⇥ Fate made us ⇤ /VMinKook fanfiction/

⇥ XV.rész ⇤

Egyetlen dolgot gyűlölt, és az nem más volt, mint a várakozás. Ha tehette volna inkább választja az órákig tartó, hosszú kínzást, mintsem vár, magatehetetlenül ücsörögve a kanapén. Csak ült, hallgatta az óra idegesítő kattogását, melyet már két vagy három óra elteltével, szinte oly' bosszantónak talált hogy azt hitte, egyenesen kihajítja magát az eszközt az ablakon. Fel akarta hívni Jimint, de mivel amaz nem hordott magával mobilt, kicsit nehezére esett az effajta kommunikáció. Így hát csak csücsült, majd belefulladt az elméjét elárasztó, gondterhelt gondolatokba, úgy érezte hogy azon nyomban öngyilkos lesz ha még egy perccel tovább ki kell bírnia ezt az őrültséget.

Időközben elment Myung-Hee-ért, lenyugtatta a lányt és aludni rakta, de egyszerűen nem fért fejébe a gyermek mondandója.

"Nagy bácsik fogtak meg, egy autóba ültettek és elvittek miután cukrot adtak nekem, de utána annyira ijesztően viselkedtek, és megjelent apu! Olyan volt mint egy hős! Mondd, haza fog ma jönni igaz? Őt is elengedik?"

Nem tudott válaszolni rá. Egyetlen kérdésére sem, csak elcsitította és álomba ringatta, miután megfürdette a kicsit. Heves szívverése nem hagyta, hogy ő is álomba merüljön mellette, pedig már besötétedett, de olyannyira, hogy a tücskök is abbahagyták a ciripelést, inkább nyugovóra tértek.

Nagyjából, mikor felkelt hogy kiviharozzon az ajtón, nyitotta ki a bejáratot vele szemben az elfeledett szőkeség; meglepően nyugodtnak tűnt addig a percig, amíg nem találkozott tekintete a zaklatott barnáéval.

-Ta-

-Mégis hol voltál?! -a fiatalabbik vállon ragadta, nem törődött a kabátján pihenő vérrel, azzal sem hogy miért vannak új szívásnyomok nyakánál, semmivel sem törődött csupán azzal, hogy legszívesebben ordított volna tehetetlenségében; jól tudta, hogy idegességét illendő lenne visszafogni és nem máson levezetni, ámde valahogy képtelenné vált ennek megvalósítására.

-Hogy érted? Dolgoztam-

-Kurvára nem érdekel, hogy dolgoztál! -a hangnemre Jimin rendesen visszahőkölt, aggódó pillantással keresve a másik, ezúttal tincsek fedte tekintetét.- Tudod te, hogy hol van most Jungkook?!

-..Nem?

-Elrabolták -megrántotta vállainál fogva, ha nem tartja meg, feltételezhetően elesik; mindenesetre nem foglalkozott azzal hogy miféle kalandokban volt része, csupán leengedte karjait és leguggolt, hajába tépett.- Elrabolták, Jimin. A szervezet, valószínűleg, amiről meséltél.

Nem érkezett szavaira válasz - de még keresztkérdés sem, vagy egy óvatos érintés esetleg egy nyugtató szó.. Taehyung felpillantott, s észrevette az álló férfi tekintetét. Hogy összetört, vagy megkeményedett-e, nem tudta eldönteni, csupán annyit látott hogy érzelmek sokasága tódult azon csodás íriszekbe.

Hátat fordított, azzal a hirtelen mozdulattal hogy elindult volna azonban a barna felállt és elkapta a csuklóját; megállította, de amaz olyan lendülettel fordította felé testét, hogy lazított a szorításon.

-Hová mész? -lehelte.

-Hogy érted, hogy hova? Kookért -felelte egyszerűen.- Hova máshova mehetnék?

-Mit értesz-

Jimin kirántotta karját a szorításból, kicsit megtántorodott, de megállt pár lépéssel hátrébb. Taehyung nem nyúlt utána, csupán rideg tekintetét figyelte.

-Ha nem érek oda időben, meghal.

-Azt se tudod hol van...

-Nem azért mondtad el, mert szerinted én tudom, hogy hol van? -a barna beharapta alsó ajkát, ökölbe szorultak ujjai.- Mert jól hiszed. Valószínűleg tudom.