19.rész

409 16 0
                                    

-Ébresztő fiatalok,indulás van!-nyitott be a szobámba Mase.
-Elaludtunk?!-keltem fel egyből.
-Nem,még nem. 45 perc és indulunk -mosolygott majd kiment a szobából.
Felültem és felakartam állni,de Jude a meleg kezével visszahúzott maga mellé.
-Még csak 2 perc édes -suttogta behunyt szemmel. Halvány mosollyal az arcomon vissza bújtam mellé és átöleltem. Jude a mellemre hajtotta a fejét és belepuszilt a nyakamba.
Pár perc múlva anya nyitott be a szobába.
-Ugye fel vagytok ébredve drágáim?-lépett oda az ágyhoz és lerántotta rólunk a takarót.
-Nagyon bájosak vagytok,de ideje felkelni. Mozgás!-tapsolt. Szemforgatva kikeltem az ágyból és elfoglaltam a fürdőt. Gyorsan felöltöztem,megmostam a fogamat és bekentem az arcomat fényvédővel és hidratálóval és már kész is voltam. Összeszedtem a maradék cuccomat amit még bele teszek a kézi poggyászomba és levittem a bőröndjeimhez,majd vissza siettem a szobámba és gyorsan rendet raktam.
-Indulás!-kiáltotta apa,majd mindenkit kiterelt a házból és bezárta az ajtókat. A reptéri kisbusz jött értünk,hogy elszállítson minket a reptérre ahonnan majd Mase magángépével fogunk utazni,mert felajánlotta,hogy mehetünk azzal.
Mivel 1 nap és 5 óra az út leszállunk Los Angeles-ben és egy hotelben alszunk egy nagyot és repülünk tovább Princeville-be. A reptéren Jude szülei vártak ránk,hogy megérkezzünk és felszállhassunk.

Airpods-al a fülemben,felhúzott lábakkal ültem az egyik ülésen és néztem kifelé a sötétségbe,aztán gondoltam egyet és írtam Rubennek.
Layla: Szia Rub! Megbeszéltük a dolgokat a barátommal és azt mondta,hogy nyugodtan beszélhetünk. Tudom,hogy már alszol, én repülök,de majd reggel beszélhetünk ha szeretnéd!<3
Nem vártam az üzenetét, ezért kikapcsoltam a telóm és hallgattam tovább a zenét,majd 3 számmal később felvillant a képernyőm.
Ruben: Hola cariño! Ennek örvendek nagyon! Nem alszom,mivel dolgozom de attól még reggel amikor megyek haza beszélhetünk!<3 Hová repülsz mi corazón?
Layla: Kauai-ra! Amúgy nem is tudtam,hogy dolgozol!
Ruben: Az Hawaii-on van? Pincérkedek egy étteremben,és most a turizmus miatt éjszaka is dolgozok. Sok a vendég.
Layla: Iiihh akkor nem zavarlak! Jó munkát Rubító.<33333
Ruben: Te sosem zavarsz mi querida. Jó nyaralást,majd küldj képet!😘
Layla: Okés,köszi Rub🥰

-Szia édes -ült le mellém Jude.
-Szia -vettem ki mosolyogva a fülhallgatóm.
-Nem vagy álmos?-kérdezte.
-De egy kicsit. Miért?-ráncoltam a szemöldököm.
-Jack kijött a kis kanapéra aludni úgyhogy felszabadult a francia ágy. Azt hallottam,hogy elég kényelmes -mosolygott féloldalasan.
-Gyere!-húztam fel az ülésről és behúztam a helyiségbe. Az aprócska szobába csak annyi hely volt,hogy belépj és le is feküdj. Hosszan nyúltam az ágyon,-ami tényleg elég kényelmes volt- és Jude rám mászva a mellemre hajtotta a fejét és belepuszilt a nyakamba.
-Ez csikiiiiiz!-kacagtam fel,mire mégtöbb puszit kaptam a nyakamra.
-Szeretlekszeretlekszeretlekszeretlek!-puszilgatott.
-Én is téged,csak hagyd már abbaaa!-nevettem.
-Még egy utolsó puszit -csücsörített én meg a szájához nyomtam a számat.
-Tessék,remélem elégedett vagy -simogattam meg az arcát.
-Hát persze -hajtotta vissza a fejét a mellemre és lehunyta a szemét. Jobban magamhoz öleltem a testét és megpusziltam a fejét.

Összesen 5 órát aludtunk és még csak az Atlanti-óceán kellős közepe felett repültünk el. Kimásztunk az apró helységből és kivonultunk.
-Na megjött a szerelmes pár!-vigyorgott Mase.-Remélem azért baba még nem lesz.
-Keresztanyukád térdkalácsa,Mase!-szúrtam oda neki.
-Ilyen ez amikor nem küldhetsz el a kurva anyámba,se a kurva nénikémbe,mert mindkettő itt van! De azért szegény keresztanyám térdkalácsát ne bántsd!-tettetett felháborodást.
-Lala! Ne beszélj csúnyán!-szólt rám apa.
-Lalaa! Gyere unózni!-rángatta a karomat Jack. Jobe és Jack az egyik asztalnál ülve kártyáztak. Leültem Jobe mellé és osztottak nekem is lapot. Tőlem zengett az egész repülő,mert mindig nyertem.
-Na menj már! Csalsz!-dobta le a kártyáit Jobe.
-Nem csalok,csak te vagy szerencsétlen kedves legjobb barátom -vigyorogtam rá.
-Fhuuu!!!! Hagyjál!-rázta a fejét mérgesen. Egy dologgal lehet a kis Bellingham-et kihozni a sodrából és az pedig az,ha felvágsz a nyereséggel.
-Jólvan! Kiszállok! Nyerj te is egyszer!-nevettem.
-Menj is!-bólogatott Jobie.

Leültem az egyik ülésre és újra betettem a fülhallgatómat a fülembe. Közben figyeltem a többieket ahogy beszélgetnek. Tuti a fociról volt szó,mert Mase és Jude is nagyon bólogatott amikor apa beszélt. Anya,Debbie és Denise pedig pezsgőztek és közben pletykálkodtak,aztán amikor Jobe és az öcsém is megunták a kártyázást oda ültek a fiúkhoz és bekapcsolódtak a beszélgetésbe. Én miután meguntam a zenehallgatást előszedtem a Spanyol szerelmi átverést és fellapoztam. Jó kis részek voltak benne, mire leszálltunk LA-ben ki is olvastam. Még jó,hogy több könyvet hoztam magammal.
-Egész úton olyan hallgatag voltál picúr,mi a baaj?-karolta át a vállamat Mase,miközben magunk után húzva a bőröndöket a reptéri kisbuszhoz igyekeztünk.
-Ja semmi,csak nem érdekel amiről ti beszéltek és anyámékkal meg nem fogok pletykálkodni,úgyhogy maradt az olvasás. De az sosem árt,mert kiolvastam egy naaagyon jó könyvet,csak az az,hogy hiányozni kezdett tőle Spanyolország meg a rokonaim akiket annyira nem bírok...-magyaráztam.
-Aaa... miért nem írsz rá az egyikre? Akit a legjobban bírsz -kérdezte.
-Biztos,hogy nem! A-a! Szó se lehet róla!-tiltakoztam.
-De miért?-ráncolta a szemöldökét. Egy pillanatra megakadtam és igazából én sem tudom,miért nem akarok beszélni a spanyol rokonaimmal.
-Nem is tudom... mindent tudni akarnak meg...áhhhh-ráztam a fejemet.
-De az nem baj! Kérdezd meg az egyiket, hogy mehetnél e hozzájuk egy kicsit,hogy meglátogasd őket -ültünk be a buszba.
-Nah jó! Majd ráírok Lucía-ra,mert ő a legnormálisabb -forgattam meg a szemeim.
-Így van! Így kell ezt csinálni!-borzolta össze a hajamat.

Amikor megérkeztünk a hotelba,Jude-val lecuccoltunk és elindultunk vacsorázni. Mivel a hotelban most nem volt semmi olyan amit szerettünk volna,rendeltünk mekit és megettük azt. Mekizés közben írtam egy üzit Lucía-nak,hogy mizu van és,hogy mehetnék e hozzájuk meglátogatni.
Lucía: Persze chica! Hogyne jöhetnél? Te jó ég! Nagyon hiányzol amúgy is! Gyere nyugodtan!
Layla: Tényleg?
Lucía: Igen,igeeen!
Layla: Oksi,akkor megkérdezem anyát.
Felugrottam az ágyból és átfutottam anyámékhoz.
-Anya!!!!-rontottam be.
-Jesszus,megbolondultál? Mit akarsz?-rezzent össze.
-Nyaralás után mehetek tía Carmen-ékhez?-kérdeztem.
-Igen,de én is megyek -bólintott.
-Oksa!-vigyorogtam,majd kimentem a szobából,vissza Judehoz.
Layla:Na meheteeeek!
Lucía: Ezazzz!!!! Akkor várunk,niñita!
Layla:<3333
-Mi ez a nagy boldogság édes?-húzta fel a szemöldökét.
-Megyek Spanyolországbaaa -táncoltam.
-Oh,azt hittem nem szereted ott -zavarodott össze.
-Hát amúgy rájöttem,hogy a családomról van szó akikkel rengeteget játszottam kiskoromban,úúúúgyhooogy -forogtam.
-Ahhhhhhaaaa.....-bólintott.
-Naa ne legyél féltékeny,mi amooor -öleltem át a nyakát.
-Én? Én biztos nem vagyok az!-puszilta meg az arcomat.
-Neeeeem,áhh dehogy!-ráztam a fejemet.
-Tényleg nem -bújt hozzám.
-Szeretlek -pusziltam meg a homlokát.
-Én is téged -dünnyögte.
-Kop,kop -nyitott be Mase.
-Sziiiiiiia Masey!-mosolyogtam rá.
-Naaa megengedték?-kérdezte.
-Igeeeen!-ugrottam fel Jude öléből.
-Iiiiiiiiii!-ugrált velem Mase.
-Mi a franc történik itt?-szeppent meg Jobe,Jackkel az oldalán.
-Áhh,semmi ez csak a szokásos -legyintett Jude.
-Megyek Spanyolországba -táncoltam.
-Miiii? Azt hittem utálod ott -csodálkozott Jobe.
-Si,si, meggondoltam magam -ugráltam.
-Hűha -pislogott meglepődötten a legjobb barátom.
-Nem akarunk menni valahovaaaaaaa?-lihegtem.
-Ezért jöttünk -kapott be egy nuggetset Mase.
-Uh,de jó! Menjünk! Gyere bollito,sétálni megyünk. Felfedezzük az amerikai életet!-rángattam fel a barátomat az ágyról.
-Had öltözzek már át -mutatott a bőröndjére.
-Te így is szexi vagy,jöhetsz mackónackóba,osito. Senki nem fogja észrevenni!-rángattam.
-De hallod ne rángass már légyszii -szólt rám.
-Oh bocs... -motyogtam zavartan. Ez olyan gáááááz...
-Na gyere -fogta meg a kezemet és a többiek után indultunk.

Szétnéztünk egy kicsit a városban és már jöttünk is vissza,mert nagyon fáradtak voltunk és reggel utazunk tovább. Bementünk a kedvemért egy könyvesboltba,hogy legyen amit olvassak az úton. Hiába hoztam magammal 4 könyvet, azt a parton olvasásra tartogatom.

My best friend's Brother | Jude BellinghamDonde viven las historias. Descúbrelo ahora