A lány, aki benézett a kulcslyukon

5. Ugródeszka- múlt

- Most komolyan, Homonnay Zsolt? AZ a Homonnay Zsolt?- visongott ugrabugrálva Gina egész úton hazafelé a Színművészetiről.

- És megadta a telefonszámát- mutatta fel vagy századjára a markában izzadtra szorongatott cetlit Lilla.

Egymásba karolva mentek Budapest alkonyatban úszó utcáin. A város tömve volt emberekkel, dudaszó hallatszott az dugókból. Szerencsére a kollégium nem volt messze, épp csak pár saroknyira, így nem kellett taxiba ülniük ahhoz, hogy hazajussanak.

- Bakker, csak Zsófi meg ne tudja- jutott eszébe Ginának évfolyamtársuk, akinek Homonnay Zsolt utáni epekedése nyílt titok volt.

- Őszintén? Engem most nem nagyon izgat Zsófi. A gála hatalmas lehetőség év végén arra, hogy kiemelkedjek. Zsolt pedig jó ugródeszka- kereste elő a kulcscsomóját a kollégium kapuja előtt Lilla.

- Neked Zsolt csak ugródeszka?- húzta fel a szemöldökét Gina.- Azt hittem, azért vagy ilyen lelkes, mert az egyetem leghelyesebb pasijával énekelhetsz.

Lilla felnevetett, és a hallba lépve felkattintotta a villanyt. Persze, imponált neki Zsolt felkérése, de ő csak a szakmai oldalát volt képes látni a dolgoknak. Tudta, hogy ezt a duettet sok színházigazgató látni fogja, és ha jó partnere van, több esélye van arra, hogy majd felfigyeljenek rá.

- Nyilván. Helyes-helyes, de nem az én ízlésem. És nem ismerkedni jöttem az egyetemre, hanem tanulni- forgatta a szemét Lilla.

Gina megszívta az orrát, de nem szólt semmit. A szobájukba toppanva brutális rendetlenség fogadta őket. A fellépés előtt minden polcot, szekrényt és fiókot felforgattak Lilla barackos hajlakkja után kutatva, de végül sehol sem találták, összepakolni pedig már nem volt idejük.

- Ma szerintem a földön alszunk- pillantott Gina a ruhahalmokkal borított egykori ágyára.

- Megágyazok lent- kuncogott magában Lilla.- De előbb még meg kell csinálnom a beadandót Molnárnak.

Gina mögé lépett, és hátrafacsarta mindkét kezét.

- Nem. Pihenj. Te voltál a mai este sztárja, nem kell megcsinálnod egy idióta beadandót drámatörténetből- parancsolt rá a szobatársára.

Lilla kiszabadította magát és mérgesen felé fordult.

- Dehogynem, ne szórakozz!- kereste elő az órai jegyzeteit az ágyán heverő papírhalomból.- Nem opció, hogy csak énekeljek, közben meg ne tudjak semmit!

- De igen- emelte fel a hangját Gina.- Ne hallgass már Molnárra! Neked énekelned KELL, Lilla. Ne pazarold az idődet a Globe szerkezeti rajzának elemezgetésére!

Lilla fújtatott egyet, lesöpörte íróasztalát, és néma csöndben nekiállt a feladatnak. Nem érdekelte, mit mond Gina, ő nem érezte azt, amit szerinte éreznie kellett volna. Sem a szépfiú Zsolttal, sem az énekléssel kapcsolatban nem. Nem azért tanult és tanul vérét, könnyeit és izzadságát adva a munkának, hogy végül valami kis bárocskában zenélgessen három embernek. Nem véletlenül jelentkezett prózai szakra.

Hajnali egykor- Gina már régen szuszogott a polifómon- végre befejezte az írást. A szeme bevérzett a sötétben dolgozástól, hajszálainak fele nyálasan lógott ki a szájából, de végre elégedett volt magával. Gyors zuhany után hullafáradtan dőlt le a saját fekhelyére, pár másodperc alatt mély álomba zuhant.