Huszonnyolc

1K 33 0
                                    

A P R I L

🥀

SZOMBAT. Csupa nagy betűvel.

Nem vártam ezt a szülinapi bulit, de mivel a legjobb barátnőm tartotta így muszáj volt elmennem. Össze szedtem minden kedvem ami még a borkán alján lapult és kimásztam a fürdőkádból. Magamra tekertem a törölközőt és megszárítottam a testem majd a hajam is.

Legszívesebben itthon maradtam volna és áthívtam volna Nathan-t, hogy össze bújva meg nézzünk egy szar filmet, miközben a karjai közt heverek elrejtőzve a világ elől. Az elmúlt három nap csodálatos volt. Nathan-el suli után együtt távoztunk, lógtunk a városban és beszélgettünk, kézen fogva sétáltunk, be ültünk kajálni az egyik legjobb kebabos gyors étterembe, ittunk forró csokit és nevettünk és úgy éreztem még jobban bele estem, mint eddig. Rettentően jó érzés volt tapasztalni milyen az igazi Ő. Amikor nem kell titkolóznia előttem, nem kell visszafognia ha trágárul szól hozzá valamihez és imádtam, hogy akkor csókolt meg amikor csak akart. Végre úgy éreztem egy rendes pár lehetünk, mint amilyenek akartunk lenni a baleset előtt...

- Ó bocsi picim, nem tudtam, hogy itt vagy! - anya benyitott a fürdő szoba ajtaján és ahogy meglátta, hogy a tükör előtt rendezem a hajam beljebb lépett és becsukta maga mögött az ajtót. - Készülsz a bulira?

- Igen. Még van egy kis időm mielőtt Nathan meg érkezik, addig kész kell lennem. - válaszoltam. A hajam egyik részét be fontam félig és meg kötöttem egy picike gumival. A többi részét úgy döntöttem be göndörítem alól.

- Szóval már egy pár vagytok? - kíváncsiskodott és leült a fürdőkád szélére amiből már kiürült a víz és csak hab foltok árulkodtak használatáról. - Sajnálom, hogy Noah kellett el mondja az újságot.

Kikerekedtek a szemeim. Basszus! Hogy felejtettem el szólni az anyámnak, hogy kapcsolatba kezdtem? Annyira boldog voltam és elvoltam Nathan mellett, hogy teljesen megfeledkeztem arról ami igazán fontos. Persze még Raven-nek is elmondtam üzenetben és egy órát chateltunk róla. Hihetetlen nagy bűntudat folytogatta a torkom. Nagyot nyeltem és félve megfordultam. Anyára néztem, de tekintetében semmi haragot nem véltem fel fedezni. Helyette kedvesen mosolygott, kezeit maga mellett támasztotta és fejét picit oldalra döntötte. Haja kontyban volt felkötve, egy pár őszhajszál is előbújt szőke tincsei között. Farmer nadrágot és szürke kötött felsőt viselt, igazán illett hozzá.

- Légyszi ne haragudj, esküszöm el akartam mondani, csak annyira elfoglalt voltam, hogy elfelejtettem. - egyik kezem az állam alá támasztottam, másikkal hasam öleltem körbe. Vártam a válaszát.

- Nem haragszom picim, csak szeretném ha be avatnál engem is az életedbe. Nem vagyok én olyan boszorkány, hogy mindent meg tiltsak. - halkan felnevetett és fejét rázta. - Mesélj, hogy viselkedik veled?

- Nagyon szeretem őt, és eddig ő is ezt éreztette velem. - mondtam. Gondolkoznom sem kellett a válaszon.

- Ezt akartam hallani! - mosolygott. - És a buli? Sok meghívott lesz?

- Szerintem igen. Raven elég népszerű és gyönyörű. Biztos lesznek egy páran. - vontam meg a vállam és vissza fordultam a tükörhöz. Felkentem egy kis szempilla spirált, hogy dobjak egy kicsit az alapból rövid szempilláimon.

- De ne rúgj be nagyon, jó? Csak mértékkel! - javasolta előrébb dőlve, és halkabban mondta. - Ha apád megtudja, hogy ezt mondtam kiakad, ez a kettőnk titka lesz, jó?

KözelebbWhere stories live. Discover now