Tiltott Gyümölcs

𝐻𝑢𝑠𝑧𝑜𝑛𝑘𝑒𝑡𝑡𝑒𝑑𝑖𝑘 𝑟𝑒́𝑠𝑧

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬
06.17

Egy valami érdekelt, és az az volt, hogy le ne bukjunk. Mióta Charlotte azt írta, hogy a terv változott, a szívem majd kiugrik a helyéről, és gombóccal a torkomban sétálok. Csak azon agyalok, hogyan húzzam majd ki magamat a szarból, amit egyébként magamnak teremtettem.

Devina jókedvűen sétál az oldalamon. Olyan felhőtlenül boldog ma. De mégsem tudok rá fókuszálni.

- Egyébként örülök, hogy nem lett nagy feneke kerítve a szülinapomnak. Nem szeretem a meglepetéseket, és a sok dolgokat sem. Ennyi pont belefért még. - mosolygott. Az biztos, hogy ő megfog lepődni, a kérdés az az, hogy én is, vagy a megbeszéltek szerint lesz minden.

Már láttam az étterem teraszát, ahova megkellett érkeznünk. A főtér közepén viszont beállt elém a lány. Pedig már csak pár méter választott el. Charlotte egyből kiszúrt, s izgatottan intett egyet. Nincs rossz kedve! Ez jó, nem?

- Kérnék valamit. - pillogott rám szemtől-szembe.

- Devina, ne... - hiába akartam kihátrálni ebből a helyzetből, ő nem hagyta.

- Csókolj meg! - máskor kérnie se kéne, de most itt áll velem szemben a barátnőm, s minket figyel. Ezt nem lehet!

- Ez nem működik. - toltam arrébb, de nem akartam nagy feltűnést kelteni. Bele gondolva, irdatlan nagy baromságot mondtam neki, ami nagyon is félreértelmezhető...

- Mi? - lepődött meg.

- Devina! - szólt Charlotte az étterem teraszáról. Dev oda pillantott, de nem értett semmit. Láttam az arcán a teljes megsemmisülést. S ezt az én idétlenségem, és össze szedetlenségem okozta. Charlotte intett, hogy menjünk oda, s Devina meg is indult.

- Nem úgy értettem. - rántottam vissza.

- Hát persze. Most inkább menjünk. - indult el megint. A fenébe! Ezt jól elcsesztem!

𝐃𝐞𝐯𝐢𝐧𝐚

- Ez meg mi? - súgtam a mellettem ülő húgomnak. Nagyon kedvesek, hogy megleptek, de igazán nem kellett volna. Mármint egyáltalán nem. A főételek elfogyasztása után, még mindig csak ültünk az asztalnál, s úgy tűnt, hogy várunk még valamire.

- Én szóltam nekik, hogy nem kéne, de Charlotte ragaszkodott hozzá. - mondta Chiara.

- Hát persze... - vettem egy mélylevegőt.

- Utálod mi? - amint feltette a kérdését a húgom, elindult a "Boldog Születésnapot" zene, majd egy hatalmas tortával sétált felém két pincér, s mögöttük Charlotte videózott. A torta csillámlott, világított, szikrázott, zenélt... minden, amit csak eltudtok képzelni. Konkrétan epilepsziás rohamom lett.

- Mostmár egyre jobban. - húztam résnyire a mosolygó ajkam, hogy kiférjen ez a mondat. Nem, hogy utáltam, de rosszul voltam ettől a helyzettől. Szigorúan nem akartam bunkó lenni, s igyekeztem eljátszani, mintha odáig lennék mindezért.

Szerintem, ha valakinek a legjobb barátnőjének tartod magad, akkor ismerned kéne annyira, hogy tudd, hogy mennyire utálja az ilyeneket. Konkrétan itt van minden, amitől rosszul vagyok. Imádom a túlzásokat, és a felhajtást, amennyiben az nem rólam, vagy nekem szól. És mindig is ilyen voltam, ergó középiskolába is.

Miután kibírtam hányás nélkül a délutánt, haza mentünk. Gyönyörű időnk volt, úgyhogy lementünk a partra. Én most inkább az olvasás mellett döntöttem, úgyhogy lefeküdtem a homokra terített törölközőmre. Majd egyszer csak minden árnyékba borult, ezért elvettem a könyvem a fejem elől.

- Szia szülinapos! - mosolygott azzal az irdatlanul tökéletes mosolyával Charles.

- Szia. - mondtam fele olyan vidáman mint őt.

- Nézd Devina. Ne haragudj, ha rosszul jött le! Eszem ágában sincs téged megbántani! Csak feszült voltam.

- Mind követünk el hibákat. - tartottam egy kis szünetet, de látszott rajta, hogy várja még, hogy mondjak valamit. Megenyhültem. Amúgy sincs rá okom haragudni. - És az a torta egy óriási hiba volt. - nevettem el magam, mire megkönnyebbülve ő is elkezdett.

- Szerintem a Marson is látták.

- Semmi kétség. - nevettünk nagyon jó ízűt.

- Akkor jók vagyunk? - pillantott rám a világ leghelyesebb pasija. Megkomolyodva is szexi.

- Jók vagyunk! - ejtettem egy bíztató mosolyt, mire elpirult.

- Nem jössz be? - döntötte fejét a tenger felé.

- Nem. Inkább maradok. De te menj! Feltűnően sokat voltál itt. - löktem el. Vissza-vissza pillantott rám nagy mosolyogva, mikor befele ment a vízbe.

- Helóka! - zavartak meg ismét. Arthur helyezte magát kényelembe mellettem. - Mit olvasol?

- A szerelem határa.

- Hű, de romantikusnak hangzik. - nevettünk össze. Majd elhallgattunk mind a ketten. A vizet kémlelte, de azt hittem, hogy az éppen kifele jövő húgomat nézni. - Nagyra becsüllek.

- Miért? - ültem fel, hogy szemtől szembe beszéljünk.

- Mert boldoggá teszed a bátyám. És mert nagyon kitartó, és elszánt vagy. Mindazok ellenére is... - húzta fel a szemöldökét gondterhelten.

- Mindazok? - kérdeztem még jókedvűen, de értetlenül.

- Hát tudod... - de még mindig bambán bámultam rá. - Hogy eljegyzésre készült a bátyám előtted. - ez a gyomros akaratlanul is betalált. A szemem majd kiesett a helyéről, s a fülem besípolt. Hirtelen kiszáradt a torkom, s ritka idétlen fejet vágtam, de ez új infó volt nekem.

- Te nem tudtál erről? - lepődött meg Arthur, s ő is majdnem rosszul lett. Gondolom szarul érezte magát, hogy olyat mondott nekem, amit nem tudott, hogy nem kéne.

- Nem. - nyeltem egy hatalmasat. - Ne haragudj.... - bénáztam a beszéddel, és a felállással is. - én... én, én most visszamegyek. - nyögtem ki, s megfogva a törölközőm, heves léptekkel útnak is indultam.

- Dev! Dev! Devina! - kiabált utánam a húgom. Ismer. Tudja, hogy milyen léptek ezek. - Mit mondtál neki? - hallottam, ahogy vádlón kérdezi Arthurt.

Igazad volt Charles Leclerc. Ez nem működik!
________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess