Közelebb

tizenegyedik fejezet

A P R I L

🌹

Aznap este Noah-val elfeleztük azt az üveg bort, és közben beszélgettünk. Tisztáztuk, hogy én sem tudtam az egészről. Beszélgettünk a családomról, hogy mióta él velünk az apja, beszéltünk Luca-rol. Hiszen ő a közös öcsink. Egy fél üveg bor, kicsit a fejembe szállt, elengedtem pár könnycseppet is. Érzékeny vagyok, nem tehetek róla. Megfigyeltem, hogy Noah egyáltalán nem szeret magáról beszélni. Nagyon nehezen tudtam kiszedni belőle annyit, hogy egyedül él másfél éve egy kis albérletben a városszéli tömbházakban. Majd egyszer meglátogatom.

- Min agyalsz annyira? - bökött meg Raven. Észre sem vettem, hogy elbámultam.

Én és Raven az iskola udvarán ültünk és konkrétan semmit nem csináltunk, csak kiültünk így negyedik óra után. Még hátra volt három óránk. Raven féloldalasan felém volt fordulva, én pedig felhúzott térdekkel ültem. A fejem hátradöntöttem és élveztem egy kis napsugarat. Nézegettem a többieket is és csak úgy elgondolkodtam.

- Hiányzik Nathan. - vallottam be barátnőmnek a semmibe bámulva. Nem tudom hány napja nem láttam, de belül érzem, hogy hiányzik. A gondolataim is egyfolytában terelném róla, de nem megy. Magamban apró háborúkat játszok le, csak hogy ne gondoljak rá. És mégis van ez az üresség érzet bennem. Beletúrtam a kiengedett hajamba majd ránéztem.

- Annyira összekuszálsz mindent. Miért nem ültök le és megbeszélitek? Ennyire egyszerű lenne. Csókolóztatok, mégsem jöttetek össze, és most nem is beszéltek. Még nálad van az autója és ki tudja, hogy valójában miért is? Ja igen. Mert egyikőtök sem képes emberek módjára beszélni! - vonta meg a vállát Raven. Ilyenkor nagyon bölcsnek érzi magát, pedig nem az. Még hogy meg kell beszéljük... - Ó nézd csak! Az emlegetett szamár. - mondta ki mire egyből felkaptam a fejem.

- Mi? Hol? - néztem gyorsan szét az udvaron a pár diák között. Megláttam az ajtó előtt állva. A zsebeiben kutatott. - Én erre nem vagyok felkészülve mentálisan! - mondtam gyorsan és leugrottam a lócáról, majd elbújtam mögé. - Nem hiányzik még egy sírógörcs a suli közepén, csak mert nem bírok én is egy rendes srácba beleszeretni!

Raven csak nevetett rajtam. A lóca mögül kiláttam egy kis résen. Megfigyeltem őt jobban. A fekete farmer és a kapucnis felső kombó soha nem megy ki a divatból. És neki különb jól áll. A haja rendezetlen, mintha most kelt volna fel. Lehet aludt az előző órán. Megtalálta amit szeretett volna és rágyújtott egy cigire majd leült a lépcsőre. Annyira jól néz ki ma is, a francba! Sóhajtottam egyet és a fejem nekitámasztottam a pad hátának. Hogy lehetek ekkora idióta?

- Jaj, gyere ki már onnan és légy férfi! - szólt rám Raven figyelmeztetően hátra hajolva.

- Micsoda? Legyek férfi? - nevetnem kellett a megjegyzésén.

- Tudod te mire gondolok. A tévében mindig ezt mondják bátorítás ként. Szóval dugd ki a segged a lóca mögül és ülj ide. Ha nem jön hozzád két percen belül akkor te kell hozzá menj. De amikor visszajössz, még csak véletlenül se nézz felé! Így hamarabb idegesíted ha nem veszed figyelembe. - magyarázta hűen Raven én meg csak bólogattam.

- Igazad van. Lépnem kéne. Ezért be is megyek a másik bejáraton! - jelentettem ki. Mielőtt reagálhatott volna gyorsléptekkel felkaptam a táskám és elhúztam a másik irányba, távol Nathan-tol.