Tiltott Gyümölcs

𝑀𝑎́𝑠𝑜𝑑𝑖𝑘 𝑟𝑒́𝑠𝑧

𝐃𝐞𝐯𝐢𝐧𝐚
03.12

A lány is hasonlóképp bámult rám. Egyszerűen túl lehetetlen volt mindkettőnk számára.

- Dev? - kérdezte ő is. S ekkor megnyugodtam, hogy ő tényleg az akinek hittem. A közép sulis legjobb barátnőm. Ejtettünk egy mosolyt, de sajnos elkellett hagynom a kifutót.

A backstageban átöltöztem, csináltunk még pár képet, illetve beszélgettem pár emberrel, de igyekeztem sietni. Ugyanis elakartam még érni Charlottét. Egyenesen a nézőtérhez mentem, de pechemre nem volt már ott senki. Jaj, ne- mormoltam el magamba. Csalódottan az utcára sétáltam, ami teli volt fotósokkal, meg rajongókkal. Mondjuk, ez pont nem nekem szólt, de ez van, ha világhírű márkának, vagy modellekkel dolgozol.

Nehezen, de arrébb sikerült sétálnom, s úgy gondoltam, hogy haza is veszem az irányt. Kiérve a tömegből, a kocsim kulcsát kezdtem el kutatni a táskámban.

- Devina?! - jött a hátam mögül az az átkozottul ismerős hang. Ha még ezer év telne el, akkor is megmondanám, hogy ez a hang kié. Megfordultam.

- Charlotte! - mosolyogtam el magam, majd megöleltük egymást. Ebben az ölelésben minden benne volt. Az évek, amik nélküle teltek, a hiánya, minden.

- Istenem, Dev, mennyit változtál. Tökéletes vagy. - vált el tőlem, de fogta a két kezem.

- Te semmit sem változtál. Még mindig gyönyörű vagy. - húztam vissza még egy ölelésre.

- Nincs kedved egy kávét meginni? - kérdezte.

- Kedvem van, csak az időm a szűkös. De tudod mit? Kit érdekel? Menjünk! - karoltam belé. Beültünk, egy mesés kávézóba, ami viszonylag csendes volt.

- Mesélj. - pillogott rám, a barna szemeivel.

- Hát... végül csak elértem az álmom. Modellkedem. Hírnév az még... - billegtettem meg a kezem a fejemmel együtt. - de, egyenlőre ezért a rengeteg munkáért is nagyon hálás vagyok.

- Ez nagyon szuper! Mindig is erre vágytál. Örülök a sikerednek. És biztosan lesz itt hírnév, mert, ha valaki, akkor te megérdemled.

- Ahjj... - érzékenyültem el. - Köszönöm Lotti.

- Uramisten. De rég hívtak már így. Sőt szerintem a te szádból hallottam utoljára. - nevettünk össze.

- Hát, az nem most volt már.

- Nem. Egész pontosan 7 éve. - kimondva még hosszabbnak tűnik.

- Nem hiszem el, hogy 7 év alatt, nem találkoztunk. - döbbenten le.

- Oh, utána találkoztunk még mi. Meg sokat is beszéltünk. Csak az a dolog... sok mindent megváltoztatott. - mondta ki kellemetlenül, s le is hajtotta a fejét szégyenkezve. Megsajnáltam.

- Jajj Char... az a múlt. Gyerekek voltunk. Felejtsük el! Többet úgysem fordulna elő, mert már felnőttünk. - valóban így éreztem. De azért mélyen belül emlékszem rá, hogy mekkora fájdalmat okozott nekem aznap a lány. Hiába a rengeteg év, van amit sosem feledünk.

- Na, de most te mesélj! - jöttem izgalomba. Alig vártam, hogy halljam mi van vele.

- Hát, elvégeztem az egyetemet. Mérnök lettem. De a munkát nem viszem túlzásba. - hát igen, ha valakinek tehetősek, és gazdagok a szülei, akkor nem is kell.

- Mérnök? Nem divattervező akartál lenni? - értetlenkedtem.

- De! De megváltoztak a terveim. De ettől függetlenül, a divat még mindig nagy szenvedélyem. Oh, és képzeld! Egyedi cipőket is készítek. - büszkélkedett.

- Mármint, komplett cipőket csinálsz? - nem teljesen állt össze, amit mondani akar.

- Nem... nem vagyok én suszter. - nevettünk össze. - Csak festek rájuk. Várj! Nézd csak! - mutatott képeket a telefonjába.

- Wáo! Ezek tök jók! - néztem miközben lapozgatta. Majd a következő képen már nem cipő volt. Hanem a barátnőm, és egy pasi, akinek nem láttam az arcát, ugyanis puszit adott a barátnőmnek. - Hoppá! - mondtam viccesen. - Úgy látszik, nem csak a cipőidnek van párja. - kuncogtunk.

- Haha. - nevette meg a béna viccem. - Ő az én barátom. Már három éve.

- Azta! Gratulálok! - örültem, hogy rátalált a szerelem, de ugyanakkor volt is bennem egy szúrós érzés. De ennél a témánál mindig is lesz, a múltban történtek miatt.

- Köszönöm. - fogta meg a kezem, s nézett a szemembe. Mintha még mindig a bocsánatomért esedezne. De nekem akkor sem volt szükségem a szánakozására, most meg aztán pláne nincs.

- Jaj! Hogy telik az idő! - pillantottam az órámra. - Ne haragudj, de nekem mostmár mennem kell. De nagyon örültem, hogy találkoztunk. - szedtem össze a cuccom.

- Én is Dev! Remélem, hogy látlak még, és nem csak a magazinok címlapján. - annyira kedves. Meg is lágyult a szívem.

- Van estére programod? - pattant ki egy ötlet a fejemből. Nemlegesen megrázta a fejét, s kérdőn nézett rám. - Gyere el az afterpartyra! Hozhatod nyugodtan a barátodat is. Üzenetbe elküldöm a címet. - mosolyogtam, de már rohantam is ki a kávézóból, ugyanis iszonyú késésben voltam.
________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess