a lányét, a mély kék szemek kíváncsian pillantottak rá.

- Szeretném, ha elmennénk innen – jelentette ki Aang, majd mikor a lány értetlen arcát látta kissé kifakadt – Nézd, nekem ez nem megy tovább. Minden olyan más.  Elhanyagolsz.

Elhanyagolsz, visszhangzott a fejében az utolsó mondat. Úgy érezte szétszakad. Annyira próbált mindenkinek megfelelni és mégis elbukott. Az idejét, az energiáját más emberek segítésére áldozta és akármennyire is nemes feladat ez valakit így is megbántott. Igazán nem akarta a fiút megbántani.