Közelebb

tizenhatodik fejezet

A P R I L

🌹

Megöleltem őt, de ő nem ölelt vissza. Kérdően felnéztem rá és ő csak hidegen bámult rám, magyarázatot várva. Nem mondhatom el neki, hogy igazából kicsoda Vincent, mert akkor még jobban kiakadna amiért megöleltem, meg ilyenek. De számomra már semmit nem jelent az a fiú. Ami volt az elmúlt, akkor is ha furcsa érzelmek kavarogtak bennem amikor újra karjai között tartott. De nekem Nathan a mindenem. Amikor épp nem egy kis köcsög Boldog vagyok mellette és nekem ez minden ami számít, mondjon bárki bármit.

- Ki volt ez a pojáca? - vonta fel a szemöldökét. Még mindig ugyanúgy nézett rám.

- Egy régi ismerős. Kis korunkban sokat jártunk ide és együtt játszottunk. - feleltem rövidre zárva és beharaptam a szám szélét. - Ölelj meg. - követeltem a szemébe nézve.

- Nem. - vágta rá.

- Miért nem? - ajkaim lefelé kanyarítottam és szomorúan néztem rá.

- Mert hazudsz.

- Akkor meg ölelem saját magam. - mondtam és úgy tettem mintha nem is hallottam volna amit mondott. A szivem hevesen vert, mert hazudtam neki. De mi lesz ha elmondom neki hogy Vincent igazából az ex-pasim? Nem ölelgetjük csak úgy az ex-pasinkat. Jesszusom, néha annyira hülye és elhamarkodottan cselekszem. Jön, hogy fejen verjem magam. Szó nélkül elmentem mellette és a konyhába siettem. El feledkeztem a fánkról ezért teljesen feketére sült a forró olajban. Elzártam a tűzet alatta és kicseréltem az olajat, majd odatettem egy újabb adag fánkot, amit ezúttal nem hagyok itt. Nathan nem jött utánam, aminek következtében egyből arra gondoltam, hogy haragszik rám. Talán jogosan talán csak megsértődött. Nem tudom, de helyre kell hoznom... Nem akarom elveszíteni.

🌹

Miután befejeztem a fánkot vittem be nagyinak és vittem neki ivó vizet is. Bekapcsoltam neki a tévét, hogy addig se unatkozzon amíg itt kell feküdjön. Megpusziltam a homlokát és kimentem a szobájából. Igazából ő sosem szeretett engem igazán. Mivel anya túl hamar lett terhes velem rossz szemmel nézett rám mindig. De azert eltűrjük egymást, főleg ilyen időkben.

Sóhajtottam. Most mit csináljak? Megkeresem Nathant. Az első hely ahova benéztem az a szobája volt. Lassan benyitottam és észrevettem amint az ablakban ül. Ki volt nyitva és Nathan a párkányon ült, cigivel és a telefonnal a kezében. Fel sem nézett az eszközből érkezésemre, ettől pedig görcsbe rándult a gyomrom és elfogott a bűntudat. Ahj Vincent, miért pont ma kellett megjelenj?

Egy kis idő elteltével közelebb merészkedtem hozzá. Amikor majdnem mellette álltam akkor is csak a telefonnal foglalkozott. Njncs is térerő akkor mi a francot bír csinálni azon a szaron?

- Miért ignorálsz? - kérdeztem feldúltan és szomorúan egyben. A kezeim összekulcsoltam a hátam mögött. Nathan beleszívott a cigijébe s a füst kifújta után egyenest a szemembe nézett.

- Miért hazudsz? - vágott vissza egyhangúan. Hangjából semmi érzelem nem érződött, és ez fájt. Hirtelen olyan hideg lett velem szemben. El kell mondanom neki az igazat....

- A srác neve Vincent, ő volt az első szerelmem és vele feküdtem le legelsőre. Meglátogatott, mert hallotta, hogy visszajöttem és azt gondolta van esélye nálam, de elmondtam neki, hogy foglalt vagyok. Ezért elbúcsúztúnk egymástól és ennyi. Semmi extra, de te emiatt kiakadsz, miközben én semmit nem tudok rólad vagy a múltadról, még a szüleidet sem ismerem! Légyszives ne követelőzz és ne nevezz engem a hazugnak és a titkolózósnak!

Nathan szemrebbenés nélkül figyelt, szinte tátott szájjal. Erre nem számított, de még én sem, hogy kimondom ezeket. De igazam volt. És van is. Eltelt pár hosszú másodperc, ami óráknak tűnt, és ő még mindig szótlanul ült az ablakba és szívta a cigijét. Elegem van ebből! Ott hagytam és kifutottam a házból. Letelepedtem a verandán a lépcsőkre, felhúztam a térdeim és lehajtottam a fejem.

Mi van velem? Úgy viselkedek, mint egy hisztis kislány. Hova lett a felelősségteljes April Foster aki voltam? Mert az a lány nem engedte volna, hogy ilyen könnyen felidegesítsék holmi hülyeséggel. Egyáltalán mit keresek itt? Anyámnak kéne itt ülnie, nekem meg az iskolában! És Nathant miért hoztam magammal? Simán jöhetett volna velem Raven is. És akkor minden könnyebb lett volna...

Mi ez ami köztem és Nathan között van? Azt mondtam Vincent volt az első szerelmem, de Nate iránti érzelmeim sokkal erősebbek és szenvedélyesebbek, mint pár éve. Mi van akkor ha ő az első igazi szerelmem?

- Sajnálom, oké? Csak ne haragudj rám, mert az nem bírom ki még egyszer. - szólalt meg mögöttem az emlegetett szamár. Sóhajtottam és lassan felálltam, majd szembe fordultam vele. Belenéztem gyönyörű sötétzöld szemeibe amelyek teljesen megigéztek már az első perctől mikor össze találkoztunk, csupán nem jöttem rá. De most már tudom. Annak ellenére, hogy rengeteget sírtam miatta és bánkódtam, voltak jó pillanataink is és remélem még rengeteg lesz, mert egyszerűen sosem elég belőle. Ebből a piszok, szemtelen, jóképű Nate-ből. Aki elrabolta a szívemet és szorosan tartogatja a markában.

- Rendben van. - vontam meg a vállam bizonytalanul.

- Akkor nincs harag? - kérdezte félve. Lefele nézett, majd vissza rám.

- Egy kicsit van. - vontam össze a szemöldökömet figurázva.

- Nem értelek, te lány. - sóhajtott a fejét ingatva. - Na gyere ide! - tárta szét a karjait maga felé intve a kézfejével.

Elmosolyodtam és a karjai közé sétáltam. Nyakába kapaszkodtam és elbújtam mellkasában. Beszívtam az illatát és élveztem azt ahogyan a karjait szorosan körém fonja és ezzel azt érezteti, hogy sohasem akar elengedni. Bárcsak így is lenne. De ha már ilyen viszonyban vagyunk akkor ezt simán megtehetem.

Elhúztam a fejem felnéztem rá, mire kérdően rámnézett. A tarkójától fogva magamhoz húzt, hogy csókoljam meg. Mihelyst ajkaink összeértek egyből vissgacsókolt mohón, mégis szenvedéllyel töltötte fel az egész testem. Mégjobban feltüzelt akkor amikor csók közben kezét lejjebb csúsztatta a hátamon és erősen megmarkolta a fenekem. Gondolatban újra az ágyán feküdtem és élveztem ahogy a bőre simítja az enyémet. Újra odakívántam magunkat. Mintha olvasott volna az elmémben, felemelt és behurcolt a szobájába.

bishop briggs
baby ❤❤