A lány, aki benézett a kulcslyukon

20. Gyógyulás- jelen

- Egy hét múlva –

Az elmúlt héten Zsolt kiürítette a régi lakását, mindent áthozott Lillához. Bármennyien hívogatták különböző újságoktól, sőt, még tévécsatornáktól is, fel sem vette a telefont.

Lillának jólesett a gondoskodás, életében először örült annak, hogy nem kell mindent egyedül megoldania. Látta Zsolton, hogy lubickol a védelmező szerepben, előzékenyen segített neki. Realizálta, hogy a rendkívül sérülékeny lelkének szüksége van Zsoltra, szüksége van a jelenlétére. Most még annál is jobban szerette, mint a kapcsolatuk hajnalán.

Egy hétig a kötelezőkön kívül ki sem mozdultak a lakásból, mindketten betegszabadságot vettek ki. Minden szabadidejükben beszélgettek, éjjel-nappal. Annyira sok felgyülemlett kérdés volt bennük, nem csak az elmúlt egy évből, hanem a házasságuk utolsó időszakából is, hogy kimeríthetetlen volt a társalgások tartalma.

- Beadtuk a válókeresetet- újságolta el Zsolt, amikor egyik délután hazajött.

- Nem törte meg nagyon?- kortyolt bele a teájába Lilla, aki bármennyire gyűlölte Rózsát, nem akarta, hogy szenvedéseken menjen keresztül.

- Dehogyis. Apakomplexusa van, ennyi az egész. Nekem pedig szükségem volt valakire, akit pátyolgathatok- töltött magának s a teából Zsolt leülve Lilla mellé a kanapéra.

Lillát egy kérdés izgatta, amiről eddig nem mert szólni, de most megfelelőnek találta az alkalmat, ha már úgyis felmerült a témakör.

- Te... szerettél volna gyerekeket, igaz?- fordult óvatosan a férfi felé.

Látszott Zsolton, hogy nem tudja, mit mondjon, de végül bólintott egyet.

- Nem tudom, ez mennyire lehetséges. Velem. Mármint a statisztikák alapján úgy tűnik, hogy nem túl valószínű, kisebb csodának kellene történnie. Én pedig nem akarlak megfosztani az apaság örömétől, úgyhogy ha tényleg ez okozna neked boldogságot, nem fogod nálam megtalálni- darálta le az előre begyakorolt szövegét Lilla, bármennyire hasogatták a szívét a saját szavai.

- Kicsim- fogta meg a vállait Zsolt.- Az én boldogságom te vagy. Te. Nem pedig a nem létező gyerekeim. Ha összejön, összejön. Ha nem, nem. Így működik az élet.

Lilla szíve végtelenül örült a hallottaktól, nagyon meghatódott Zsolt beismerésén, de ő még közel sem fejezte be.

- Emlékszel, mit mondott tegnap délelőtt a terapeuta? Elég vagy. Ha Indiában élnénk egy putriban, leprától fetrengve, akkor is boldog lennék, csak azért, mert veled lehetek. Jól jegyezd meg- puszilta meg az arcát a férfi.

- Azért azt inkább ne- jelent meg egy halvány mosoly Lilla arcán, miközben homlokát Zsolténak döntötte.- Mit kezdjünk Petroviccsal?

Ez volt a másik égető fontosságú elintéznivaló. Az Ördögi tánc duettjük.

- Semmiképpen sem tartom jó ötletnek- húzta ki magát Zsolt.- Tudod, min járt az eszem?

Lilla kíváncsian fürkészte kedvese arcát. Petrovics azzal fenyegette őket, hogy ha nem tesznek eleget parancsának, tönkreteszi a karrierjüket.

- Ferenc keze sok helyre elér, de külföldre nem- mondta ki végül Zsolt.- Mi lenne, ha Ausztriába költöznénk? Te kiválóan tudsz németül, ahogyan én is.

Lillának ez a menekülőút eddig eszébe sem jutott. Az egyetem után egy évig mindketten német nyelvterületen dolgoztak, és el kell ismernie, kegyetlen jó volt, azt leszámítva, hogy Zsolt Berlinbe, ő pedig Bécsbe volt szerződtetve. Emlékezett arra, hogy miután hazaköltöztek, megfogadták, hogy amint lehetőségük nyílik, újra kimennek. Aztán társulati tagok lettek Budapesten, nem is gondoltak újra arra, hogy lehet esélyük a határon túl is.

- Gondolod, hogy működőképes lenne? Befogadnának minket?- akadékoskodott, pedig hirtelen erős vágyat érzett arra, hogy összepakoljon, bepattanjon a kocsiba, és Bécsig meg se álljon.

- Persze. Magyarországon elég népszerűek lettünk ahhoz, hogy bárhova bevegyenek. Ráadásul Bécs nincs annyira messze- tette hozzá a férfi.- De te szeretnéd?

Lilla vadul bólogatni kezdett. Tudta, hogy ott minden előítélettől mentes, új életet kezdhetnének. Egyedül arra nem talált, hogy így hogyan tudna napi kapcsolatban maradni Molnár Mártával, akit ez elmúlt fél évben meglehetősen elhanyagolt.

- És Márta?

- Vele is egyeztettem. Azt mondta, más dolga nincsen, mint élvezni a nyugdíjas éveit, amit Bécsben is megtehet- próbálta visszatartani az arcára lassan kiülő mosolyt Zsolt.

Lilla felsikkantott örömében, és Zsolt nyakába borult. Nem állhatott semmi és senki az útjukba.