Parázs [Zutara fanfiction]

Jeges otthon [9]

A jég és fagy mezején is otthon érezte magát. Ott nőtt fel, a csípős szél cirógatta az arcát, amint kihajolt Appa nyergéből. Még nem haza tartott, de máris olyan nosztalgikus és melengető érzés töltötte el.  Először az Északi Sarkra indultak, hogy embereket hozzanak a Déli Sark falujának újraépítésére és benépesítésére.  Aang a repülő bölény fején ült, irányítva Appát.

Hakoda már hetekkel ezelőtt elindult az Északi víztörzséhez, így ott beszéltek találkát. Vele tartott a többi harcos is. Katara mellett a nyeregben a kissé türelmetlen Sokka csücsült. A triót kiegészített Suki, aki igazi felüdülésnek bizonyult a vízidomár számára. Lelkes volt, sosem járt még a Víz Népénél, főleg nem a fővárosában és a monoton jéghegyek sem törték le.

Hosszú napok teltek el, míg megpillantották a pompás víztörzse építményeit. A vastag jeges falakat motívumok díszítették. A háború alatt is megőrizték maguk annyira hatalmasnak, mint voltak. Tárt karokkal várták őket, a kapuk kinyíltak. Appa győzedelmesen landolt egy csupasz területen.

Kuruk, a víz népének vezetője fogadta őket feleségével együtt. Sokka szomorúan nézett végig a páron. Eszébe jutott Yue, aki a hold szellemévé vált. Az egyetlen gyermeküket veszítették el. A vezetők mögött egyenes háttal és büszkén állt Pakku mester. A formális köszöntés után az idősebb férfi hozzájuk lépett.

- Pakku mester - hajolt meg Aang.

Katara is meghajolt, a gesztust tisztelet övezte. Akármennyire is rögös volt az első ismerkedésük, sok minden köszönhetett az idős tanárának. A hosszú bajusszos vízidomár szigorúan, mégis szeretetteljesen nézett végig rajtuk. Majdnem egy éve nem látta őket, nagyot nőttek a szemében. Pakku szeme különösen Katarán időzött, a heves és makacs lányka szemében érettség csillogott. Sokka is sokkal férfiasabbnak tűnt, a tartása egy igazi harcosé volt. Gyerekként mentek el, hősként tértek vissza.

- Nem vagytok a vérem, mégis én vagyok a legbüszkébb az unokáimra.

Sokka szipogott egyet. Megható pillanat volt. Sosem ismerték az igazi nagyapjukat, így az idős mester állt a legközelebb a fogalomhoz. Katara mentora és tanítója volt, aki bevezette a harcművészetbe. 

- De ismerjük el, hogy ez nem történt volna meg, ha nem törlek be - jegyezte meg Pakku, ezzel elrontva a pillanatot.

Katara forgatta a szemét. Mégis, egy őszinte mosoly húzódott az ajkára. A versengés szelleme közöttük van. Ennyit a pillanatról. Végülis sosem voltak ők hétköznapi család. Felhúzva a kesztyűt, a lány nyomban visszavágott: 

- Vagy ha én nem töröm be magát! 

x

A gazdagon megterített asztalnál ültek, a hosszú utazás után éppen erre volt szükség. Egy meleg vacsorára. Aang kedvenc étele a víz törzsénél a tengeri szilva leves volt. Nem szerette a legtöbb ételt, mivel a legtöbb ételben hús volt. Fóka, hal vagy pingvin, Aang egyiket sem akarta megenni. Erre tanították a szerzetesek, hogy minden életet tiszteljen és senkiét sincs joga elvenni. Így a tengeri algákon és pár ételen kívül nem nagyon fogyasztott.

Sokka két kézzel tömte magába az ételeket, nemsokat törődve az illemszabályokkal. Mohón és kapkodva kóstolta meg a királyokhoz illő lakomát. Aang a szemével Katarára sandított, aki úgy tűnt tűnt jóétvággyal evett mindenből. Próbálta nem felfújni a dolgot, hogy ennyire eltérő az ízlésük. Remélte, hogyha egyszer a felesége lesz majd a nő, kicsit változtatni fog a főztjén. Amíg együtt utaztak, Katara főzött mindenkire. Nem volt a hússal általában gond, hiszen pénz spórlás miatt általában zöldségekre telt a pénz, mint húsra.