⇥ Fate made us ⇤ /VMinKook fanfiction/

⇥ XVII.rész ⇤

-Terhes vagyok.

I-Jun, mint aki azt hallotta, hogy nemrégiben lett megnyúzva egy családtagja, ráadásul még videóra is vették, pillantott az előtte álló, mosolygó nővérére. Ajkai közül kiesett a nyalóka, szerencsére azért a kezében ottmaradt a fegyver.

-Hogy tessék?

-Tudom, tudom, de muszáj volt elmondanom valakinek!

Nem, nem lett volna muszáj. Főképp, hogy a nő nem is akarta hallani nővérének szeszélyes hóbortjait. Yuuna teste alapjáraton olyan törékeny volt mint a nádszál, de ezzel együtt olyan hajlékony is, hogy e tény majd' szétrobbantotta az irigység hatására. Olyan tökéletesen tökéletlennek bizonyult az a hölgy, hogy ép ésszel nem is lehetett felfogni sem létezését, sem cselekedeteit.

Elvégre I-Jun tudta, hogy valakivel együtt van. Lehet, hogy évek óta, erről nem beszélgettek igazán; mégis ők ketten testvérek közelebb álltak egymáshoz mint a titkos szeretők, szinte már lelkitársaknak rendeltettek az idők kezdete óta.

Mégis ez volt a legutolsó, amit hallani akart.

-Nővérem, megőrültél?! -annyira jól állt neki a fekete bőrruha, s az, ahogy olyan gyengéd tekintettel a hasára simított, hogy már-már el is felejtette a kezeiken pihenő vért, a magasban lévő építkezési terület pillérjeit és a tényt, miszerint körülöttük hullák hevertek. A mocsok legalja, ahogy ő mondta volna.- Tudod te, hogy most mit mondtál ki? -megragadta vállait és magához rántotta. Nem dühös volt, inkább aggódott, okkal. A maffiában csak úgy nem lehetett gyereket szülni. Főleg nem ebben. A következményeit pedig az anyának kellett viselnie.

-Tudom, Junnie, hogy mi jár ezzel -arcára simított.- És.. El is fogadom. Úgy döntöttem, hogy megszökök innen.

Még szerencse, hogy nem álltak az építmény szélén, a nő valószínűleg elköszönhetett volna életétől, hisz annyira megszédült mindennek hallatán, hogy helyet kellett foglalnia egy dagadt tag puha holttestén. Összefonta ujjait, homlokát karjainak támasztotta, majd felpillantott az elszánt tekintetű, mégis mosolygó nővérére.

-Yuuna, ezt nem mondhatod komolyan -csak akkor szólította nevén, amikor megért a pillanat két felnőtt közti beszélgetésre.- Kizárt, hogy ezt valóban így gondolod.

-Veled ellentétben, nekem nem volt gyermekkorom -leguggolt elé, majd miután megtörölte kezeit az arcára simított; a fiatalabbik úgy érezte, inkább nem akarja hallani a szavakat, mégsem tudott elfordulni azon csodás tekintet elől.- Megvédtelek téged, I-Jun, de sosem vágytam a maffiára. Yun megismertette velem a másik világot, a bizniszt, a szerelmet.. Én sosem tartoztam ide, hiába végzem jól a munkámat. Minden egyes elvett lélek élete ezeken az ujjakon szárad -remegni kezdett az arcát simító kéz, ő pedig arra fogott, nem is tudta mit gondoljon pontosan. Az ötlet felhozatala már elég veszélyesnek bizonyult, nemhogy a megvalósítás! És utána mit kezd? A maffia bizonyára nem hagyná annyiban..- Nem tudom, hogy meg szabadna-e egyáltalán fognom majd őt, de szeretnék neki egy jobb életet biztosítani, mint az enyém. Nem akarom, hogy mocsokba lépjen, vagy egyáltalán nyúljon valaha is.

-De te vagy az örökös, ha ezt apánk megtudja-

-Ezért szeretném úgy tenni, hogy ne tudjon róla -mosolyogta, keserű kifejezése összeszorította a húg mellkasát.- Szükségem van a segítségedre, I-Jun. Megtennéd ezt még utoljára a nővérkédnek?

Sosem beszéltek ilyen nyíltan. Nem mint két testvér; már-már könnyeket csaltak szemeibe a mondatok. Nagyon, de nagyon szerette őt; hajlandó lett volna elvégezni kétszer ennyi munkát akár, ha az azt jelenti, hogy azzal megnyugszik majd kedves nővére. De nem bízott ennyire önmagában. Nem tudta a rendszer működését, az mindig is az örökös teendője volt. Hogy lehetett hát volna felkészülve egy ekkora változásra?