A lány, aki benézett a kulcslyukon

11. Törés- jelen

Lilla tudta, hogy bármennyire szeretné, esélytelen kiszabadulnia Petrovics karmai közül. A színészvilágban köztudott volt, hogy a férfi mennyire dörzsölt és ravasz alak, ráadásul szinte minden színházigazgató puszipajtása volt.

- Ez most komoly?- kérdezte Molnár Márta a telefonban.

Lilla épp Zsolt otthona felé tartott a próba után. Úgy érezte, muszáj megtudnia, mi vette rá volt férjét ilyen könnyen a beleegyezésre, még ha nem is akarta látni többet. A tegnapi este bőven elég volt.

- Sajnos igen. És Zsolt belement!!! Rögtön- puffogott Lilla.

- Már az Anna Kareninán sem állt jól a szeme- fújtatott Márta, de tovább nem tudtak tárgyalni, mivel mindkettejüknek sietniük kellett.

Lilla felcsengetett a lakásba.

- Igen?- szólt bele egy álmos hang. Zsolt sosem bírt időben felkelni.

- Lilla vagyok. Beszélnünk kell- válaszolt a nő idegesen.

Zörgés hallatszott, Lilla pedig belökte az ajtót. Bár már egy éve nem járt itt, tökéletesen emlékezett, hogy hol lakik a volt férje. Harmadik emelet, 16. lakás. Annak idején még ő vette rá, hogy oda költözzenek. Most őszintén reménykedett benne, hogy Rózsi nem tartózkodik a házban, mert egyrészt teljes szívéből gyűlölte őt, másrészt el szeretett volna kerülni mindennemű félreértést látogatásával kapcsolatban.

- Szervusz- toppant be a küszöbön Lilla.

- Szia- üdvözölte Zsolt, aztán hellyel kínálta.- Rózsi nincs itt, nagyjából fél óra múlva jön haza, nem lenne jó, ha itt találna- köszörülte meg a torkát.

- Az Anna utáni hazavivős kis akciódról tud?- kérdezte a nő, miközben letelepedett a kanapéra.

- Nem- ült le vele szemben Zsolt.

- Sejtettem. Ne aggódj, én sem kívánok összefutni vele- forgatta a szemét Lilla.- Térjünk a tárgyra. Miért vállaltad el?

Zsolt majdnem belekezdett egy válaszba, de megakadt. Lilla nem tudta mire vélni szótlanságát, felhúzott szemöldökkel várta, hogy végre megszólaljon. A válás után sok tisztázatlan kérdés váratott még magára, és az, hogy Zsolt miért tett és tesz bizonyos dolgokat, egy volt közülük.

- Petrovics kényszerített- rázta meg a fejét végül a férfi elkeseredetten.

Lilla nem akart, de érzett egy kis csalódottságot. Úgy gondolta, az a szenvedés, a szerelme kálváriája Zsoltnak is éppen ugyanúgy kijár. Végül is kettőjük szakításában csak ő volt bűnös.

- Biztos kitalálunk valamit- tördelte a kezét Lilla.- Felnőtt emberek vagyunk.

- Attól tartok, nem lehet- masszírozta meg a halántékát a férfi.- Amióta felkeserett, folyton megoldáson töröm a fejemet, de nem jutottam dűlőre. Úgy érzem, az egyetlen lehetőség, hogy pár hétig elviseljük egymás társaságát, leadjuk a duettet, ő pedig békén hagy bennünket.

- Hogy fogjuk tálalni a környezetünknek? - kérdezte Lilla.

- Rózsira és Ödönre gondolsz?- hozott egy pohár vizet magának és a nőnek is Zsolt.

Lilla alig észrevehetően biccentett. Tudta, hogy a barátai nem bánnák, hogy újra volt férjével szerepelne, barátja annál inkább. Olyan feltétlenül bízott benne, hogy valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy Zsolttal látja majd valamikor színpadon.

- Mártát már felhívtam. Ő sem tudja, mi legyen- ivott egy kortyot Lilla.

- Mondjuk el az igazat- javasolta néhány néma másodperc után a férfi.

- Mert az neked olyan jól megy- csúszott ki Lilla száján, amit rögtön meg is bánt.

Zsolt gondterhelt arca egy pillanat alatt elképedtté változott.

- Tessék? Ne most támadj nekem, légy szíves!- csattant fel.

Lilla nem veszekedni jött ide, de hallgatni sem akart. A sok feszült sértettség, ami felgyülemlett benne az 1 év alatt, kitörni készült.

- Nem támadok, ne aggódj... csak tisztában vagyok azzal, hogy nehezedre esik az igazság el nem hallgatása- forgatta a szemét felpattanva.

- Komolyan, egy egész év után vágod a fejemhez mindezt? Mondjuk, ez nem meglepő, téged sosem lehetett boldoggá és elégedetté tenni- állt fel most már Zsolt is.

- Ezt meg hogy érted? Sosem kértem semmit!- vágott vissza a nő.

- Éppen ez az. Az ember szerethetett téged akármennyire, te mintha észre sem vetted volna. Olyan elutasítással fogadtál mindent, hogy egy jó szavam nem lehetett hozzád- támaszkodott az asztal egyik oldalára a férfi.

- Ebből elég! Te nem tudtál szeretni eléggé ahhoz, hogy ne lépj le az első kis ringyóval, aki besétált a rohadt Operettszínházba!- helyezkedett el vele szemben Lilla.

- Téged túl nehéz szeretni! Tudd meg, ha már a papucs pasid nem mondja- morgott Zsolt.

- Hagyd abba! Te vagy a hibás. Nem pedig én, akármennyire próbálod ezt állítani. Kibírom veled ezt a próbafolyamatot, de aztán soha többé nem szeretnélek látni- kapta fel a kabátját Lilla.

- Felesleges valami olyan miatt vitázni, ami elmúlt. Lilla, én már nem szeretlek. Szerettelek, nagyon szerettelek. Amikor megcsaltalak, akkor is. De az idő eltelik, az érzések kihűlnek. Szerettelek, de már nem szeretlek- fejezte be mondanivalóját Zsolt.

Lilla egész testében remegett a szavak hallatán. Olyan hidegrázás futott át rajta, amit régóta nem tapasztalt. Mélyen Zsolt barna szemébe nézett, akadozva vette a levegőt. A szája kiszáradt, a torkára nem jött hang. Tudta, hogy nem kellene megszólalnia.

- És ha én még mindig szeretlek?- Végül ma már másodjára mondott valamit, amit hiba volt.

Zsolt reakcióját már nem láthatta, mert hirtelen elsötétült előtte a világ, és ájultan esett össze.