Ugyanazok de mégis mások

Érzés

Másnap reggel az eddiginél is fáradtabban ébredtem fel. Egyáltalán létezik ilyen? Alszok és mégis sokkal fáradtabbnak érzem magam mint tegnap este. Pedig azt hittem hogy a magam fajtáknak nincsen ilyen problémája. Ezekszerint tévedtem.

A tegnapi veszekedés után azt terveztem hogy visszamegyek New Orleans-ba de most már nem vagyok benne olyan biztos hogy érdemes lenne e vissza mennem oda. Attól tartok hogy ha visszamegyek akkor Rebekah-val fogok találkozni annak dacára hogy Elijah mondta hogy Rebekah elhagyta a várost. Nem akarok még a közelében sem lenni annak a személynek aki ide hívta azt a szörnyeteg aki miatt az egész életemet meneküléssel és rettegéssel kellett töltenem. Még nem állok készen arra hogy visszamenjek, ami azt jelenti hogy az itteni problémákkal kell szembenéznem.

Most hogy tisztában látom a dolgokat rájöttem hogy nagyon dühös és csalódott vagyok Kai-ra. Egyrészt azért ahogy bánt velem másrészről pedig mert szó nélkül kisétált az ajtón. Minek kellett elmondanom neki az érzéseimet? Tudhattam volna hogy ő nem érzi ugyanezt irántam. Neki csak egy játékszer vagyok semmi több. Miért kellett előtte sírnom?! Eddig senki miatt sem sírtam, akkor miért pont ő vált ki ilyeneket nálam? Az is igaz hogy eddig ilyeneket nem is éreztem. Ha tudtam volna hogy ilyen pocsék érzés ez akkor sosem akartam volna. De hát a védőfalam romokban áll, éppen ezért kell visszaépítenem.

Kiszálltam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt ahol ittam egy jó kis kávét. Amint megittam elindultam a fürdő irányába hogy rendbe szedjem magam. Biztos voltam benne hogy amikor bele nézek a tükörbe akkor egy ogre néz majd vissza rám, de kellemes csalódás ért, mert a tükörképem pillanatot rám. Azon kívül hogy a hajam szana szét áll egészen jól nézek ki. Úgy tűnik hogy gyakrabban kéne sírnom mert most a szemem a szokásosnál is zöldebb lett. Elkezdtem kifésűlni a hajamat és úgy döntöttem hogy sminket is rakok magamra.

Egy órával később már fel is öltöztem és el is hagytam a házat. Tegnap óta nem ittam vért ezért éppen itt az ideje egy vadászatra. Persze nem mókus vadászatra. Ki az aki képes megölni egy ártatlan állatot ahelyett hogy az emberekből inna?

Beülltem a Mystic Grill-be és folytatom a New Orleans-i ember áldozatok vadászatát. Körbe néztem és szerintem a szívem egy pillanatra megállt, ugyanis Kai-t vettem észre aki a bár pultnál ült és valamit ivott. A sors fintora hogy mindig egy bárba futunk össze? Az első találkozásunkra emlékeztett amikor még fogalmam sem volt róla hogy képes leszek e valaha érezni bármit is. Emlékszem amikor kiszúrtam őt a tömegben és láttam ahogy Cami-t fűzögeti. Mintha ezer éve lett volna pedig pár hónappal ezelőtt történt az egész.

Pár percig nézem Kai-t majd pedig a semmiből megfordult, mintha tudná hogy egész idő alatt őt néztem. A szemünk találkozik egymással és megint érzem azokat a fránya pillangókat a hasamban. A szeméből először döbbenetett lehetett leolvasni majd pedig sajnálatott. Látom rajta hogy ide akar jönni hozzám de nem tudja hogy én örülnék e neki, ezért csak csendben figyel.

Mielőtt az eszemre hallgatnék már alig láthatóan bólintok is neki hogy jöjjön ide. Úgy látom hogy észrevette mert gyorsan lepattant a bárszékről és elkezdett felém sétálni. Amikor már elém ért akkor a velem szemben lévő székre leült miközben egy percig sem volt hajlandó megszakítani velem a szemkontaktust.

Vártuk hogy valaki megszakítsa a kínos csöndet ami letelepedett kettőnk közé. Én biztos hogy nem fogok beszélgetést kezdeményezni azok után ahogy viselkedett így hát vártam hogy végre megszólaljon. Kai látta rajtam hogy nem fogok megtörni így hát sóhajtott egy nagyot majd pedig megszólalt.

- Sajnálom!- mondta és félve a szemembe nézett. - Nem akartam így beszélni veled! - feleli majd pedig elhallgat. Úgy tűnik hogy próbálja összeszedni a gondolatait mielőtt tovább
folytatná. - Nem akartalak megbántani téged. - feleli majd pedig megakarja fogni a kezem de én elhúzom mielőtt megtehetné.
- Akkor nem kellett volna csak úgy kisétálnod az ajtón! - szóltam hozzá dühösen.
- Igazad van, nem kellett volna elmennem, de ez az érzés ami elfogott engem teljesen megrémített. Azt hittem hogy ha elmegyek akkor az érzés is távozni fog de tévedtem és egyre rosszabb lett a helyzet. - mondta majd pedig a szemembe nézve folytatta. - Amikor azt mondtad hogy érzel irántam valamit akkor egyszerre lettem boldog és kétségbeesett. Azért voltam boldog mert amióta megláttalak azóta érzem ugyanezt veled kapcsolatban. Tetszel nekem Vanessa! - mondja miközben halványan rám mosolyog. - És azért lettem kétségbeesve mert pontosan tudom hogy nem érdemellek meg.

A szavai hallatán teljesen lesokkolódtam. Ő is érez irántam valamit? Ő is ugyanúgy össze volt zavarodva mint én? Miért mondja hogy nem érdemel meg engem miközben éppen fordítva van? Én nem érdemlem meg őt, sőt én senkit sem érdemlek meg. Vonzom magam után a bajt és mindenki aki a közelembe kerül akkor az sérülni fog valamiféle képpen. És én nem akarom veszélybe sodorni őt, még akkor sem amikor még dühös voltam rá. Ha belekeveredne a családi drámáinkba és a problémáinknak és ha emiatt bajba kerülne akkor sosem bocsáltanám meg magamnak. Nem tehetem ki ennek a veszélynek és nem is fogom. Bármennyire is fájdalmas de muszáj lesz elengednem őt mielőtt még beleszeretnék és miattam esne baja.

Kai még mindig a kezemet fogja és az arcomat fűrkészi.
- Sajnálom! - egy könycsebb legördül az arcomon és a másik kezemmel megtörlöm.
Kai nem érti hogy miért is mondom hogy sajnálom és ez az arcán is látszik.

Hirtelen kikapom a kezemet az övéből és kiszaladok a Grill-ből.

- Vanessa! - kiabál Kai és elkezd utánam rohanni.

Amikor kiérek akkor veszem észre hogy már beesteledett és kihűlt a levegő. Megállok majd pedig beszívom a friss levegőt és próbálok lehiggadni. Ez elég idő volt arra hogy Kai utol érjen és a karomat magához rántsa. A hirtelen jött rántástól elveszítettem az egyensúlyomat és a mellkhasába ütköztem. Nem akartam felnézni rá mert tudom hogy akkor nem bírnám ott hagyni őt. De Kai a másik kezével megfogta az államat és felemelte hogy a szemébe tudjak nézni. Olyan közel áll hozzám hogy érzem a leheletét az arcomon. Néhány pillanatig egymás szemét nézzük majd pedig Kai eltüntetti a pár centiméteres távolságot és a száját az enyémre tapasztja.