Ugyanazok de mégis mások

Szív Vagy Ész

Édes Istenem de hiányzott már a közelsége! Ahogy a száját az enyémre tapasztotta minden józan eszem elillant. Olyan hevesen csókoltam vissza mintha utoljára csókolnám meg. Nem vágyok most másra csak arra hogy vele lehessek és hogy ne legyen ennyire bonyolult a helyzet. Pedig pontosan tudom hogy ezzel még jobban rontok a helyzeten. Nem szabadott volna visszacsókolnom. Nem szabadott volna oda hívni az asztalomhoz hogy megbeszéljük a dolgokat. Akkor most minden sokkal egyszerűbb lenne. Akkor csak a New Orleans-i ügyekkel kéne foglalkoznom. De a szívemre hallgattam és nem az eszemre. Ha az utóbbira hallgattam volna akkor már a legelső pillanatban amikor megláttam megkellett volna ölnöm. De mivel a szívemre hallgattam így most a Mystic Grill előtt csókolózok Kai-al. És most olyan érzelmek jöttek felszínre amiről eddig nem is tudtam hogy léteznek. Kai megtanított érezni. És ezért az a legkevesebb amit tehetek érte hogy elengedem mielőtt még túl késő lenne.

A heves csókcsatánkat én szakítottam félbe. Amint elváltunk egymástól Kai a kezét az arcomra helyezte majd pedig visszatapasztotta a száját az enyémhez. Nagy nehezen de sikerült megállt parancsolni magamnak. Kai elvált tőlem amikor észrevette hogy nem viszonzom a csókját és kérdőn a szemembe nézett.

- Nem lehet! - mondtam neki suttogva.
- Miért nem? - kérdezi zavartan. Erre csak elkezdtem rázni a fejem és a földet kezdtem el nézni.
- Vanessa! - mondta lágy hangon majd pedig a kezével felemelte az államat hogy a szemébe tudjak nézni. - Tudom hogy egy szörnyszülött vagyok és hogy nem érdemelek meg téged! - mondta suttogva majd pedig a fejét az én fejemhez döntötte. - De te megváltoztatsz engem Vanessa! Jobbá teszel engem. És szeretnék egy nap az az ember lenni akit megérdemelsz. - mondta majd pedig megcsókolta a homlokomat.

Egy könnycsepp legördült az arcomon és egyenesen Kai kezére landolt aki még mindig az arcomon pihentette a kezét. Azt hiszi hogy miatta vagyok ennyire távolságtartó pedig nagyon messze áll a valóságtól.

- Én nem érdemelek meg téged! - közöltem vele elcsukló hangon.
- Te meg miről beszélsz? - kérdezi zavartan. - Hiszen pont te érdemelsz sokkal jobbat nálam.
- Ez nem igaz! - mondtam neki majd pedig hátrébb léptem tőle hogy levegőhöz jussak. - Én nem érdemlek meg semmit sem! Én vagyok a szörnyszülött és nem te hát nem érted?! - mondtam idegesen. - Bárki aki a közelembe van az holtan végzi. Bármerre is megyek a baj követ engem. Vonzom magam után a bajt! Ha csak meglátnak engem az utcán vagy hallják a nevemet akkor sikongatva menekülnek előlem. Régebben ez nagyon tetszett de most már rettenetes érzés. Soha sem törődtem senkivel és semmivel sem egészen mostanáig. Sosem sírtam és sosem éreztem semmit sem mostanáig. - mondtam majd pedig kétségbeesve a hajamba túrtam.
- Te törődsz velem? - kérdezi döbbenten. Közelebb mentem hozzá majd pedig a kezemmel végig simítottam a borostás arcán.
- Igen. - feleltem. Erre egy halvány mosoly jelent meg az arcán. - És éppen ezért kell hogy elengedjelek. - mondtam ki suttogva a szavakat. Kai közbe akart szólni de jeleztem neki hogy még folytatom. - Nem könnyű egy Mikaelson-nak lenni, főleg úgy nem hogy az 1000 év alatt rengeteg ellenséget toboroztunk magunknak, akik tervezik a megölésünket. Eddig bárki aki csak egy kicsit is belekeveredett a Mikaelson család problémájába az nem bírta sokáig. Ettől szeretnélek megóvni téged! Nem akarom hogy bajod essen. - mondtam neki szomorúan.

Láttam Kai szemében a kétségbeesést és a könnyeket amik legördültek az arcán. Pár percig némán néztük egymást majd pedig hirtelen Kai a karjaiba zárt. Szorosan ölelt magához úgy mintha sohasem akarna elengedni. Az arcomat belefúrtam a nyakába és próbáltam kiélvezni minden másodpercet hogy az emlékeimbe véssem.

Hirtelen megéreztem Kai leheletét a fülem közelében.
- Nem kell védened engem Vanessa. Ne taszíts el magadtól kérlek! - felelte a fülembe suttogva. - Nem lesz semmi bajom ígérem. És ez az én döntésem és én téged választalak. - beleborzongtam a szava hallatán. Téged választalak! Eddig senki sem mondta ezt nekem és mit ne mondjak eléggé jól estek a szavai. És ez most még jobban bonyolít a helyzeten. Most tanácstalanak érzem magam. Fogalmam sincs hogy a szívemre vagy pedig az eszemre hallgassak. Szerintem ezt Kai is észreveszi mert kérdőn rám néz és közben elkezdi simogatni az arcomat. Látja rajtam hogy most csatát vívok a fejemben, ezért megszólal mielőtt meghoznám a végleges döntésemet.

- Mi lenne ha próbahéten lennék? - kérdezi félve.
- Próbahét? - kérdezem tőle de a hirtelen jött kérdés miatt elnevetem magam.
- Igen Próbahét. Ráérsz meghozni a döntést jövőhéten. Ez a hét legyen csak a miénk. - mondja mosolyogva majd megfogja a kezemet bíztatásként.

Ez nem is olyan rossz ötlet. Lehet ha most hoznám meg a döntésemet akkor azt nagyon megbánnám. De ha letelik az az egy hét akkor csak nehezebb lesz a döntést meghozni.

Pár perc gondolkodás után elkezdtem Kai-ra mosolyogni amivel jeleztem neki hogy beleegyezek a Próbahét-be. Kai elkezdett nevetni majd pedig felemelt és körbe forgatott. Amint letett az ajkát összetapasztotta az enyémmel.

- Ez egy igent jelentett? - kérdezte mintha nem hinne a szemének.
- Igen. - mondtam neki mosolyogva.
- Gyere menjünk a motelbe mielőtt esni kezdene az eső. - mutatott az égre ami eléggé bevolt borulva.
- Motel? - kérdeztem tőle.
- Igen, mielőtt idejöttem kibéreltem magamnak egy szobát. - feleli kedvesen.
- Megnyugodtam. Már azt hittem hogy keresni akarsz egy motelt hogy megdugj. - mondtam nevetve.
- Nem, azt későbbre terveztem! - feleli egy ravasz vigyor kíséretében.

Mit ne mondjak elég hosszú estének nézünk elébe.