Közelebb

tizenhetedik fejezet

N A T H A N

🌹

 

  Mennydörgések hangja és villámok fénye miatt tombolt a tenger alattunk. A hullámok a hajó oldalának csapódva lökdösték ide oda egymás között, s a hajó vész jóslóan inogott, majd-majd eldőlt. Kétségbe esve, a félelemtől szinte remegve gondoltam azon, hogy mégis mit tehetnék; semmit, hiszen a természet az úr.

April a létrára mászott, majd felment rajta, fel a fedélzetre, ki a szakadó esőbe, miközben rámpillantott, de úgy ,mintha egy ismeretlent bámult volna az utcán. Semmi érzelemmel az arcán. Gyorsan utána sietek, hogy vissza hozzam oda ahol biztonságban lehet.

- Kedvesem, gyere menjünk vissza! Nem biztonságos idekint! - kiabáltam túl a hullámok zaját kétségbe esetten.

Meg ragadtam a kezét, de ő elrántotta és jéghideg tekintettel nézett rám. Szürke ruhája vizesen tapadt gyönyörű testére, csakúgy mint a haja. Miért ilyen gyönyörű ilyenkor is?  És miért rántotta el a kezét? Mi baja van?

- Szerelmem, kérlek szépen, könyörgöm, gyere velem! - fogtam meg újra a kezét. A szemembe nézett és megszólalt.

- Áruló!

Suttogta a szavakat, mégis olyan tisztán hallottam, mintha csak otthon suttogta volna, hogy szeretlek. Szavai késként támadtak a mellkasomra. Hirtelen nehezen vettem a levegőt, és levert a víz is. Csak ezt ne...

April elengedte a kezem és tett hátra pár lépést. Az ég dörgött, a villámok csak úgy cikáztak a fejünk fölött. A szemembe nézett, haját fújta a szél és a ruhája alja is lobogott, majd hátravetette magát, bele a gyilkos hullámok közé.

- NE! - kiáltottam utánna rohanva. - NE! NE ! NE! APRIL!

A könnyek egymás után folytak le az arcomon, éreztem ahog a szívem darabokra szakad és a lábam remegni kezd, de erőt vettem magamon és beugrottam a vízbe én is, hogy megkeressem a szerelmemet. Majd hirtelen eltűnt minden fekete felleg az égboltról, a hullámok elcsendesültek, kisütött a nap és a hajó egyre távolabb került tőlem. Ott maradtam összetörten a tenger közepén, kétségbe esve, rettegve.

Egyedül.

🌹

 

  - Shh, semmi baj, itt vagyok!

April megnyugtató hangja rántott vissza a valóságba. Egymás mellett feküdtünk, ő inkább ült és a fejem a mellkasához húzta, miközben a hajamat simogatta, ami annyira jól esett. Ziháltan és izzadtan felültem. Körbe néztem a szobában és szerencsémre az ágyamban feküdtem még mindig a nagyika házában. De ami a legfontosabb, hogy Ő is velem van.

A szemébe néztem és láttam benne az aggodalmat amit én okoztam. Közelebb húzódtam hozzá és felé fordultam. Magamhoz húztam a mellkasomra, majd lábaimmal is körbe fogtam az övéit. Nekidőltem az ágy hátának és átöleltem őt. Hála az égnek, hogy csak egy hülye álom volt! 

- Minden rendben van Nate? - tette fel a kérdést amire nem igazán tudtam a választ.

- Igen, persze! - mondtam, és belepusziltam a hajába. April megfordult velem szembe és az ölembe ült, majd így fonta körém karjait.

- Mit álmodtál? - kérdezte kíváncsian. Ha te tudnád, amit én...

- Sok baromságot. - rántottam meg a vállaimat hanyagul. Nem állt szándékomban elmesélni neki, ahogy tengerbe vetette magát miattam.

-  Elég komolynak tűnt. A nevemet motyogtad... - hajtotta le a fejét. Néztem az arcát. Imádtam ahogy tisztán kimutatta gyengéd érzelmeit felém. Felemeltem a fejét és a kiengedett hajával játszottam. Ekkor vettem észre, hogy az én pólóm van rajta és alól csak a bugyi fedi testét. Magamra néztem  és rájöttem, hogy rajtam még annyi sem volt.

- Nem számít. - ráztam meg a fejem. Szemébe néztem, majd odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Rettentően jó érzés volt érezni őt, simogatni a haját, markolni a combját,  ölelni a derekát. Nem tudom mit kezdenék magammal nélküle. - Szeretlek April. - suttogtam a csókot megszakítva.

Nem hittem volna, hogy kimondom. Ő mégjobban meglepődött. Zavartan pillantott rám pillái alól, majd elmosolyodott. Pár pillanat múlva a mosolya már vigyorrá alakult. Elmosolyodtam. Szívem dörömbölt a mellkasomban, mint mikor elsőre megcsókoltam. Bár akkor semmi komolyat nem kívántam tőle. De mostmár mindent akarok.

- Én is szeretlek. - mosolyodott el szégyenlősen és füle mögé tűrt egy tincset. Tudtam, hogy szeret engem, mégis nagyon jól estek szavai. Szorosan magamhoz öleltem a lányt. - Nathan... Kicsit túl szoros. - motyogta April a vállamat veregetve. Engedtem ölelésemen.

- Bocsi. Nem akartalak bántani! - kértem bocsánatot egyből és apró puszikat nyomtam a kezeire. Azt kívántam bárcsak örökre itt maradhatnék ebben a pillanatban, ahol nem kell azon aggódnom mikor találnak meg, nincsenek anyagi gondok otthon, a szüleim nem alkoholisták, és normális életet élek csak egy kis ideig.

De nem lehetett. Az idő szorította nyakam és bármelyik pillanatban kész volt megfolytani. Hamarosan el kell mondanom Aprilnek az igazat. De mi lesz ha meg haragszik? Ha elkűld és nem akar majd soha többé látni engem? Nem élném túl, ha most őt is elveszíteném...de a titkolózás és a hazudozás nem megoldás.

Killa Fonic ft.Ami
Antidot