kilencedik fejezet

4.7K 149 11
                                    



A P R I L

🌹





Eldöntöttük ketten Raven-el, hogy ma délután pizzát sütünk nálunk és kikapcsolódunk egy kicsit. Egész héten nem találkoztam Nathan-el, nem volt suliba. Nem hallottam felőle semmit sem, ahogy az ügyünkről sem. A hét eltelt, ami azt jelenti, hogy már nem kell órák után takarítanom az udvart. Viszont ez azt is jelenti, hogy vége van az egyezségünknek is. Már csak idő kérdése míg a kocsit is visszaveszik. De őszintén kicsit megkönnyebbültem, hogy nem kellett a szemébe nézzek. Mint kiderült Cole-nak barátnője lett és Raven emiatt elég szomorú lett. Szóval eljutottunk arra a pontra, hogy ma "fuck the boys" napot tartunk. Na jó azért nem egészen, mert Noah-t áthívtam, de ő jó fiú. Azt hiszem. Igazából nem is ismerem annyira.

Felírtuk egy listára, hogy mit kell megvenni a pizzához és Raven elment a sarki kis üzletbe, hogy bevásároljon. Én pedig nekifogtam, hogy ki gyúrjam a tésztát. Mire visszajött Raven odatettem a melegre, hogy keljen meg. Kezet mostam és leültem a konyhába, elkezdtem telefonozni. Raven anyával egyszerre jött be a konyhába. Elém tette a nejlon zacskót sunyin mosolyogva. Belenéztem és megláttam egy üveg bort. Gyorsan elvettem szatyrot és leraktam a földre, anya nehogy belenézzen. Raven-re pillantottam amolyan "idióta" nézéssel ő pedig vissza folyatotton mosolygott és megvonta a vállát.

- Hallom pizza lesz. Segítsek valamiben lányok? - kérdezte anya az ajtóban állva. Tudni kell róla, hogy mindig amikor Raven-el sütkérezünk vagy főzünk valamit anya mindig jelen akarna lenni. De mi csajos napot tervezünk és mindig lerázzuk. Ne essen félreértés, szeretem anyát, de néha kicsit sok, hogy mindenhol ott akar lenni.

- Segíthetsz majd megenni. - válaszolta Raven óvatosan utalva arra, hogy ő nem lesz itt az elkészítésnél.

- Rendben, de ha bármi van szóljatok. - mosolygott ránk anya és kiment a konyhából. Raven behúzta utána az ajtót és mosolyogva felém fordult.

- Örülsz a meglepimnek? - vigyorgott és leült mellém.

- Én megfogadtam Gary bulija után, hogy nem iszom többet. - emlékeztettem inkább magam, mintsem őt. Felálltam és előkerestem egy nagyobb tálat a konyha szekrényben, amiben előkészítjük a tésztát.

- Ugyan szívem, egy pohárka borocska nem árthat. A többit megiszom én, ha neked nem kell. - jelentette ki teljesen sugározva az örömtől.

- Jól van te kis alkoholista, na gyere segíts. A tészta nem gyúrja össze magát egyedül. - öntöttem lisztet a tálba. Raven feltett egy kis vizet a gázra, az élesztőnek.

- Amúgy mennyi jön ki ebből?

- Ha minden jól megy akkor 4 tálca pizzánk lesz. - válaszoltam. Már a lelki szemeimmel elképzeltem a finomságot. Raven csak nevetett arc kifejezésemet látva.

🌹




Egy jó két óra múlva kész is lettünk mindennel. Időközben az első pizza olyan finom lett, hogy el is fogyott. Raven fekete ruháit fehér liszt fedte szinte mindenhol, de neki így is jó volt. Eldugta a boros üveget és sunyiba bevitte a szobámba amíg anya nem látta. Majdnem egy órája Noah is megérkezett és hozott nassolni valót, de szerintem nem lesz rá szükség, mert jól lakunk a pizzával. Ők a nappaliban beszélgetnek és figyelnek az öcsém-re míg én kínlódok a pizza felvágásával. Nagy nehezen sikerült és két tálcát fel akartam vinni a szobámba, anyuéknak elég egy tálca is, mert apu nem eszik pizzát.

KözelebbWhere stories live. Discover now