A lány, aki benézett a kulcslyukon

15. Féreg- jelen

Zsolt még jó néhány nappal a kórházi látogatás után sem tudta magát túltenni azon, hogy mit élt át ott Lillával. Mélyen megérintették a történtek, és akármennyire próbálta titkolni, hamarosan a környezetének is feltűnt.

- Minden rendben?- kérdezte egyszer Rózsi, amikor már több perce elmerengve bámulta a hűtőt.

- Persze, csak...- fordult hátra a férfi.- Zavar ez a munka. Lillával, tudod.

- Megértem. Mi is pontosan a dolgotok, maci?- tudakolózott a felesége.

- Az Ördögi táncot duettezzük az évzárón- vett elő egy natúr joghurtot a férfi.

- Muszáj?- húzta a száját a lány.- Amiatt jöttetek össze.

- Sajnos igen. Különben elveszítem az állásomat- kezdte meg reggelijét Zsolt.

Tegnap tálalta Rózsinak a híreket, aki először hisztériarohamot kapott, de hamar sikerült megnyugtatnia. Ő sem érezte úgy, hogy a duett hatalmas és visszafordíthatatlan változtatásokat hozna vagy az ő vagy Lilla magánéletében.
Csupán a nő állapota aggasztotta. Vagyis főként az, hogy Ödön hogy tud ennyire átnézni a helyzeten. A vak is láthatta, hogy a barátnőjének segítségre van szüksége, ötlete sem volt, hogyan siklott át Ödön a tények felett.

Egyik nap az Operettszínházból hazafelé eszébe jutott a legkézenfekvőbb megoldás. Kikereste Molnár Márta számát, és azonnal tárcsázta.

- Halló, miért keresel?- szólt bele a tanárnő szokásos rideg hangján.

- Márta, te tudsz arról, hogy Lilla...- Zsoltnak nehezére esett kimondani a szót.- Hogy Lilla anorexiás?

A vonal másik végén a döbbent csend többet jelentett minden válasznál.

- Tessék? Ezt honnan veszed?- ripakodott rá Márta.

- Negyvenkilenc kiló. A napokban, amikor átjött hozzám, hirtelen veszekedés közben elájult, bevittem a Szent Imrébe, ott pedig kiderült, hogy aznap még semmit sem evett. Aztán megláttam a karját. Csontsovány, Márta. Csontsovány- Zsolt számára fájdalmas volt a visszaemlékezés.

- Nem lehet- suttogta elhaló hangon a nő.

- De, és ez az én hibám!- fakadt ki Zsolt.

- Állj meg. Nyáron még semmi baja nem volt, együtt mentünk gyógyfürdőbe. Bikinin keresztül észrevettem volna. Ősznél előbb nem kezdődhetett- mondta idegesen Márta.

- Akkor? Miért?- kiáltott fel kétségbeesetten a férfi, és a pánik ismét kezdett eluralkodni rajta.

- Egyedül Ödön van vele szoros kapcsolatban fél éve. Ő tudhatja. De miért nem szólt nekem? Én vagyok az.. - fogott bele valamibe a tanárnő, de elharapta a mondat végét.

- Nem, nem vagy. Ahogy én sem vagyok a férje többé. Amióta Ödön megérkezett az életébe, bezárt előtted. Ne is próbáld tagadni- kötötte össze a szálakat Zsolt.

- Igazad van sajnos. És úgy látszik, ő nem vigyáz rá.

Még pár szót váltottak, aztán letették. Zsolt még zavarodottabb és tehetetlenebb volt, mint azelőtt. Ha már Molnár Márta sincs komoly befolyással Lillára, soha az életben nem fogja tudni meggyőzni őt, hogy hagyja abba ezt az ostoba játékot és térjen vissza egy normális életvitelhez. Az utolsó lehetősége az volt, hogy otthona helyett Lilláék lakása felé kanyarodik.

Volt egy másik kérdés is, amire egyszerűen nem tudott választ találni. Mielőtt összeesett, Lilla valami olyasmit mondott, hogy mi van, ha ő még mindig szereti. Kirázta a hideg, ha visszagondolt arra a pillanatra. Sajnos akkor nem tudott magyarázatot követelni, mert Lilla eszméletlen volt, de úgy érezte, ezt a felvetést minél hamarabb tisztázniuk kell majd.
Most azonban imádkozott, hogy a nő ne legyen otthon, Ödönnel négyszemközt szeretett volna elbeszélgetni.

Jól emlékezett, hogy azon az éjjelen merre vitte haza Lillát és a tanárnőt, így könnyen odatalált az épülettömbhöz. Körbenézett, de Lilla piros kis Fordját sehol sem látta, ami megnyugvással töltötte el. A kapu szerencsére ki volt támasztva, költöztetők hordtak be bútorokat, mellettük besurrant, majd a liftben automatikusan megnyomta a harmadik emelethez tartozó gombot.

Egyenesen a tizenhatos lakás felé vette az irányt, hiszen az egyetem óta tisztában volt azzal, hogy Lilla meglehetősen szeret a saját születésnapja alá fészket rakni. Halkan kopogtatott, nem kellett sokat várnia, mire egy görnyedt hátú nénike ajtót nyitott neki.

- Jó napot kívánok- üdvözölte tartózkodva.- Ismerem magát?

- Bocsánat, nem hiszem- Zsolt átnézett a nő válla felett a benti helyiségekbe, de Ödönt nem találta.- Polyák Lilla és a párja nem itt laknak véletlenül?

- Nem- hajtotta be résnyire az ajtót a néni.- A második emelet negyedik lakásban keresse őket.

Zsolt, bár értetlenül állt a szituáció előtt, megköszönte az eligazítást és leszaladt a lépcsőn. Rimánkodott, hogy ezúttal valóban a megfelelő lakásba rontson be. Most nem kellett csalódnia, Ödön volt az, aki eltekerte a zárat.

- Homonnay?- lépett egyet hátra, amikor meglátta a vendéget.

- Az lennék- hajtott fejet a férfi, bár igyekezett egyelőre nem felvenni egy gunyoros hangnemet.

- Mi járatban? Ha azért jöttél, hogy a menyasszonyomat zaklasd, sajnálom, házon kívül van- reflektált ugyanolyan csípősen Ödön, de Zsoltban csak egy szó okozott kellemetlen érzést a mondatból.

- Beengedsz? Veled akarok beszélni- kért engedélyt Zsolt, de már fél lábbal bent volt a lakásban.

Ödön gyanakvó tekintettel, de beinvitálta. Leültek egymással szemben két bárszékre. Érezték egymáson, hogy a másik félnek éppúgy semmi kedve ehhez a csevejhez, de Zsolt mindenképpen szerette volna teljesíteni azta küldetést, amivel ma ide érkezett.

- Menyasszony?- méregette kétkedve Zsolt Ödönt.

- Még nem. De a hétvégén elutazunk Pécsre üdülni, ott pedig meg fogom kérni a kezét- terült el egy széles és önelégült mosoly Ödön szőrös arcán.

- És ha nemet mond?- vágott vissza Zsolt.- De nem ezért fújt ma ide a szél. És nem is azért, hogy az időjárásról beszélgessek veled. Te látod, mi történik vele?

- Kivel? töltött magának egy pohár vizet Ödön.

- Te tényleg látássérült vagy? A menyasszonyoddal- vette magához a kancsót Zsolt is.

Ödön megvonta a vállát. Zsoltban éktelen harag gerjedt, de inkább saját tenyerét karmolászta még, mint Ödön fejét.

- Nem eszik rendesen. Lefogyott. Nagyon. Szerinted nem ijesztő?- hajolt előre a férfi.

- Nem. Szerintem egyre jobban néz ki. Volt rajta egy kis felesleg, de kezdi szépen leadni- fonta össze maga előtt karjait Ödön.- Van egy olyan megérzésem, hogy te csak féltékeny vagy, amiért neked még a duci Lilla jutott, én pedig megkaptam a főnyereményt.

Zsoltnak most nem agresszív cselekedetekben készült manifesztálódni dühe, hanem egy üvöltésben, de még ezt is sikerült valahogyan megfékeznie.

- Hogy mondhatsz ilyet? kérdezte rekedten az orra alatt.- Megöli magát. A te reakciód pedig az, hogy helyesen teszi. Milyen ember az, aki ilyet mond?

- A vőlegénye, aki jobban ismeri, mint te- pattant fel mérgesen Ödön.- Megtennéd, hogy abbahagyod a prédikációt és eltakarodsz a lakásunkból?

- Te takarodj az ő életéből!- fogta meg Ödön inggallérját Zsolt.- Mekkora féregnek kell lenni ahhoz, hogy biztasd az anorexiáját?

Most Ödön markolt bele Zsolt karjába, és szabályosan kihajította az ajtón.

- Lilla az én feleségem lesz, nem a tied, Zsoltika- villantott egy gonosz vigyort búcsúzóul Ödön.

- A helyében menekülnék, igent pedig legfeljebb az élve máglyára dobásodra mondanék- felelt összeszűkült szemmel Zsolt.- És maximum azért lehet a te feleséged, mert az enyém már volt.