⇥ Fate made us ⇤ /VMinKook fanfiction/

⇥ III.rész ⇤

Zihált. Hosszú, rugalmas és gyors léptei futásba váltottak, ámde olyan hirtelen, hogy levegőt is elfelejtett venni. Kellett neki pár perc, hogy térdére támaszkodva kifújhassa magát, tudván hogy zaklatott szívritmusa akkor sem fog lenyugodni ha ő maga már nem fáradt; hisz sírni volt kedve, zokogni, olyan hevesen mint a nemrégiben apja karjaiban hagyott gyermek.

Remegett, egész testében reszketett, mintha csak a föld rengett volna alatta, mégsem csuklottak össze térdei, olyan gyengének nem bizonyult.

-Jimi-

-Azt mondtad -kétségbeesett, elhaló hang szakadt fel torkából, s csak utána vett még egy mély levegőt-, azt mondtad hogy nem járnak ide! -könnyektől csillogó szemekkel pillantott fel Hoseokra, aki aggódva, alighanem rémülten ragadta meg vállait hogy felkeltse figyelmét.

-Nem tudtam, hogy itt vannak -hezitált egy ideig, hogy megszólaljon, mit mondjon a helyzet jobbátevésének érdekében.- Amikor bevittem a dobozt, átmentem a vendégtérbe és láttam Jungkookot, de mire szólni akartam, már eltűntél-

-Jungkook is itt van? -félrevert a szíve, paranoiásan maga mögé pillantott, majd maszkjára, sapkájára tapintott hogy érezze, azok takarják még őt.

-Te Taehyungot láttad? -a vörös lepillantott rá, sajnáló pillantással mérve végig a lassacskán lenyugvó alkatot. Ilyenkor Jimin olyan törékenynek tűnt, ellentétben alapjáraton sziklaszilárd elhatározottságával és megjelenésével.

-A-a kislánnyal. Elkószált szóval visszavittem, de végül Taehyung vette fel. Gyereke van.. -suttogta szavait. Mintha mellkasában lévő szívét egy marok fogta volna közre, csavargatva és szorítva, kitépni készülve azt.- Annyival férfiasabb lett, az arca, az alkata, és olyan boldognak tűnt..

-Egyelőre gyere -lassan megfordította, befelé invitálva őt-, igyál egy pohár vizet és kapcsold ki magad. Fáradt vagy és az érzelmeid uralkodnak feletted, így semmiképp sem tudsz higgadt maradni.

-Csak elfelejteni akartam őket -nem emelte feljebb hangszínét, mintha a szél súgta volna szavait, annál hangosabb nem volt.- Csak annyira, hogy ne fájjon.

-Nem tudod őket elfelejteni -Yoongi hozzájuk lépve rázta meg fejét, együttérző pillantást vetve a magasabbikra-, sose fog menni, addig nem, amíg szereted őket.

Jimin nem szólt ezután egy szót sem, ezzel is jelezve legyőzöttségét.

⇻⇻⧬⦽⧬⇺⇺

-Miért remegsz? -Kook értetlenül figyelte az előtte ülőt, aki továbbra sem nyúlt megrendelt italához, csak meredt arra, ölében a forrócsokit iszogató kislánnyal.- Taehyung? Haló?

-Hinnél nekem -kellett pár másodperc, mire bambulásából feleszmélve megszólalt végre, felemelve tekintetét a szépen díszített, finomnak ígérkező lattéról-, ha azt mondanám, láttam őt?

Jeongguk lassan az alátétre helyezte saját poharát, olyan komolyan meredve az előtte ülőre, mint azelőtt csak nagyon, de nagyon ritkán.

-Nem szórakozol, ugye?

-Ilyennel sose tenném.

-Miről van szó? -összefűzte ujjaikat az asztalon, aggódóan keresve párja pillantását.- Van bármi köze.. Ahhoz, hogy Myung-Hee eltűnt?

-Nem tűntem el! A pillangó volt! -mondta továbbra is állhatatosan a gyermek, felfújt arccal és kivörösödött szemekkel.

-Tudom kicsim -mosolyogta-, de mi nem láttunk, se téged se a pillangót.