Parázs [Zutara fanfiction]

Halálmadár [26]

- Van valami baj?

Katarának már agyára ment ez a kérdés, amit az utóbbi hetekben hallott naponta. Becsukta a szemeit és mélyen beszívta a levegőt. Aang csak azt akarta, hogy jól érezze magát, ezt tudta, de mégis minden egyes kérdés egyre jobban feldühítette. Mert így azt érezte, hogy jól kell éreznie magát.

- Semmi. - vágta rá Katara.

Aang megállt a tó partján és csillogó szemekkel nézett a vízidomárlányra, aki vonakodva öltözött át fürdőruhába. Azt hitte őt is majd felvillanyozza a kis kitérőjük Omashu felé.

- Ha pancsolni akarsz a sárban tőlem megkaphatod! - Toph szólalt meg és máris készítette a kezében a sárgolyót, hogy megdobja a fiút.

Katara megtorpant. Elvégre, ha Aangot lefoglalja Toph lehet nem is kell tettetnie magát.

- Lenézek a faluba - szólalt meg határozottan.

Nem várta meg a választ, Katara felöltözött a kék köpenyét magára tekerte és befonta a haját. Távolról nézte, ahogyan Toph felmossa képletes módon a padlót a fiatal Avatárral sárbombái segítségével. A gyermeteg és értelemetlen harcaik lefoglalták a fiút, észre sem vette, hogy a barátnője távozni készül. Talán mégsem volt olyan fontos. Jobban érezte magát, amikor végre elindult a falu felé vezető ösvényen. Toph jelenléte enyhített a feszültségen, de letagadhatatlan a tény, hogy Aang túlságosan nagy terhet rakott rá az útjuk során. Mintha mindennel tökéletesnek és vidámnak kellene lennie. De Katara nem érezte magát sem tökéletesnek, sem vidámnak. Úgy érezte, mintha folyamatosan meg kell felelnie Aangnak és az elvárásainak. Húsz éves volt, közeledett a húszonegy. Már nem érdekelte a mókázás és a sárdobáló harcok, vagy a strandolás.

Sokkal jobban foglalkoztatta a feladat, hogy segítse eltörölni a háború maradványait. Zukóra gondolt, neki sosem adatott meg a választási lehetőség. Évek óta fáradozik a béke fenntartásában. Tisztelte, mert nem menekült el a felelősségei elől.

A férfin gondolkodni veszélyes volt, csak még mélyebb érzéseket keltett benne. Leért a faluba, a vállán egy bevásárló táska volt. Gondolta vesz pár gyümölcsöt az útra, így a piacot kereste fel. A faluban vegyes volt a népek közötti eloszlás. Látott pirosban és zöldben öltözött embereket. Kíváncsi volt milyen lehet a felállás a faluban. Megfordult a fejében, hogy emlékeztesse Zukót mennyire fontos lenne ezekkel a falukkal foglalkozni a békefentartás ügyében.

- Nem szeretnél venni tőlem zöldséget, kislány?

Katara habozott. Régóta nem látott ennyire fonnyadt és kiszáradt zöldségeket és gyümölcsöket.

- Semmi baj, ha nem - legyintett az idős nő, egy megértő, de szomorú mosoly ült ki az arcára - Tudom, hogy nem a legszebbek. Nem ugyanolyan az élet mióta kiapadt az a régi patak.

- Azt hiszem segíthetek ebben.

Katara elmosolyodott és gyorsan visszasietett a többiekhez. Az, hogy nem tehetetlenül kell nézze mindezt fellelkesítette.

- Találtam magunknak pancsolnivalót - szólalt meg lelkesen - A közeli faluban nincs vízellátás, ha összefogunk ebből a tóból odavezethetnénk egy keveset.

Katara elkezdte idomítani a vizet, mire Toph lerázta magáról a sárt és csatlakozott hozzájuk, hogy földet idomítva árkot ásson. Csak Aang nézte őket kicsit megszeppenve. Annyira hirtelen vége szakadt a mókának. Vonakodva lecsúszott Appa farkáról és csatlakozott hozzájuk. Egész végig csendben volt.

- Ez olyan nosztalgikus volt. - jelentette ki Katara.

- Nagyon jó érzés volt - tette hozzá Toph.