Tiltott Gyümölcs

𝐻𝑢𝑠𝑧𝑜𝑛ℎ𝑎𝑟𝑚𝑎𝑑𝑖𝑘 𝑟𝑒́𝑠𝑧

𝐃𝐞𝐯𝐢𝐧𝐚
06.19

Még aznap haza jöttem. Annyira szarul éreztem magam abban a másodpercben, mint még soha. Képtelen lettem volna Charlotte szemébe nézni, vagy egyáltalán Charles-ra ránézni.

A húgom is velem tartott haza. Apánál maradtunk mind a ketten.

06.22

- Charles engem hívogat. Beszélned kéne vele! - jött ki este a kertbe a húgom.

- Arthur meg engem! Neked aztán igazán nincs okod rá haragudni! - leült mellém a húgom.

- De van! Nem akarok vele beszélni. Tönkretette a nővérem. - karolt belém.

- Jaj szívem. Dehogy tett! A nővéred saját magát okolhatja! Egyenesen a vesztébe rohant, hiába volt rengeteg előjel. - nyugtattam a húgom. Bár nem volt valami kellemes érzés számomra sem.

- Szereted őt ugye?

- Már nem számít. Nincs jövőnk. - mondtam ki fájdalmasan. Már majdnem sírtam is, de inkább vettem egy óriási levegőt. - De Arthur-ral nektek van! Annyira aranyos.

- Nem számít...

- Héj lányok! Vacsora! - szólt ki apa.

A húgommal karöltve sétáltunk a tornácig. Ez egy újabb nehéz vacsora lesz, mivel itt van apa kis szerelme is. De Chiara-nak meg nehezebb ez.

- Arthur csak megmentett engem, mielőtt teljesen elcsesztem volna az életem. - fordultam Chi fele. - Ha ez számít. - ejtettem egy sunyi mosolyt.

Este a szobámban sírdogáltam ismételten, mikor Charles megint hívott, mint az elmúlt pár napban. De most úgy döntöttem, hogy fel is veszem, és megteszem azt, amit megkell tennem.

- Devina! Csak, hogy felvetted... - hangja aggodalmas volt, de mégis boldog, hogy most felvettem.

- Ne hívogass! Soha többet! - szögeztem le.

- Devina...

- Igazad volt! - vágtam közbe. - Ez nem működik!

- Devina, ne csináld ezt kérlek! Én szeretlek! - szinte könyörgött.

- Hagyj kérlek békén örökre!

- Nem! Ne kérlek, kérlek ne! - hangja remegett.

- Befejeztem. Bele se kellett volna kezdeni. - mondtam visszafogott sírás mellett.

- Mondd azt Devina, hogy megbántad! Mondd azt, s soha többet nem kereslek! - csend telepedett közénk. Kikell mondanom! De nem megy! De kell!

- Minden egyes percét bánom! Bár ne találkoztunk volna! - azonnal kinyomtam a telefont, mert ezt már nem bírtam sírás nélkül. Bőgtem, mint egy óvodás kislány. A szívem ebben a percben tört apró darabokra.

𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬
06.22

Devina darabokra törte a szívem. Nem értem, hogy miért fontos neki annyira, hogy megakartam kérni Charlotte kezét, hisz az még az előtt volt, hogy találkoztunk, majd teljesen beleszerettem.

Könnyes szememmel néztem értetlenül magam elé. Talán sosem voltam még ennyire csalódott. De nem volt sok időm szomorkodni, ugyanis csapódott a bejárati ajtó. Megérkezett a barátnőm. Gyorsan összekaptam magam, vagyis inkább csak igyekeztem úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Borzalmasan szomorú voltam, de annál jobban csak dühös. Ennél nagyobb haragot, még senki iránt nem éreztem, mint most Devina iránt.

- Szia kicsim! - huppant le mellém a kanapéra Charlotte, s puszit nyomott ajkamra.

- Szia! Milyen napod volt?

- Oh, borzalmas. Viszont megkellene keresnem a ház papírjait, tudod a biztosítási dolog miatt...

- Ah, tudom. A szobámba, valamelyik fiókba vannak!

- Köszi kicsim! - most a halántékomra kaptam puszit. - Gyorsan befotózom őket, elküldöm, és utána egy bor?

- Jól hangzik. - erőltettem mosolyt a képemre.

Charlotte felment előkotorni azt a papírt, amíg én mindig életképtelenül heverten a kanapén. Csak gondolkodtam, és újra- és újra lejátszottam a fejemben a telefonbeszélgetést. Tényleg bánja? Komolyan mondta? Akkor tényleg befejeztük? Csak felejtsem el, és kész?

- Charles! Feltudnál jönni egy kicsit? - fura hangja volt Charlotte-nak. De persze, egyből felvonszoltam magam az emeletre.

- Mit szeretnél? - azonnal kiugrottak a szemeim, mikor megfordult velem szemben a kezében a kis vörös bársony dobozzal.

- Véletlenül találtam meg! Ne haragudj! Nem kellett volna... - zavarodottan mentegetőzött.

Számomra az, hogy megtalálta az ékszert, amit neki szántam, felért egy isteni jellel. Egy válasszal a kérdéseimre.

- Nem! Semmi baj! - engedtem el abban a percben minden gondom. - Nem így akartam, de neked szántam. - vettem ki a kezéből a dobozt, majd letérdeltem, mire kezeit szája elé kapta. Megtörténik. Hagyom, hogy megtörténjen.

- Charlotte Siné! Megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - néztem fel a lányra, aki alig hitte el a történéseket.

- Igen! - mondta sírva. Ráhúztam az ujjára a gyűrűt, majd megcsókoltam.

- Nem a legromantikusabb környezet. - néztem körül a játszószobámba, miközben mellkasomhoz öleltem barátnőm-vagyis mostmár menyasszonyom- hátát.

- Így is a legboldogabbá tettél! - szorította meg karjaimat, melyekkel átöleltem.

Boldog! Ő boldog! Mert őt boldoggá tudom tenni!
________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess