Közelebb

nyolcadik fejezet

A P R I L

🥀

Belépve az iskola folyosóira a szekrényem felé irányultam. Magabiztos léptekkel, mosolyogva vonultam végig a néhány diák előtt. Kivettem a szükséges füzeteket a szekrényemből és megkerestem Raven. Szokásához híven, kora reggel kint ül a könyvébe merülve. Az apukája korán behozza autóval, amikor elmegy dolgozni ezért Raven majdnem egy órát vár az első óra kezdetéig.

- Szia. - köszönt és becsukta a könyvet. - Mizu? - nézett fel rám. - Hűha mi ez a stílusváltás? Baromi jó ez a rúzs!

- Két csalódás között eszembe jutott, hogy ilyenem is van. - vontam meg a vállam. Leültem mellé ő pedig átölelt.

- Nem keresett? - kérdezte óvatosan.

- Nem bír érdekelni. Magasról teszek rá, hogy mit csinál az a dísz barom. - akkor is ha rohadt jó volt vele a bulin...

Elővettem a táskámból a kis kerek zsebtükrömet és megnéztem a sminkem.

- Ki vagy te és hol van a barátnőm? - kérdezte Raven viccelődve.

- Itt van bent, csak épp próbál kiszabadulni, de az új gonosz énje nem engedi! - válaszoltam vissza belépve a szerepbe viccesen.

- Baszki, ezt nézd! - tolta elém a telefonját. - Az ott nem te és Nathan vagytok?

A telefon kijelzőjén meg volt nyitva az Instagram és nem tudom kinek a képét mutatta felém.

- Ez egy fiú.

- A háttért nézd! - bökött arra a részre. Leesett az állam.

A mosolygós srác mögött, pár fiatal látszik és mi ketten, amikor elsőre összeakadtunk. Mondjuk csak Nathan-t lehet felismerni, én pont oldalast látszok, de többnyire a hajam eltakarja az arcom.

- Ki ez a kis buzi, kérni fogom hogy töröljék a képet jogszabály sértések miatt! - adtam vissza a telefonját és idegesen felálltam.

- Most hova mész?! - kérdezte mert látta hogy elindulok.

- Órára! Neked se ártana! - válaszoltam kicsit flegmán, majd otthagytam.

🌹

Pár óra elteltével összefutottam véletlenül Noah-val a folyosón. Nem is tudtam hogy ebbe a suliba jár. Kimentünk az udvarra és beszélgettünk.

- Tudod Noah, azon a bulin minden olyan könnyen ment. Most meg minden olyan nehéz. Nem kellek neki. És szinte lehetetlen elkerülnöm. Ma reggel elhatároztam, hogy megmutatom neki, mit veszít, ha eldob magától! De nézz rám, itt ülök az iskola hátsóudvarán, elfolyt sminkkel és újra sajnáltatom magam! - hajtottam le a fejem tenyeremmel elfedve arcomat.

- Ha egy barátnak elmondod mi nyomja a lelked, az nem sajnáltatás. - Noah kezével megsimította a hátam, hogy megnyugtasson. - Olyan nincs, hogy nem kellesz neki. Magát próbálja védeni.

- Mégis mitől? Tőlem? - nevettem fel.

- Pontosan. Fél, hogy összetöröd őt. - mondta Noah az én szívem pedig hevesebben kezdett verni.

Ja, hogy én töröm össze őt? Nem is gondoltam volna, hogy ilyen opció is létezik.

- Nem tudnám bántani... - motyogtam magam elé bámulva. Hirtelen felálltam. Hogy gondolhatok ilyent? Hogy érezhetek így? Hiszen alig ismerem. - Össze kell szednem magam. Nevetségesen nézek ki. Szerintem megvárom amíg becsengetnek, hogy ne lásson meg senki.

- De akkor elkésel az órádról és hiányzásod lesz. - mondta Noah. - Vedd ezt fel, - vette le a kapucnis felsőjét és nyújtotta át nekem. - elég nagy, hogy eltakarjon és nem is ismernek fel benne.

Belebújtam a felsőjébe, ami valóban elég nagy volt. Fejemre húztam a kapucnit és hálásan Noah felé néztem. Úgy éreztem meg kell ölelnem, ezért meg is tettem.

- Egy okom van, hogy ne bánjam teljesen, hogy elmentem abba a buliba. Hogy megismertelek téged. Köszönöm, hogy újra segítettél rajtam. - motyogtam Noah-nak aki csak körém fonta karjait és állát a fejemre rakta.

Elengedtük egymást, ideje volt visszatérni a valóságba. Elindultunk vissza az iskola épületébe. Észrevettük, hogy Nathan felénk jön. Elég idegesnek tűnt. Vajon mi baja lehet? Amikor elénk ért megálltunk mindhárman. Nathan a szemembe nézett, mintha mondani akart volna valamit, de ajkait összeszorította. Noah-ra nézett, és hirtelen megindult felé. Noah magasabb volt, mint Nathan egy kicsivel, mégis úgy éreztem Nathanban most több ideg van.

- Hé, haver, nyugi van! - szólt rá Noah és felemelte kezeit.

- Rohadtul nincsen nyugi! És nem vagyok a haverod! - mondta Nathan idegesen, majd ököllel behúzott egyet Noah arcának.

Megijedtem, ezért felsikoltottam. Tennem kell valamit!

- Nathan! Fejezd be! - szoltam rá, de nem figyelt rám. - Nathan! - közel merészkedtem hozzá és Noah elé álltam. Így ha Nathan üt, vagy engem talál el, vagy leáll. Az ökle felemelkedett a levegőbe és meglendítette, amikor észrevette, hogy én állok ott megállt és mérgesen nézett rám.

- Állj arrébb April! - ordította Nathan.

- Nem amíg abba nem hagyod. Mi a fene ütött beléd? - kérdeztem én is hangosan. Legszívesebben megölelgettem volna és megsimogattam volna az arcát, megfogtam volna a kezét és elmondtam volna neki, hogy minden rendben van. De haragudtam rá. És ezt tudnia kell.

- Mit csinálsz te ezzel? Hm?! - mutatott erőszakosan a hátam mögött álló Noah-ra.

- Beszélgettünk.

- És akkor miért nézel ki így? Látom, hogy sírtál. Bántott téged? - kérdezett tovább Nathan.

- Nem! Nem ő bántott engem! Te voltál az Nathan! Te bántottál engem! - kiáltottam rá. Már éreztem, hogy én is ideges vagyok. És csalódott.

- Te sirtál miattam? - kérdezte enyhe hangon.

- Semmi közöd hozzá oké?! Csak lépj le, mint a múltkor és minden oké lesz. Mert te ezt csinálod, szó nélkül lelépsz, aztán felkavarsz mindent. Noah a barátom és ha még egyszer bántani mered, Nathan, esküszöm, soha többé nem beszélek veled! - tomboltam ki magam. Még szerencse hogy már óra van, másképp már az egész iskola erről beszélne.

- April... Én... - Nathan szemebe nézett összezavarodva és közelebb lépett felém. Két kezével megfogta az arcom és gyengéden megsimította hüvelykújával. - Te sírtál miattam? - kérdezte újból.

Ahogy rám nézett, éreztem, hogy valami nincs rendben. A gyomromban az a hülye érzés, és a szívem hevesebben vert, mint eddig. Hogy lehetnek ilyen érzéseim egy olyan személy iránt akit alig ismerek pár napja? Megfogtam a kezét és lehámoztam magamról. Elfordultam tőle és Noah-ra pillantottam. Elindultam szó nélkül az iskola épülete felé és Noah csendben követett, mellém állva. Nathan nem jött utánam, nem szólt, nem érintett meg, csak állt egymagában a gondolataival.

sam smith
latch