My best friend's Brother | Jude Bellingham

43.rész

-Tudom -hunytam le a szemem.
-Tegyünk úgy,mintha ez meg sem történt volna...-engedett el.
-Oké -haraptam be az ajkam,majd vissza ültünk a kocsiba és mentünk tovább Liverpool-ba.

Jude: Meghallgatsz? Kérlek!
Jude: Lala?!
Jude: Írj vissza légyszi!
Jude: Szeretlek! Tényleg!
Jude: Elbasztam,tudom. Sajnálom. Bocsáss meg nekem!
Jude: Semmi az ég világon nincs köztünk Daisy-vel. Csak... annyira vonzott,hogy megcsókoltam. Nem tudtam ellenállni neki.
Jude: Mindenkinél jobban szeretlek és szükségem van rád.
Lala: Aki egyszer már megcsalt,miért fogadnám vissza? Nem kell sajnálkoznod,Jude.
Jude: Egy apró félre lépés volt,semmi több!
Lala: Az pont elég ahhoz,hogy tönkre tegye a kapcsolatunkat. Gratulálok.
Jude: Kérlek! Ha igazán szeretsz, adj még egy esélyt.
Lala: Még meg is zsarolsz?
Jude: Nem! Dehogy!
Lala: Ez szánalmas.
Jude: De szeretlek...
Lala: Ha szeretnél, ellent tudtál volna állni annak a kurvának még akkor is ha olyan nagyon vonzó volt!
Jude: Én...
Lala: Na ennyi...
Lala: Hatalmas nagy hiba volt elmenni veled randizni. Csak tudod elvakított a rózsaszín köd,és nem láttam a valódi éned.
Jude: Azt az oldalamat mutattam neked,amit még soha senkinek... egyedül csak te ismered ezt az énemet. Kérlek ne legyek én a legnagyobb hibád...
Lala: Ne könyörögj. És hagyj békén.

Idegesen visszacsúsztattam a készüléket a zsebembe és belemélyedtem az ülésbe.
-Mi a baj?-pillantott rám Ruben.
-Semmi -fordítottam el a fejem.
-Szerintem adnod kéne egy esélyt neki,hogy megmagyarázza -tanácsolta.-Végül is szereted,nem?

Jobie: Miért zaklat a bátyám azzal,hogy nem akarod meghallgatni?
Lala: Azért,mert nem is akarom meghallgatni.
Jobie: Aghj! Ti ketten borzasztóak vagytok! Tudom,hogy nehéz,de szereted és ő is szeret és hallgasd meg! Légyszi!
Lala: Igen szeretem,de megcsalt. Minek adjam meg neki azt az örömöt,hogy kezdjen magyarázkodni?
Jobie: Kérlek,Lala! De mostmár hagyjatok,mert kihajítanak edzésről!

-Szeretem,de...-sóhajtottam.-Jobe is azt mondta,hogy adjak neki esélyt.
-Na hát akkor?-mosolyodott el halványan.
-Nem tudom,Ruben. Már annyit sírtam miatta. De annyira hiányzik,meg szeretem! És ah,bassza meg! Nem akartalak megcsókolni,csak a düh...-magyaráztam idegesen,elfojtva a könnyeim.
-Semmi baj -nyugtatott.

Liverpool-ban egy csodás délutánt töltöttünk el kettesben Rub-val. Fagyiztunk,meg beültünk kávézni  az egyik kedvenc liverpool-i kávézómba. Sétálgattunk a folyó parton és sokat beszélgettünk úgy mindenről,aztán elindultunk haza,mert neki kellett menni reggel dolgozni,hisz a cég új éttermét jött kipróbálni,nekem pedig délelőtt kresszvizsgám lesz. Ruben kirakott a házunknál,én meg felcammogtam a szobámba. Még lefekvés előtt átnéztem a tananyagot és beszélgettem a csajokkal,aztán lefeküdtem aludni. Az ágyneműm tömény Jude illatot árasztott ami most nem volt a legkellemesebb érzés. Ezért fogtam magam és ágyneműt cseréltem. A friss ágyba befeküdtem és azon gondolkodtam,hogy hol rontottam el. Mivel érdemeltem ki azt,hogy megcsaltak. Hirtelen felindulásból,felkaptam a telefonom az éjjeliszekrényről és írtam Jude-nak.

Lala: Jude
Lala: Alszol?
Jude: Nem. Vártam,hogy írj.
Lala: Oh. Na,hát akkor... megmagyaráznád,hogy mivel érdemeltem ezt ki?
Lala: Talán szeretnéd,ha megint szőke legyek? Vagy legyen műpillám?
Jude: Figyelj édes.
Lala: Ne hívj így... már nem vagyok az édesed.
Jude: Nekem az maradsz.
Jude: Na figyelj rám.
Jude: Fogalmam sincs,hogy mi ütött belém,vagy,hogy mi játszódott le akkor a fejemben,de azt tudom,hogy nagyon megbántam és hatalmas nagy balfaszságot csináltam. Tényleg hiányzott már Daisy,de nem gondoltam volna,hogy megcsókolom.
Lala: Hívj fel.
Pár másodperc múlva már Jude helyes pofija jelent meg a fapados telefonom képernyőjén.
-Hűha,micsoda minőség -jegyezte meg halványan mosolyogva.
-Jude... a lényeget -sóhajtottam szomorúan.
-Szóval...-folytatta.-Mint mondtam,tényleg nem számítottam rá,hogy ez lesz. Csak...én nem is tudom. Nem mondom,hogy te jutottál róla eszembe,mert nem. Itt volt egy pár napig az egyik ismerősénél,és az alatt találkozgattunk...
-És ezért nem írtál? Meg ezért hagytál olvasotton? Mert vele voltál?-pislogtam könnyes szemekkel.
-Igen...-szorította össze az ajkait.-Bassza meg! Sajnálom,jó? Elcsesztem! Tudom! Hogyan hozhatnám helyre?
-Sehogy -ráztam meg a fejemet keserű mosollyal az arcomon.
-Ne,ne,ne! Ne mond ezt,kérlek!-pánikolt be.-Nem akarlak elveszíteni,a kurva életbe már! Fontos vagy nekem,érted?
-Ha fontos lettem volna -kezdtem szipogva.
-Ne kezd!-tiltakozott.-Kérlek! Adj egy esélyt,hogy jóvá tegyem! Ez egy apró hiba volt,amit én sem akartam,de mégis megtörtént! Mindenki hibázik,nem?
-Jude. Eleget sírtam már érted. Nem szeretném,hogy újra megcsalj -motyogtam szomorúan.
-Nem foglak! Ígérem!-tette a szívére a kezét.-Tudod,hogy mindig betartom a szavam.
-Még átgondolom...mostmár le kell tennem,holnap vizsgázok -sóhajtottam elkeseredve.
-Rendben...-bólintott.-Szorítok. Aludj jól,szeretlek.
-Jó éjt -nyomtam ki a hívást.

A párnába fúrtam a fejem és gondolkoztam. Pro és kontra érveket állítottam magamban,hogy mi hasznom származna abból,hogy újra esélyt adok Jude-nak. Végül a pro érvek nyertek,viszont arra a döntésre jutottam,hogy holnap egy kávé keretein belül megbeszélem a csajokkal,hogy ők mit gondolnak erről.

-Szerintem,megszállottan imádjátok egymást -vonta meg a vállát Madds.
-Nem is, csak ő -kavargattam a kávém.
-Jaj,ugyan már! Nem kell itt hazudni. Tudjuk,hogy mi van -horkant fel Lily.
-De -fujtattam.
-Nincs de! Hívd fel és mondd el neki,hogy szereted!-nógatott Jess.
-Edzésen van -néztem az órára.
-Mikor végez?-vonta fel a szemöldökét Grace.
-Még kb 10 perc, még 20 perc mire fürdik,meg összepakol és felöltözik,aztán meg még 20 perc amire hazaérnek -hadartam.
-Add a telód -nyújtotta a kezét Madds.
-Tessék -nyomtam a kezébe.
Lala: Ha vége az edzésnek,hívj fel!!!!! Fontos.
-Ne már! Szegény azt fogja hinni,hogy valami bajom lett!-meredtem a képernyőre.
-Nem baj -mosolygott ördögien Maddie.

20 perc múlva villogott a telefonom,hogy Jude hív videó hívásban.
-Ne már csajok! Nem veszem fel!-ráztam meg a fejem.
-De!-mondták egyszerre,majd Madds oda nyúlt a telefonhoz és fogadta a hívást.
-Sziiiaa -néztem a kamerába kínosan.
-Baj van kicsi?-kérdezte ijedten,miközben otthon pakolászott valahová sietve.
-Ja neeem,niiincs -legyintettem.
-Akkor?-vonta fel a szemöldökét.
-Mindegy,majd beszélünk -haraptam be az ajkam.
-Oké,majd igyekszem -bólintott.
-Hová?-kerekedett el a szemem.
-Hogy tudjunk beszélni,mert most sietek,mindjárt indul a gépem -hadarta.
-Oké,oké!-bólogattam.
-Majd később beszélünk! Vigyázz magadra édes!-ajándékozott meg egy nagyon cuki mosollyal.
-Szia -préseltem össze az ajkam,majd kinyomtam a hívást.
-Aaaaaaaaa!-olvadozott Grace.-Azt mondta,hogy édeeees!
-Ja,mindig így hív -vontam meg a vállam.

A lányok még két órán keresztül nálam voltak,mivel csak az enyém volt a ház. Beszélgettünk,meg filmet néztünk,aztán már mindenki ment haza. Miután elpakoltam a mosogató gépbe a mosatlant,felszaladtam egy könyvért,majd a kanapéra bekuckózva olvastam volna,csak hogy valaki kopogtatott. Biztos Ruben az. Fujtatva az ajtóhoz csoszogtam,és morcosan kinyitottam.
-Miért vagy ilyen morci?-mosolygott Jude az ajtóban.
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem leesett állal.
-Jöttelek meglátogatni -vonta meg a vállát.-Bemehetek?
-Ja,persze. Gyere -engedtem be az ex-barátomat.
Hátat fordítva neki a plafonra szegeztem a tekintetem és magamban egy hosszat káromkodtam. Hosszasan kifújtam a levegőt és a lehető legkedvesebb fejjel néztem rá,amire most képes vagyok.
-Kérsz valamit?-fordultam vissza hozzá.-Kávét,vizet?
-Nem,köszönöm -rázta meg a fejét,majd hozzám lépve magához ölelt.-Kurvára hiányoztál.
-Jude...-toltam el magamtól.
-Igen?-pillantott le rám.
-Kérlek ne tegyél úgy,mintha semmi sem történt volna -sütöttem le a szemem.
-Hogy érted ezt?-ráncolta össze a homlokát.
-Ne mondd,hogy hiányoztam,mert ez így nem oké,hogy megcsaltál és most úgy teszel,mintha ez meg sem történt volna -néztem rá.
-Sajnálom. De tényleg hiányoztál. Szinte egy hónapja nem ölelhettelek meg -tárta szét a karjait.
-Helyettem meg mást öleltél...-indultam vissza a kanapé felé.