⇥ Fate made us ⇤ /VMinKook fanfiction/

⇥ IV.rész ⇤

Szakadt az eső. Rég akadt már olyan alkalom, hogy Seoul egésze esernyőkbe és magasszárú csizmákba, esetleg nagykabátba burkolózott, hogy megvédje magát az égiek haragjától. A járókelők és a kocsisok oda-vissza figyeltek egymásra; ne fröcsköljék társaikat s maguk se legyenek lefröcskölve. Mint egy leegyszerűsített, kicsit bizalmasabb és jólelkűbb macska-egér játék, mely gond nélkül vált az emberek javára.

Annak ellenére, hogy milyen zajongás folyt odakint, a dolgozószoba nyugodtságot árasztó falai végül nem adták vissza azt a ricsajt, melyet Jeongguk amúgy sem hallott, tekintettel a füle mellett szóló lejátszási listára, amely segítségével kizárhatta, s ki is zárta a külvilágot. A késő délutáni szorongással teli készülődés lényegében utolsó nyugodalmas pillanata volt ez; egy kis tanulás, hogy ne érezzen bűntudatot a teendői elhanyagolása végett. Myung-Hee a nagyszülőkkel, Tae pár perc, és hazaér...

Gondolnia sem kellett rá, már kattant a zár és nyílt az ajtó; lomhán, mégis valamelyest izgatottan sietett le az emeletről, hogy megpillanthassa kedvese izmos, némiképp elázott alkatát ebben a mogorva időben.

-Hát hazaértél -köszöntötte. Pimasz mosolyában csak egy cseppnyit lehetett érezni a határozatlanságot, miközben figyelte, miként is zárul be a másik mögött a bejárat.- Már azt hittem, újra te is otthon ragadsz.

-Jó látni téged is, tényleg -motyogta az alacsonyabbik, szitkozódva vetve le átázott sportcipőjét.- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elered. Még azelőtt el akartam indulni, hogy ez megtörtént volna.

-Úgy látszik, nem sikerült -Jeongguk imádta ezt a göndör fejet, a bosszús mosolyt mely szavai után kiült a párja arcára. Természetesen csókjával hamarosan le is törölte onnan. Hiába csak most ért be az idősebbik, a másik nem tudott várni míg leveti nedves bőrkabátját, mire leteszi kinyitott esernyőjét a bejárat mellé hogy az rendesen meg tudjon száradni. Lesimított a barna derekára, magához húzta, szorosan ölelésébe, szenvedéllyel teli csókba vonta őt.

-Már-már azt hiszem -mikor a talán fél, vagy egy centivel alacsonyabb végre levegőhöz juthatott, rövides mosollyal nyugtázta élettársának hevességét-, hogy a mai este nem is arról szól, hogy elmegyünk valahova. Mármint, ha csak ezt folytatjuk.

-Hidd el, nekem az is megfelel, ha itt helyben levetkőzöl -szavai közben Taehyung füléhez hajolt, ujjait lejjebb csúsztatta formás fenekére.- Az ellen sincs semmi kivetnivalóm.

-Hát még nekem, hisz csurom víz vagyok.

Jeongguk lekonyította ajkait.

-Ünneprontó.

-Segíthetsz levetkőzni, ha szeretnél -vigyorogta válaszként a barna, futólag, de csábítóan megnyalva kipirult ajkait.- De akkor maradj is térden.

-Én most pont fordítva gondoltam rá, de a ruhaleszedős részében még mindig benne vagyok.

-Macska a macska elleni játékot viszünk?

-Inkább ázott kutya, és oroszlán, nem?

-Fair -Taehyung bólintott, mégis csupán ellépett társa mellett, könnyedén dobva le magáról nedvesnek bizonyuló sálját, kesztyűit.- Aranyos ajánlat, de majd pia után talán több kedvem lesz hozzá. Most megfagyok.

-Én felmelegíthetlek -mosolyogta a fekete, szórakozottan túrva kócos tincsei közé-, ha szeretnéd.

Taehyung csupán viszonozta a grimaszt, hátat fordítva emelve fel középső ujját. Jeongguk elnevette magát, a pulton fekvő cigarettatartóhoz nyúlt és kiemelt abból egy szálat. A meleg, kellemes illatokkal és érzésekkel teli ház azonban elérte, hogy vissza is rakja azt a helyére. Már egy ideje nem lehettek kettesben az esti összebújáson kívül, hiányzott neki az, hogy akár a gyerekek, elugorjanak egyet randizni, iszogatni együtt, hogy jobban megismerjék azt a személyt akivel már évek óta mindennapjaikat élték.